Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Tervek célegyenesben?

A tavalyi év nem volt túl sikeres számomra. Ugyan nem szokásom újévi fogadalmakat tenni, de amiket megfogadtam azt valószínűleg enélkül is megfogadtam volna, vagy legalábbis fontolóra vettem volna. Bíztam benne, hogy az év jobban fog alakulni, ámbár az, hogy ez bejött-e nyilván majd pár hónap múlva fogom látni. Azonban tény, hogy a “szerencsefolyam” nálam nem ért véget tavaly.
A szilveszter napján esedékes munkát annyira jól nem viseltem, ellenben örültem, hogy pihenhetek este. Annak ellenére, hogy kijárási korlátozás volt, és a pirotechnikai eszközök használata vagy tiltott, vagy erősen korlátozott volt mégis sikerült sokaknak jól érezniük magukat annyira, hogy a fáradságom ellenére kettőkor sikerült elaludnom, ugyanis addigra nyugodott le a szomszédság, a város is. Az ünnepeket nem tartom sokra, igazából semmilyen ingert nem mozgatnak meg bennem. Az enyhe bosszankodáson kívül, amikor megindul a tömeges vásárlás, ami sokszor olyan viselkedésformában jelenti a csúcsot, mintha egy atomkatasztrófa előtt állnánk, és hetekre el kellene zárkóznunk a világ elől. Természetesen az adott nappal tisztában voltam milyen lesz, így nagyobb meglepetést nem okozott. Másnap idő előtt sikerült felébrednem, s mivel nem sikerült jól kipihennem magam, ezért jelentkezett a tipikus szemfájdalom is, amely nálam a fáradtság jele szokott lenni, ha mondjuk nem tartom be a megfelelő pihenést napokon keresztül. Ennek ellenére energikusan keltem ki az ágyból, minden eltakarítottam ahhoz, hogy az étrenddel kapcsolatos döntésem jól funkcionáljon, ha már a gyomrom kezdett helyre jönni. Ezek után pedig a kissé szeles nap ellenére úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a Margit-szigeten. Kissé csalódás volt, de igazából felnőttként gondolhattam volna arra, hogy az év első napján, ami rengeteg embernek munkaszüneti nap, valószínűleg itt fogják tölteni. Így aztán tettem egy nagy sétát, s a nap is kisütött.

Jól éreztem magam a friss levegőn, de visszafelé elég gyengének éreztem magam, amit betudtam az elmúlt hónapok eseményeinek, továbbá a nem alvásnak. Itthon “megcsodáltam” az arcom, hogy további érdekes foltok jelentek meg úgy, hogy a korábbiak sem tűntek el, amikről azt hittem hatalmas pattanások lesznek. Estére programként végül az alvást választottam, s ugyan nem volt itthon lázmérő, de már észrevettem, hogy biztos van. Hidegrázásom volt, és takaró alatt pedig ömlött rólam a víz. Egyébiránt is sok folyadékot iszom, most gyógyteákkal rásegítettem. Mivel másnap már a testemen is tapasztaltam a foltokat, így gyógyszerallergiát feltételezve orvosi ügyeletre mentem, ahol átestem életem első (és remélhetőleg utolsó) koronavírus tesztjén, ami negatív lett (és remélem státusz nem is fog változni). Azonban kórkép nélkül továbbirányítottak a bőrgyógyászati klinikára. Ekkor már ideges voltam, hiszen nem szerettem volna hetekig rendelésekre járkálni, továbbá nem is szerettem volna, ha valami komolyabb dolog lenne. Végül a szakrendelésen a kórkép összeállt. Mivel soha nem voltam himlős, így most felnőttként munkakörömből adódóan valakitől valószínűleg elkaptam a bárányhimlőt.
Az interneten fellelhető képek alapján nálam kevés jelent meg, továbbá lázam sincs, illetve az itthon maradást is meg tudtam oldani, hogy a már betervezett szabadság mellé minimális táppénzzel majdnem két hétig leszek itthon. Felvilágosítottak mindennel kapcsolatban, s visszafelé úton mindent beszereztem, hogy napokig ne kelljen mennem sehová. Az orvosi előírásokat betartva véleményem szerint jövő héten már semmi problémám nem lesz.

Amit pozitívumként megéltem, hogy végre helyrejött a gyomrom. Ami negatívumként ért, az első sorban mekkora anyagi kiesés volt, amit most sikerült összehoznom, valamint egyébként is nehezen viselt kijárási korlátozás most totálisan itthon maradásra sarkall. Az egészet próbálom máshogyan értelmezni, tehát sok pihenés, alvás, s minél energikusabban térjek vissza későbbiekben a hétköznapokba. Addig pedig felzárkózom magam sorozatokkal, és filmekkel. Továbbá mindennek utánanézek az interneten, ami eddig érdekelt.

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

Karácsony helyett csavargás

A piros napos ünnepekkel eléggé hadilábon állok. Ugyanis én elsősorban olyan személy vagyok, aki akkor tudja magát jól érezni, amikor olyan kedve van. Továbbá akkor tudok ünnepelni, ha arra nyomós indok van. Tehát a névnapok, születésnapok, nemzeti ünnepek, és egyéb ünnepek nálam nagyjából tizenkét éve kiestek. Ugyanis engem kifejezett irritál, ha kötelező jelleggel kell csinálni valamit, vagy kötelező jelleggel kell pofavizitet tartani. Idén a hazautazás teljesen elmaradt, ugyanis ott is jelentős a megbetegedések száma. Továbbá az a döntés született, hogy nem lenne jó, ha egészségesként otthon kapnám el a rokonoktól, barátoktól, vagy ha nem mutatok tüneteket, de fertőző vagyok, akkor pedig én tőlem kapnák el.
Eredeti terv ugyebár úgy volt, hogy valószínűleg egyedül nekivágok a városnak, de végül akadt társaságom, aki sokkal többre értékeli a jó hangulatot, társaságot, mint a ráfeszülést az ünnepre. Így aztán a mai napon kihagyva a fővárosban való császkálást Szentendrére látogattunk el.

Miután a város részén tettünk egy sétát, utána megkóstoltuk a helyi lángost, majd lesétáltunk a Duna korzóra, ahol megtekintettük a kacsákat, amelyekről elkészítettem valószínűleg a sok ezredik fotóimat.

Egyetlen egy negatívum volt az egészben, hogy sajnos csak szentestére oldották fel a korlátozásokat, így sajnos hamar véget ért a csavargás, hiszen este nyolcra már itthon kell lenni. Ámbár tény, hogy még így is remekül sikerült a nap, mintha itthon ültem volna, vagy “kötelező” programokon kellett volna részt vennem.

Vajon lesz karácsonyi séta?

Sajnálatos módon a kijárási tilalom miatt nem csak a szociális életemre került egy bélyeg, hanem a szabadidős tevékenységeimre is. Így aztán egy ideje nálam a séta annyit jelentett, hogy elmentem sétálni, vagy elintéztem az adott tennivalókat, esetleg elmentem dolgozni. Így aztán nem is meglepő, ha nagyon jól feltudtam zárkózni a sorozataimmal, amelyből egyébként is keveset néztem, azonban most újakra is szert tettem. Ugyan jól szórakoztam, de a friss levegő mindenképpen hiányzott.
Ami kicsit feszélyezett, hogy sajnálatos módon elfogytak a szabadságaim, így aztán a munka jelentősen elvitte a szabadidőm jelentős részét. Ennek is köszönhettem, hogy sokszor a négy fal közt voltam. Kissé frusztráló volt, de úgy voltam vele, hogy nem vagyok beteg, továbbá karanténban sem vagyok, valamint a munkahelyem is megvan még és elég stabil lábakon áll. Eddig. Szerencsére múlt héten átestem az utolsó fogászati kezelésemen, így örültem annak, hogy pontot tehettem ennek az ügynek a végére is. A gyomrom úgy néz ki, hogy kezd helyreállni, és a gyógyszertárban ajánlott vény nélküli szer napi adagját is elkezdtem csökkenteni, így bízom abban, hogy két nap múlva – amikor abbahagyom teljesen – nem fognak visszatérni a problémák, habár megpróbálok odafigyelni az étkezésre. Ez is hozzájárult, hogy kimerültnek érzem magam, hiszen nem aludtam sokszor eleget, de a mai napon kilátogattam a Margitszigetre, ahol egy hónapja nem voltam nagyjából. Remek séta volt a jó levegőn, ámbár kissé csalódott voltam, mert reméltem, hogy majd fel lesz díszítve minimálisan, ami nem történt meg, így csak a japánkertben lévő kacsákat csodálhattam meg.

A város egyébiránt nagyon szép, ahogyan fel van díszítve, de sajnos a korlátozások miatt nem nagyon tudtam eddig szétnézni. Azonban örömmel fogadtam a hírt, hogy szentestére egy napra feloldják a korlátozásokat, így ha minden rendben lesz, akkor mindenképpen megyek este csavarogni. Ugyanis közös megegyezés született, hogy a vírus miatt nem látogatok idén haza, továbbá egyébként sem mozgatott jó ideje a karácsony, hiszen csak azért vártam, mert tudtam, hogy lesz két munkaszüneti napom, amikor pihenhetek. Idén kivételesen jól jártam, hiszen nem akartam műszakcserét, de mégis belementem, így összejött öt egybefüggő nap, s mindenképpen szeretném úgy eltölteni, hogy kicsit kimozdulok itthonról, s kiszellőztetem a fejem.
Azt persze alapul veszem, hogy másnak ez egy fontos ünnep, így aztán mennyire lesz társaságom, azt egyelőre nem tudom. De azért bízok abban, hogy majd találok magam mellé valakit, valakiket, és aztán akár egy jó beszélgetés is társulhat a sétához.

Karácsony előtti séta

Sajnos a korlátozások miatt eléggé megcsappant a szabadiős programom, amit nem a négy fal közt töltök el. Jó pár éve az ünnepeknek tulajdonképpen semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok, de azt el kell ismernem, hogy a karácsonyra való felkészülés elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Így aztán most is nyakamba kaptam a várost pár óra erejéig. Ámbár tény, hogy eddig a Bazilikáig, és a fashion street-ig jutottam, s még így sem láttam mindent.

Közelgő ünnepek

Beléptünk a decemberi hónapba, és akaratlanul is elindult az ünnepi káosz. Legalábbis én csak így nevezem, hiszen elég régóta nem tartom a naptárban piros napot jelentő ünnepeket. Leginkább azért, mert nem érzem azt, hogy ezek a napok bármilyen pluszt is jelentenének nekem. Természetesen sokan nem így gondolkodnak, így aztán elindul a vásárlási hullám, és az ünnepi láz, amely természetesen sokszor kifordítja magukból az embereket.
A decemberi hónap elég zsúfoltnak ígérkezik számomra. Nem csak a munka miatt, hanem sajnos időközben fogászati kezelésre kényszerültem, amely nem csak anyagilag, hanem kissé lelkileg is megvisel. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy komolyabb problémával nem állok szemben, s még azt is mondhatom, hogy a koronavírussal sem kerültem “közelebbi” kapcsolatba. Bár bízom benne, hogy ez így is marad. Természetesen várom a szabadnapjaimat, amikor majd nyakamba kaphatom a várost, és megörökíthetem, hogy hogyan is pompázik az fényárban. Mai napon hazafelé egyelőre csak egy fényárban úszó trolit sikerült lencsevégre kapnom.

Ősz

Kétségtelen, hogy megérkezett az ősz. Ez nálam csak annyit jelent, hogy ha az időjárás is engedi, akkor kellemes lesz majd csatangolni a lehullott leveleken a város zöld részein. 

A mókus

Természetkedvelő vagyok, így az a fajta embertípusba tartozok, aki képes akár órákat elleni a szabadban miközben gyönyörködik a tájban és/vagy a táj nyújtotta élővilágban. Így jártam múltkor is, amikor gyakorlatilag majdnem két órát töltöttem egy padon ülve a Margitszigeten, miközben fotóztam, és videóztam a közelben lévő mókust. 

A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: 

Pangás

Mindenképpen el kell ismernem, hogy ez az év nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt terveztem. Az idén bekövetkezett járvány gondoskodott róla, hogy szinte az összes tervemet keresztül húzza. Így sajnos a szabadidős tevékenységek, magánélet továbbá a munkahelyi problémák kezelése sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, hiszen “gyönyörűen” keresztül lettek húzva a számításaim. Sajnos a járványügyi intézkedések továbbra is tartanak, amelyek sajnos továbbra is rányomja a bélyegét a mindennapokra. Mindezt úgy, hogy konkrétan én nem is érzem azt, hogy járvány lenne, hiszen egyetlen egy beteg emberrel sem kerültem kapcsolatba, és olyannal se, aki ismert volna olyat. Természetesen nem azok táborát erősítem, akik összeesküvés elméleteket gyártanak, és egy hatalmas nagy átverésnek gondolják az egészet. Hanem egyre inkább azt érzem, mintha ez az egész sokkal nagyobbnak van beállítva, mint amekkora valójában.
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem volt túl jövedelmező számomra az elmúlt egy hónap, de igyekeztem úgy élni, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a mindennapjaimra. Ebben hatalmas nagy segítségül szolgált, hogy a jelenlegi lakótársam egészen normális, így rá tudtam venni, hogy próbáljuk be A mi kis falunkat, amely olyan jól sikerült, hogy jelenleg a negyedik évadot nézzük épp. Ez az egyik oka annak, hogy jómagam semmiféle új tartalmat nem tudtam magamévá tenni, így semmi újat nem láttam az elmúlt hónapban. Legyen szó sorozatról, vagy filmről.

A másik dolog, amely miatt nem sikerült, hogy folyamatosan dolgozok, s a heti két pihenőnapom szinte sose csúszik egybe, továbbá mindig van valami probléma, amely okán kikapcsolódásként inkább a csavargást választom. Sajnos a problémakör az az, hogy a szabadságokat ki kell adni, továbbá több dolgozónak is voltak beosztás módosítási problémái, amely szinte kivétel nélkül negatívumként csapódott le rám. Vagy kevesen voltunk, és megszakadtunk a munkában, vagy pedig az én beosztásom lett szétszabdalva. Ámbár már akadt példa, hogy a beosztás módosításra nemet mondtam, vagy pedig feltételhez kötöttem, mert úgy érzem nekem is szükségem van pihenésre. És úgy elég nehéz megoldani, ha csak egy nap van, vagy úgy van megoldva, hogy épp délután dolgozom, amely nem csak a csavargás, és programszervezést húzza keresztül, hanem azt is, hogy az emberek többsége késő este nem ér rá, vagy éppenséggel nincs kedve tenni egy sétát a városban, vagy a város csendesebbik részén. Ez valószínűleg változhat, hiszen az egyik munkatársam családalapításba kezdett, így valószínűleg a pozícióváltással megszűnhet az a fajta probléma, hogy a délután elviszi az egész napomat.
Programok terén maradt többször a séta, így például eljutottam először a kopaszi gátra, amelynek létezéséről valahogy elfelejtkeztem. Továbbra is meglepő számomra, hogy tisztában voltam a főváros nagyságával, de mégis folyamatosan fedezek fel újabb és újabb helyeket. 

Nagyon hangulatos, ámbár véleményem szerint ahhoz, hogy egész nap ott legyek ahhoz személy szerint kicsinek találom, s a délutáni órákban talán még zsúfoltnak is mondhatnám. Azonban van szép része is, s remélem a felújítás alatt álló részt is hamarosan elkészítik. 

Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

Amikor “zenél” a szökőkút

A fővárosba való költözésem egyik alapja leginkább az volt, hogy minél jobban ki tudjak mozdulni otthonról. Amivel korábban sem volt probléma, de hiába laktam megyeszékhelyen, ha kevésnek, s kicsinek éreztem a várost. Annak fényében, hogy jómagam nem dohányzom, s alkoholt sem iszok, így maradt részemről a mozi és a strand, illetve a séta. Budapestre való költözésemnél rögtön azt vettem figyelembe, hogy mennyi helyre el lehet menni, s nem csak egy kis területre vagyok beszorítva. Persze ennek voltak előnyei, hátrányai egyaránt, de egy év távlatából sem bántam meg, hogy felköltöztem. Annak idején azonnal beleszerettem a Margit-sziget mesés hangulatába, de elsősorban a szökőkútba.

Látványilag is elég szép, főleg akkor, amikor elkezd alkonyodni, s ki van világítva. Ehhez párosul, hogy hangfalszettből zenei blokkal színesítették még az egyébként is elég gyönyörű helyszínt. Tavaly amikor csak tehetettem kilátogattam, s mindig megnéztem az esti kilenc órás előadást. Habár tény, hogy enyhe negatívumnak éltem meg, hogy jó idő esetén mindig zsúfolva volt emberrel. Egyrészről nem meglepő, ellenben nagyon nehéz jó felvételeket készíteni így, legyen az videó, vagy fénykép. Amikor a téli időszakra lepihent a szökőkút alig vártam a tavaszt. Azonban a koronavírus okozta világjárványnak köszönhetően legalább két hónapot csúszott érthető okokból a szökőkút beüzemelése. Persze, ha nem lett volna elég, akkor bizony az állandó délutános műszakoknak, és az elég ronda időjárásnak köszönhetően majdnem egy hónapot kellett várnom, mire kijutottam, és megcsodálhattam ismét.

A zenei blokkon történt némi változtatás, de a jól bejáratott komolyzenei részt azért meghagyták. Ahogyan néztem változtattak némileg a megvilágításon, illetve módosítottak egy kicsit a vízjátékon is. Ámbár tény, hogy valószínűleg ez csak olyanoknak tűnhet fel, mint én, aki rendszeresen kijárt. S havi szinten legalább 5-6 alkalommal tekintette meg a fényárban úszó szökőkutat. Természetesen maradt a jól megszokott híres emberek blokk, és a táncoló párral való zenei rész lezárása.

Jómagam nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy most jelenleg egyedül tudtam csak kilátogatni. Első körben azért, mert nagyon vártam végre, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba még úgy is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy bizony tart még a világjárvány, és lehet egy második hullám is, amikor ismét minden bezárásra kerül. Nagyon vártam már azt, hogy végre visszatérjen a régi ritmusom, mert úgy éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni attól, ami történik körülöttem, s a világban.

Természetesen bízom benne, hogy nem lesz második hullám, s sikerül majd minél többször kijutnom, ha az időjárás is engedi.