A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: 

Pangás

Mindenképpen el kell ismernem, hogy ez az év nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt terveztem. Az idén bekövetkezett járvány gondoskodott róla, hogy szinte az összes tervemet keresztül húzza. Így sajnos a szabadidős tevékenységek, magánélet továbbá a munkahelyi problémák kezelése sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, hiszen “gyönyörűen” keresztül lettek húzva a számításaim. Sajnos a járványügyi intézkedések továbbra is tartanak, amelyek sajnos továbbra is rányomja a bélyegét a mindennapokra. Mindezt úgy, hogy konkrétan én nem is érzem azt, hogy járvány lenne, hiszen egyetlen egy beteg emberrel sem kerültem kapcsolatba, és olyannal se, aki ismert volna olyat. Természetesen nem azok táborát erősítem, akik összeesküvés elméleteket gyártanak, és egy hatalmas nagy átverésnek gondolják az egészet. Hanem egyre inkább azt érzem, mintha ez az egész sokkal nagyobbnak van beállítva, mint amekkora valójában.
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem volt túl jövedelmező számomra az elmúlt egy hónap, de igyekeztem úgy élni, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a mindennapjaimra. Ebben hatalmas nagy segítségül szolgált, hogy a jelenlegi lakótársam egészen normális, így rá tudtam venni, hogy próbáljuk be A mi kis falunkat, amely olyan jól sikerült, hogy jelenleg a negyedik évadot nézzük épp. Ez az egyik oka annak, hogy jómagam semmiféle új tartalmat nem tudtam magamévá tenni, így semmi újat nem láttam az elmúlt hónapban. Legyen szó sorozatról, vagy filmről.

A másik dolog, amely miatt nem sikerült, hogy folyamatosan dolgozok, s a heti két pihenőnapom szinte sose csúszik egybe, továbbá mindig van valami probléma, amely okán kikapcsolódásként inkább a csavargást választom. Sajnos a problémakör az az, hogy a szabadságokat ki kell adni, továbbá több dolgozónak is voltak beosztás módosítási problémái, amely szinte kivétel nélkül negatívumként csapódott le rám. Vagy kevesen voltunk, és megszakadtunk a munkában, vagy pedig az én beosztásom lett szétszabdalva. Ámbár már akadt példa, hogy a beosztás módosításra nemet mondtam, vagy pedig feltételhez kötöttem, mert úgy érzem nekem is szükségem van pihenésre. És úgy elég nehéz megoldani, ha csak egy nap van, vagy úgy van megoldva, hogy épp délután dolgozom, amely nem csak a csavargás, és programszervezést húzza keresztül, hanem azt is, hogy az emberek többsége késő este nem ér rá, vagy éppenséggel nincs kedve tenni egy sétát a városban, vagy a város csendesebbik részén. Ez valószínűleg változhat, hiszen az egyik munkatársam családalapításba kezdett, így valószínűleg a pozícióváltással megszűnhet az a fajta probléma, hogy a délután elviszi az egész napomat.
Programok terén maradt többször a séta, így például eljutottam először a kopaszi gátra, amelynek létezéséről valahogy elfelejtkeztem. Továbbra is meglepő számomra, hogy tisztában voltam a főváros nagyságával, de mégis folyamatosan fedezek fel újabb és újabb helyeket. 

Nagyon hangulatos, ámbár véleményem szerint ahhoz, hogy egész nap ott legyek ahhoz személy szerint kicsinek találom, s a délutáni órákban talán még zsúfoltnak is mondhatnám. Azonban van szép része is, s remélem a felújítás alatt álló részt is hamarosan elkészítik. 

Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

Amikor “zenél” a szökőkút

A fővárosba való költözésem egyik alapja leginkább az volt, hogy minél jobban ki tudjak mozdulni otthonról. Amivel korábban sem volt probléma, de hiába laktam megyeszékhelyen, ha kevésnek, s kicsinek éreztem a várost. Annak fényében, hogy jómagam nem dohányzom, s alkoholt sem iszok, így maradt részemről a mozi és a strand, illetve a séta. Budapestre való költözésemnél rögtön azt vettem figyelembe, hogy mennyi helyre el lehet menni, s nem csak egy kis területre vagyok beszorítva. Persze ennek voltak előnyei, hátrányai egyaránt, de egy év távlatából sem bántam meg, hogy felköltöztem. Annak idején azonnal beleszerettem a Margit-sziget mesés hangulatába, de elsősorban a szökőkútba.

Látványilag is elég szép, főleg akkor, amikor elkezd alkonyodni, s ki van világítva. Ehhez párosul, hogy hangfalszettből zenei blokkal színesítették még az egyébként is elég gyönyörű helyszínt. Tavaly amikor csak tehetettem kilátogattam, s mindig megnéztem az esti kilenc órás előadást. Habár tény, hogy enyhe negatívumnak éltem meg, hogy jó idő esetén mindig zsúfolva volt emberrel. Egyrészről nem meglepő, ellenben nagyon nehéz jó felvételeket készíteni így, legyen az videó, vagy fénykép. Amikor a téli időszakra lepihent a szökőkút alig vártam a tavaszt. Azonban a koronavírus okozta világjárványnak köszönhetően legalább két hónapot csúszott érthető okokból a szökőkút beüzemelése. Persze, ha nem lett volna elég, akkor bizony az állandó délutános műszakoknak, és az elég ronda időjárásnak köszönhetően majdnem egy hónapot kellett várnom, mire kijutottam, és megcsodálhattam ismét.

A zenei blokkon történt némi változtatás, de a jól bejáratott komolyzenei részt azért meghagyták. Ahogyan néztem változtattak némileg a megvilágításon, illetve módosítottak egy kicsit a vízjátékon is. Ámbár tény, hogy valószínűleg ez csak olyanoknak tűnhet fel, mint én, aki rendszeresen kijárt. S havi szinten legalább 5-6 alkalommal tekintette meg a fényárban úszó szökőkutat. Természetesen maradt a jól megszokott híres emberek blokk, és a táncoló párral való zenei rész lezárása.

Jómagam nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy most jelenleg egyedül tudtam csak kilátogatni. Első körben azért, mert nagyon vártam végre, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba még úgy is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy bizony tart még a világjárvány, és lehet egy második hullám is, amikor ismét minden bezárásra kerül. Nagyon vártam már azt, hogy végre visszatérjen a régi ritmusom, mert úgy éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni attól, ami történik körülöttem, s a világban.

Természetesen bízom benne, hogy nem lesz második hullám, s sikerül majd minél többször kijutnom, ha az időjárás is engedi.

Pál-völgyi barlangrendszer

Mielőtt még minden bezárt volna, előtte egy héttel volt két szabadnapom. Lassan egy éve, hogy felköltöztem Budapestre, de még mindig vannak olyan helyek, ahol nem fordultam meg. Mivel jobban a természet felé húz a szívem, így nagyon örültem,hogy újabb helyet fedeztem fel. Ez volt a Pál-völgyi barlangrendszer. Viszonylag egyszerű volt odajutni, s nagyon élveztem a majdnem egy órás barlangban való bolyongást.

És, ami a legfontosabb volt, hogy a túra végére láthattam denevért is. 

Biciklizés helyett gyaloglás!

A mozgás az életem egyik legfőbb mozgatórugója. Tulajdonképpen nem tudok megmaradni a négy fal között, s csak akkor jellemző rám, amikor nem megyek sehová, ha beteg vagyok, vagy tulajdonképpen majd összeesek a fáradságtól. Sajnálatos módon ez hatványozottan igaz volt a téli hónapokra még akkor is, ha valódi tél nem volt, s csak párszor hullott hó, ami majdnem egy nap alatt el is olvadt.
A telet imádom, ámbár nem a hideg miatt, hanem a látványa az, ami vonz. A hideg megvolt, de sajnos a látvány már nem igazán. Nagyon sokat kivett belőlem, hogy majd szét fagytam, mert egyszerűen nem tudtam kényelmesen felöltözni, hogy ne fázzak, vagy ne legyen akadály a mozgás. Ennek is köszönhető, hogy sajnos érdekesen teltek az elmúlt hónapok, és egyre inkább észrevettem a feszültség jeleit magamon, hogy nem nagyon tudtam kimozdulni rendesen.
Nem csak a blogon, hanem a bejegyzéseken is látszik, hogy teljesen más irányt vett az életem, amióta felköltöztem a fővárosba, amelynek lassan már egy éve. Kevés sorozatot nézek, s azokkal is le vagyok maradva, s akad, hogy akár napokig nem nézek meg új epizódot még akkor is, ha felhalmozódik, s a letöltött film is akár hetekig a laptopom merevlemezén tárolom. Ellenben igyekszem a szabadidőmet mindenképpen kihasználni.

Az elmúlt két hónap javarészt a munkáról szólt. Nagyobb távokat nem tettem meg, így sokszor a séta nálam annyit jelentett, hogy kerülőúton jöttem haza, vagy pedig távolabb eső boltba mentem el vásárolni, mintsem elmenjek valahová. Persze a személyes találkozók megmaradtak, így örültem, hogy azoknak köszönhetően ki tudtam kapcsolódni.
Azért a februárban volt jó pár olyan nap, amikor sütött a nap, és jó idő volt. Legtöbbször mindig akkor, amikor dolgoztam, és akkor mindig megjegyeztem, hogy csak akkor van jó idő, amikor munkanap van. Mivel sok helyen megfordultam már a fővárosban, így mindenképpen szerettem volna olyan helyekre is eljutni, ahol még nem voltam. Mivel elsősorban a természetet kedvelem, ezért a műemlékek, látványosságok másodlagosak voltak. Sokszor futottam bele azokba a villamosokba, buszokba, melyeknek végállomásaként Hűvösvölgy szerepelt. Egyszer azonban itthon eszembe jutott a név, így rákerestem, s örültem, hogy természetről van szó. Így az egyik szabadnapomon gondoltam egyet, s leutaztam. Mindenképpen megfogott a környezet, már csak azzal is, hogy a megelőző napoknak köszönhetően patak is csordogált rendesen.

A patak felett egy hídon kellett átmennem, amely egy kisebb erdőbe vitt be. Nagyon jól esett a séta, habár még kopaszok voltak a fák, de már arra gondoltam milyen gyönyörű lesz, amikor majd minden zöldbe borul, és hallani lehet majd a többféle madárcsicsergést. Nagyon jót kirándultam, s kifejezetten egy vizuális élmény volt, amikor kijutottam a nagy rétre, ahol megpillantottam a nem messze lévő hegyeket, amelyeket természetesen meg is másztam. Igaz, hogy egy pihenőnapom volt, de nem bántam meg, hogy erre ment el, mert kikapcsolódtam, valamint nagyon jó volt a friss levegő is, arról nem is beszélve, hogy ez nekem mekkora újdonság volt.

A jó időnek köszönhetően többször előfordult, hogy munka előtt a Margitszigeten is tiszteletemet tettem, ahol épp a sziget felkészítése folyik a tavaszra. Készülnek az új virágágyások, és rendbe szedik az elhanyagolt részeket. Természetesen ezekről is igyekeztem minél művészibb fotókat készíteni.

Ami mindenképpen pozitív, hogy ismét elkezdtem használni a telefonom egészség applikációját, mellyel mértem, hogy az adott hónapban mennyit gyalogoltam. Az, hogy mennyire nem tudok megmaradni a seggemen, az gyönyörűen látszik abból, hogy a legyalogolt táv 100 km felett volt.
Bízom benne, hogy lesz ennyire jó a március, s lesz valódi tavasz, amelyet már nagyon várok, hiszen akkor indul majd meg az igazi csavargás.

 

A játékkorszak vége (?)

A 2020-as év hasonlóan indult, mint az összes többi. Szerencsére a tavalyi gyomorrontást hamar kihevertem, így szinte gyógyultan mehetettek vissza dolgozni, s a betegségem nem tért vissza. Természetesen megpróbáltam odafigyelni az étkezésemre, s jelenleg is azon gondolkozok, hogy hogyan is tudnám magam egy kicsit is észerűbb táplálkozás felé mozdítani, hogy lehetőleg elkerüljem a gyomorbántalmakat úgy, hogy közben azért megfelelően étkezem is. Természetesen ehhez megfelelő anyagiak mellett megfelelő hozzáállásra is szükség lesz. Utóbbit pedig sokkal nehezebb megszerezni, kialakítani, mint az ember gondolná.

Az év egyébként abból a szempontból jól indult, hogy megtudtam, hogy a kihirdetettel ellentétben tízezerrel nagyobb bér üti a markomat elsejétől, mint ahogyan az eredetileg be volt jelentve, és februárban további béremelésre számolhatok, ahogyan a próbaidőm lejár.
Mindezek fényében megpróbáltam magam jól elfoglalni, ami azért annyira nem jött össze, hiszen sajnos a rossz időnek köszönhetően a mozgásom majdnem a munkajárásba és a bevásárlásba esett bele, valamint ha nem szerveztem be magamnak programot. Ennek ellenére azért többször előkaptam a telefonomat, és megörökítettem, amit láttam, többek között az erkélyről látható Puskás Ferenc Stadion éjszaka.

A hónap többször lepett meg minket nagyon jó idővel, ámbár nagyon sokszor iszonyatosan haragos voltam amiatt, hogy ezeket a pillanatok majdnem mindig akkor voltak, amikor dolgoztam. Ebből fakadóan a januárra tervezett normafai kiruccanásom többször megfeneklett. Azonban az egyik pihenőnapomon már annyira untam magam, hogy képtelen voltam arra, hogy a négy fal közt szenvedjek, így útra keltem. A telefonom applikációját használtam, amelyben kizárólag a sétálással eltöltött időt mértem.

Annak ellenére, hogy egyedül voltam, s hétköznap tudtam ezt megtenni több, mint 13 km-t tettem meg gyalog viszonylag hideg időben. Iszonyatosan élveztem, hogy nem esett semmi, és akkor végre kijuthattam végre a szabadba.
Megfordultam a Margit szigeten, s ott is maradtam addig, míg be nem sötétedett. Így megnéztem hogyan van kivilágítva a híd.

Természetesen nem csak a szabadban sétáltam, hanem bementem jó pár plázába, s többek között a MediaMarkt-ba is. Lassan öt éve annak, hogy 2015 novemberében olyan jól oldottam meg az anyagi dolgaimat, és adtam el pár már általam nem használt műszaki cikket, hogy megvásároltam az akkor százezer feletti árcímkével rendelkező Playstation 4-et, amihez akkor az eladások utáni bevételemhez pusztán 20 ezer forintot kellett hozzátennem, hogy meg tudjam vásárolni. Nem sokáig tudtam élvezni a gépet, hiszen fél éven belül egy villámcsapásnak köszönhetően tönkrement.
Sajnálatos módon az anyagiak nem tették lehetővé sem a javíttatást, sem pedig új gép vételét. Azonban minap kiszúrtam, hogy bőven százezer alatt volt a gép, s tisztában voltam vele, hogy a hitelkeretemet használva megtudnám vásárolni, de mégsem tettem. Egyik részről elkezdtem gondolkodni azon, hogy még otthon laktam sajnos nem igazán volt szórakozásom otthon, mintsem a sorozatok, filmek nézése, és játék. Emellett pedig a biciklizés jó idő esetén, hiszen ugyan nem kis városban laktam, de sajnos egy alkoholt nem fogyasztónak, és éjszakai életet mellőzőnek maradt a mozi és a strand, mint kimozdulási lehetőség. Felköltözve a fővárosba pedig szinte meglepő, hogy mennyi lehetőségem van a kulturált szórakozásra, és ha több helyre el akarok menni, akkor már az utazás milyensége is időt vesz el, hogy akár egy napot is tartalmasan töltök el, hogy közben nem vagyok otthon, és nem mindig ugyanazokra a helyekre megyek.

Másrészről felhoztam az otthoni gépemet még tavaly, de azzal sem játszottam sokat, s mivel soha nem voltam igazi nagy játékos, így végül felülkerekedve a vásárlási ösztönömön a leakciózott gép végül az üzletben maradt.
Nagyon büszke voltam magamra, mert odahaza az ilyen dolgokat nem tudtam nem meglépni. Elképzelhető, hogy lesz majd egy ilyen gépem, de nem hiszem, hogy erre akarnék pénzt fordítani. S ahogyan kijön a jó idő egyre kevesebb időt fogok itthon tölteni. Egyedül a kerékpár hiányzik, amelyet otthon hagytam, mert véleményem szerint a főváros közlekedése alkalmatlan arra, hogy kerékpárt használjak, mint közlekedési eszközt.

Az utolsó hónap!

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.

Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Az “utolsó nap”

A munkahelyváltással nagyon szerencsés voltam, hiszen tulajdonképpen sokkal előnyösebb helyzetbe kerültem. Első körben annak örültem, hogy végre volt szabadságom. Gyakorlatilag majdnem teljes hetet tudhattam magaménak, amiből két napot töltöttem otthon. Tekintve, hogy otthon költözéssel kerültem szembe, így sajnos az első két nap egyáltalán nem a pihenésről szólt, továbbá mikor visszaérkeztem a fővárosba gyakorlatilag egy nap arra ment rá, hogy pihenjek. Arról nem is beszélve, hogy a maradék időben próbáltam kicsit leleményesebb lenne. Első körben a Normafa volt a cél, ahol megnéztem az őszi tájat, valamint megvártam a naplementét. Emellett persze még kilátogattam a Margitszigetre.

Az időjárás előrejelzés miatt a tegnapi nap volt az utolsó tavaszias, napsütéses, rövid pólós idő, így ezt az utolsó napot én a szabadban töltöttem, s estére igyekeztem sétálós összejövetelt tartani.
Ami mindenképpen pozitív, hogy maradt még szabadságom, tehát mindenképpen lesz még egy 4-5 napos kikapcsolódásra alkalmas munkaszüneti nap számomra. Bár tény, hogy előre jeleztem, hogy decembertől előbb nem lesz nálam hazalátogatás.

Volt egyszer egy kirándulás

Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.

Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.

A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.

A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.

Az élet

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.

Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor “fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.

Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.

Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.

A folyamat teljesítési állapota:

95%.

Nagyjából ezt tudnám mondani március végén.
Ahogyan más ember, úgy én is úgy vagyok vele, hogy ahogyan halad előre az idő úgy szeretnék egyre többet. Természetesen nálam kivétel nélkül átlagos dolgokról van szó, amely azt gondolom teljesen természetesnek mondható az én koromban már. Itt elsősorban arról beszélek, hogy szeretnék lehetőséget a munkában. Ez annyit jelent, hogy a fejlődési lehetőség biztosított legyen, valamint egy előrelépés esetén azzal, ha más szemszögből nem is, de anyagilag nyerjek. Sajnos jelenlegi lakhelyemre ez nem igaz. Annak ellenére, hogy nem faluban élek, és nem az ország legszegényebb megyéjében, s ennek tetejében még megyeszékhely jelenleg a lakhelyem hasonló jellegű problémákkal küzdök, mintha egy leszakadófélben lévő régióban laknék. Kevés munkalehetőség, ha pedig van, akkor bizony lehetőleg legalacsonyabb bért igyekszik mindegyik munkáltató meglépni. Ha nem, akkor az esetek többségében a fekete gazdasághoz való tartozással kell szembenézni, azaz félig, vagy egyáltalán nincs az ember benne a hivatalosan foglalkoztatottak között. A jelenlegi munkahelyemen teljesen legálisan vagyok alkalmazva, de az elmúlt egy évben két pozíciólépés felajánlása is elgondolkoztatott, hogy nem biztosan itt kellene leélnem az életemet, s minden lehetőséget meg kell fognom, amivel változtatni tudnék az életkörülményeimen. Az elmúlt években tovább nőtt az ismerőseim száma, s mivel egyikük a fővárosban él, így amikor elmeséltem neki, hogy jelenlegi cégnél a középvezetői pozíció nagyjából pár ezer forintos fizetésemelést hozna, s a felajánlott pozíciókban sem kezdődne kettessel a bérem, így tavalyi utolsó szabadságom alkalmával felajánlotta a fővárosba való költözés lehetőségét. S mivel szeretem az éjszakát, s a természetet bő egy hónap múlva az esti sétáim látképe feltehetően sokszor ez lesz:

A felajánlás követően jeleztem, hogy legalább három havi fizetésemnek megfelelő összegnek kellene lennie a bankszámlámon, hogy nyugodt szívvel elinduljak, és ne az idegeskedésről szóljon az egész. Arról nem is beszélve, hogy mindent szeretnék elintézni, hogy semmi ne gátoljon abban, hogy csak a munkáról szóljon majd az első három hónap.
Ennek köszönhetően stabilan kijelenthető, hogy szinte mindent elintéztem, ami számomra fontos volt, és a pénzzel sem lesz gond. Ugyanis minden szükséges lépést megléptem, hogy még az utolsó pillanatban se jöhessen be egy váratlan kiadás. Ugyan rajtam kívülálló okok miatt három hetet voltam kénytelen csúszni, de végül a terv megvalósítási fázisába lépett azzal, hogy a hét közepén végül megléptem a felmondásom, amelynek felmondási ideje április utolsó napjával bezárul.

A jelenlegi munkahelyemen is vannak problémák, de igyekeztem mindenféle konfliktust kerülni, hogy még véletlenül se csusszanjon ki a számon idő előtt, hogy elmenni készülök. Továbbá valami mégis balul sül el, akkor ne legyen probléma egy felmondás visszamondásánál, vagy a későbbikben való visszajövetelnél biztos felvétel. Persze mindent igyekeztem úgy intézni, hogy utóbbira ne legyen szükség.
Az utolsó egy hónapom nagy sétálásokról, bicajozásokról fog szólni, valamint közelálló ismerősök találkozásra való ösztönzéséről fog szólni. Nagy város lévén biztosított, hogy sokan azonnali kezdéssel kereshetnek embereket, így mindenképpen arra mentem rá, hogy legalább három hónapra elegendő pénzösszeg legyen a számlámon, hogy egy héttel felköltözés előtt kezdjek el munkát keresni akár azonnali kezdéssel. Így most kezdődik egy nagy lépés, amitől azt remélem, hogy profitáló lesz hosszú távon.