A nagy séta!

Én mindig az az ember voltam, aki szeretett mozogni. A mozgást természetesen úgy kell érteni, hogy olyan fajta mozgás, amelyet szívesen csinálok, és élvezek. Amíg otthon laktam ilyen volt a biciklizés, illetve olykor a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklizési lehetőségem tulajdonképpen a nullára csökkent. Egyrészről kerékpár hiánya miatt, másrészről pedig a várost nem tartom kerékpár barátnak, és ugyan hiába van sok helyen bicikliút, ennek ellenére úgy érzem nem biztonságos az effajta közlekedés errefelé. Így a kerékpározást is átvette a sétálás.
Ezt a fajta tevékenységet szívesen is csináltam, de sajnos tavaly megjelenő vírus ás annak következményei jelentősen lecsökkentették a kikapcsolódási lehetőségeimet. Az este nyolctól életbe lépő kijárási tilalom, továbbá a majdnem mindenféle szórakozó egység bezárása és mellé csak létfontosságú üzletek nyitva tartásának engedélyezése lehetővé tette azt, hogy még jobban szűkebbnek érezzem a mozgásteremet. Amivel annyira elégedett nem vagyok, hiszen ha visszanézem a korábban készült fényképeket, videókat, vagy a bejegyzéseket akár itt a blog keretén belül, akár a közösségi profilomon azt látom, hogy sokkal aktívabb voltam. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb is voltam. Ezek az intézkedéseknek köszönhetően a személyes kapcsolattartás másokkal eléggé lecsökkent, és sokszor azon kaptam magam, hogy nem marad más, mint a munka, majd utána pedig a négy fal közt való ülés. Valószínűsíthető, hogy ez tovább fog tartani, de ennek ellenére a tegnapi pihenőnapomat kihasználtam és tettem egy nagy sétát. 

Úgy éreztem szükségem van egy kicsit kiengedni a fáradt gőzt, valamint természetkedvelőként szerettem volna kimozdulni is. Elindult a tavasz végre, és minden virágba borult, s ennek köszönhetően pedig végre lehetőségem nyílt kicsit kirándulni a főváros keretein belül. Mivel ősszel voltam utoljára, így a Normafa volt, ami természetesen tele volt emberekkel. De ennek köszönhetően megfigyelhettem milyen szép, amikor virágba borul. 

Ezek után nem volt kérdés, hogy az ösvényeken is végigmentem, és igyekeztem minél több utat bejárni, amit csak lehet. Az időjárás azonban csalóka volt, hiszen úgy indultam el otthonról, hogy egy rövid póló volt rajtam, amire egy vastag pulóvert vettem. Természetesen vittem magammal még egy pulóvert, amelyet végül magamra kellett vennem, mert sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, hiszen erős szél volt, amely hirtelen támadt fel, és hirtelen is maradt abba. Így ugyan feljutottam az Erzsébet kilátóhoz, de a legmagasabb pontra már nem nagyon mertem felmenni, mert annyira erős volt a szél. 

Nem csak arról van szó, hogy természetkedvelő vagyok, hanem arról is, hogy sajnos a korlátozások miatt nagyon sok időt kell töltenem zárt ajtók mögött. Ez vonatkozik arra is, amikor dolgozok, továbbá vonatkozik akkor is, amikor éppen otthon vagyok. Így nekem nagyon jól esett, hogy végre kimozdulhattam. Ugyan korábban már elsétáltam a Béka Tóhoz, ami tulajdonképpen az én véleményem is vele kapcsolatban, hogy tónak nem nevezném, hiszen pocsolya látszatát kelti. Ellenben végre most láthattam benne legalább békákat. 

Miután kellően kisétáltam magam megszületett az ötlet, hogy akkor ideje lenne hazaindulni. Ezzel semmi probléma nem volt, még el nem jutottam a Szél Kállmán térig, ahol valami rejtélyes belső hangnak engedelmeskedve ahelyett, hogy villamosra ültem volna, inkább úgy döntöttem kihasználom a jó időt, és egy pár megállót sétálok. Ekkor döbbentem le, hogy lassan két éve élek a fővárosban, de a Millenáris Park kimaradt az életemből, amely valójában nem egy nagy durranás, ha a méretét nézzük. Azonban tavasszal a virágzó fák gyönyörű látványt keltettek.

Ezek után pedig nem kell mondanom, hogy alapul vettem azt a közmondást, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Így tovább folytattam gyalogos túrámat, így végcél végül a Margit-sziget lett, amely továbbra is csodás pompájában volt. Igaz munkaszüneti nap lévén elég sokan is voltak ekkor. 

Ezek után kellően kisétálva magam hazaindultam, és éppen hazaértem este nyolcra úgy, hogy reggel tízkor indultam el otthonról. Igazából remek napnak éltem meg, habár csalóka volt az időjárás. Annak kevésbé örültem, hogy sajnos már be volt harangozva, hogy sajnos érkezik a hidegfront, mely naponta záporokat fog majd hozni. Ennek ellenére a szabadságkérelmemet nem vontam vissza, és úgy döntöttem, hogy Húsvét előtti napot továbbra is bevállalom, majd pedig a délutáni nap vonatra pattanok, és szépen hazautazok pár napra, majd a szabadságom meglévő napjait pedig majd a fővárosban fogom tölteni, és igyekszek minél többet pihenni. Bízom benne, hogy az időjárás nem lesz annyira rossz, mint amilyennek be van harangozva. Bár tény, hogy esti programjaim valószínűleg a filmnézések lesznek ebben az esetben. 

Március végére

Jómagam szeretem a telet. Az igazit, tehát azt, amikor esik a hó. Sajnos ez már ideje nem részese a téli időjárásnak Magyarországon. Azonban minden alkalommal egy élmény, amikor beköszönt a tavasz.
A zsúfolt beosztásomnak köszönhetően és a kijárási tilalomnak is sajnos nem nagyon tudtam kimozdulni az elmúlt egy hétben. Pedig a tavasz nem csak a növényzet kivirágzásában köszöntött be, hanem végre a mai napon elhagyhattam a kabátot. Így hosszabb sétát tettem a városban, melynek egyik pontja a Margit-sziget volt, ahol csodás rózsaszín pompájában tündöklő fát nézhettem meg közelebbről. 

Ezután pedig a Gellért-hegyre vezetett az utam, ahol szintén csodás növényvilágot csodálhattam meg. Habár sokkal több látnivalót találtam, mint korábban. Így aztán az ünnep előtt remek kikapcsolódás volt még úgy is, hogy ez az egy napom volt, ami pihenő napnak volt írva. 

 

A Róka hegy

A járványügyi intézkedések a kikapcsolódás terén nagy káoszt okoz, de azért megpróbálok kimozdulni itthonról. Néha összejön, néha nem. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy örüljek, hogy van munkám, és egészséges vagyok. Ugyan kissé szeles volt az idő, de az egyetlen egy szabadnapomat kihasználtam, hogy eljussak a Róka hegyre, amely valami miatt kimaradt számomra pedig idén lesz két éve, hogy a fővárosba költöztem. 

A kilátás egyébként remek volt, habár a lejtőket nem nagyon szeretem, és többször sikerült is megcsúsznom. De remek fotókat készítettem, és nagyon jól éreztem magam, főleg azért, mert elég tiszta volt a levegő. Habár rengetegen voltak, és csak egyedül tudtam elmenni, de ennek ellenére sikerült kikapcsolódnom, és egy hatalmasat aludnom, amikor hazaértem. Bízom benne, hogy maradt még olyan szeglete a fővárosnak, amit még nem fedeztem fel. 

Tavasz?

Ugyan még csak február van, de nagyon megörültem neki, amikor a szabadnapomon végre ki tudtam mozdulni. Nem csak azért, mert végre pihenős voltam, hanem azért is, mert ez az első alkalom, amikor olyan idő van, amikor még a kabátot is levettem annyira jó idő volt. Így az első sétám a Gellért-hegy irányába vezetett.

Ezek után természetesen folytattam az utamat a “csúcsra”. Mindenképpen örültem, hogy hétköznap volt, mert így kevés ember volt fent, s nem volt tömeg, mint ahogyan lenni szokott. Annak mindenképpen örültem, hogy kitartott a jó idő. Időközben még sikerült hóvirágokba is belebotlanom.

Majd ezek után pedig úgy döntöttem, hogy a hegy másik oldalára fogok átsétálni, miközben még egy hintázást is bepróbáltam. Bízom benne, hogy további korlátozások nem lesznek, mert nagyon szeretném igazi tavasszal is megcsodálni azt a szép kilátást, amit megörökítettem.

Ezek után pedig a Margit-szigetre indultam el, ahol további virágokra bukkantam, mely jelezte, hogy a természet tényleg érzi a tavaszt.

Nem sokkal később pedig a japánkertben csodálhattam meg a napozó teknősöket.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a sétát azért a végére már elfáradtam. Annak fényében főleg, hogy ez az egy pihenőnapom volt, és holnap újra kezdődik a hajtás. De ennek ellenére is sikerült összehoznom 17 km-nyi sétát.

Műszaki szerelem: Huawei P40 Pro

Bizonyos szintig márkahű vagyok, és szeretem a bevált dolgokat. Több bejegyzés született esetemben mobiltelefon témában. Idénre terveztem egy váltást, amely a vártnál előbb meg is történt. Az új szerződéskötés után már másnap kiszállításra került a szolgáltatótól az új telefonom, amely nem más, mint a Huawei P40 Pro, mely az első felsőkategóriás telefonkészülékem.

Az igazság az, hogy felsőkategóriás telefonban soha nem gondolkodtam akármennyire is tudok vigyázni a készülékeimre. Eddig szerencsére egy sem hibásodott meg, s nem is törtem el egyiket sem. Egy készülékem sem járt szervízben egy kivétellel, ahol megtanultam mit jelent a szürke import készülék. Mivel felelősségteljesnek érzem magam, és nem teszem le akárhová, óvatosan veszem ki a zsebemből, nem telefont nyomkodva sétálok az utcán, tokban tartom, továbbá odafigyelek, hogy lehetőleg ne is essen ki a kezemből, így bevállaltam ezt a készüléket. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy egy éve jelent meg, és elég sokat esett az ára. Egyik oldala volt a járvány, hiszen a gazdasági válságban a legfontosabb nem a műszaki luxustermékek vásárlása. Továbbá az amerikai szankció, amelynek köszönhetően továbbra is android operációs rendszer fut a készüléken, de GMS, azaz Google keretrendszer nélkül, tehát Play áruház hivatalosan nem telepíthető, továbbá olyan alkalmazások, amelyeknek működéséhez a Google-re, vagy annak keretrendszerére van szükség azok hibaüzenettel nem lesznek hajlandók elindulni telepítés után, vagy nem is lesznek telepíthetőek. Akkor miért is maradtam a Huawei vonalon?

Egyrészről tudatos vásárló vagyok. Pár száz forinton nem szoktam gondolkodni, vagy egy-két ezres tételen. De több tízezernél már igen. Olyan terméknél, amit nem napokra, hetekre választok viszont fontos, hogy ne fürödjek be vele. Első dolgom volt a tesztek elolvasása, vélemények magamévá tétele, amely megerősített, hogy erős telefon, és Google nélkül is teljesen élhető, hiszen rengeteg alkalmazás már elérhető a Huawei saját áruházában, vagy máshonnan telepíthető teljesen hivatalosan, és működőképesen. A telefonjaimat többségében zenehallgatásra, fényképezésre, telefonálásra használtam. Ha applikációkat veszek alapul, akkor bankszámlaegyenleg ellenőrzés volt, ami lényeges számomra, továbbá olyanok, amelyek szociális kapcsolattartásra alkalmasak. Ugyanis nálam a kommunikáció egy ideje már virtuálisan történik, és telefonálás is sokszor nálam úgy néz ki, hogy a messengeren kezdeményezünk hívást, ami ingyenes.
Fórumokon kérdezgettem embereket, ami fontos szempont volt számomra, hogy az általam használt applikációk olyanok voltak, amelyek rendelkeztek internetes weboldallal, tehát a mobiltelefonon lévő böngészőből konkrétan minden elérhető. Azok is, amelyek a Google-höz tartoznak. A telefon kissé nagy, de bőven elfér a kezemben, és a zsebemből sem lóg ki. Korábban már vásároltam tokot hozzá, továbbá jack átalakítót, ugyanis az IP68-as por és víz védelem miatt is nincs jack csatlakozó. A Phone Clone nevű alkalmazással fél óra sem kellett, és mindent át tudtam vinni, és mindent tudtam szinkronizálni. Alternatív applikáció áruházat is feltelepítettem, de ahogyan enyhült az újdonság varázsa visszatért a hagyományos használat, így szinte semmit nem érzek abból, hogy nincs GMS a készüléken. Egyetlen egy applikáció volt, ami csak applikáció formában létezett, ez nem működik a telefonon, így a korábbi készüléken töröltem a profilomat, és magát az alkalmazást is. Azt az alkalmazást amúgy is ritkán használtam, mert csak egy ideig volt weboldal része, továbbá ha otthon vagyok nem telefont nyomkodok, és konkrétan idegesítő volt, hogy a telefonon is csatlakoznia kellett az internetre, és belépve, futónak kellett lennie az adott applikációnak, hogy a laptopon tudjam weboldal formájában használni.

Ami nekem nagyon nagy vásárlási impulzust jelentett az a kamerarendszer, és a kamera, melyben a telefon csúcsnak számít. A kijárási tilalom, rossz időjárás és a munka miatt, valamint a kijárási tilalom miatt nem nagyon tudtam tesztelni, de az a kevés teszt is meggyőző volt. Ugyan a blogra tömörítve töltök fel mindig képeket, de még így is látványos az eredmény. Első nap estéjén a macskán teszteltem:

Másnap szerencsés voltam, mert pihenő napom volt. Az időjárás hellyel-közzel kegyes volt, így a Margit-sziget volt kiválasztva, ahol a szűrök mellett a zoom funkciót is kipróbáltam. Ott már elkezdődött a szerelem.

Odafelé a villamoson zenét is hallgattam már, s a hangzás is elég meggyőző volt számomra. A szigeten megtapasztaltam mennyire fürge a telefonszoftver, továbbá szülői házba is telefonáltam, így bebizonyosodott, hogy sem térerő, sem pedig hangzásbeli gondok nincsenek. Ezek mellett minden applikáció működött, valamint ekkor már éreztem, hogy a vásárlás nagyon jó döntés volt. Ugyan sokat nyomkodtam, és merült is a telefon, de totális meglepődés volt, hogy egy óra sem kellett, hogy 30%-os töltöttségről teljesen fel legyen töltve.
Az biztos, hogy ahogy lehetőségem engedi tesztelni fogom a kamerát, így ahogyan kijön a jó idő csavarogni fogok a városban, így a fotók kategória elég aktív lesz véleményem szerint idén. Aki gondolkozik ilyen telefon vásárlásán annak csak ajánlani tudom. Engem meggyőzött. És örülök egy kicsit az amerikai szankciónak, mert így árban nagyot esett a készülék, és számomra is elérhetőnek ítéltem meg.

Üzenet

Minap épp dolgozni mentem, s mivel előbb indultam el, így úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, és kerülő úton megyek dolgozni. Ekkor találtam szembe magam ezzel a kiírással, ami nem csak elgondolkoztató, hanem meglepő is volt egyben.

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Tervek célegyenesben?

A tavalyi év nem volt túl sikeres számomra. Ugyan nem szokásom újévi fogadalmakat tenni, de amiket megfogadtam azt valószínűleg enélkül is megfogadtam volna, vagy legalábbis fontolóra vettem volna. Bíztam benne, hogy az év jobban fog alakulni, ámbár az, hogy ez bejött-e nyilván majd pár hónap múlva fogom látni. Azonban tény, hogy a “szerencsefolyam” nálam nem ért véget tavaly.
A szilveszter napján esedékes munkát annyira jól nem viseltem, ellenben örültem, hogy pihenhetek este. Annak ellenére, hogy kijárási korlátozás volt, és a pirotechnikai eszközök használata vagy tiltott, vagy erősen korlátozott volt mégis sikerült sokaknak jól érezniük magukat annyira, hogy a fáradságom ellenére kettőkor sikerült elaludnom, ugyanis addigra nyugodott le a szomszédság, a város is. Az ünnepeket nem tartom sokra, igazából semmilyen ingert nem mozgatnak meg bennem. Az enyhe bosszankodáson kívül, amikor megindul a tömeges vásárlás, ami sokszor olyan viselkedésformában jelenti a csúcsot, mintha egy atomkatasztrófa előtt állnánk, és hetekre el kellene zárkóznunk a világ elől. Természetesen az adott nappal tisztában voltam milyen lesz, így nagyobb meglepetést nem okozott. Másnap idő előtt sikerült felébrednem, s mivel nem sikerült jól kipihennem magam, ezért jelentkezett a tipikus szemfájdalom is, amely nálam a fáradtság jele szokott lenni, ha mondjuk nem tartom be a megfelelő pihenést napokon keresztül. Ennek ellenére energikusan keltem ki az ágyból, minden eltakarítottam ahhoz, hogy az étrenddel kapcsolatos döntésem jól funkcionáljon, ha már a gyomrom kezdett helyre jönni. Ezek után pedig a kissé szeles nap ellenére úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a Margit-szigeten. Kissé csalódás volt, de igazából felnőttként gondolhattam volna arra, hogy az év első napján, ami rengeteg embernek munkaszüneti nap, valószínűleg itt fogják tölteni. Így aztán tettem egy nagy sétát, s a nap is kisütött.

Jól éreztem magam a friss levegőn, de visszafelé elég gyengének éreztem magam, amit betudtam az elmúlt hónapok eseményeinek, továbbá a nem alvásnak. Itthon “megcsodáltam” az arcom, hogy további érdekes foltok jelentek meg úgy, hogy a korábbiak sem tűntek el, amikről azt hittem hatalmas pattanások lesznek. Estére programként végül az alvást választottam, s ugyan nem volt itthon lázmérő, de már észrevettem, hogy biztos van. Hidegrázásom volt, és takaró alatt pedig ömlött rólam a víz. Egyébiránt is sok folyadékot iszom, most gyógyteákkal rásegítettem. Mivel másnap már a testemen is tapasztaltam a foltokat, így gyógyszerallergiát feltételezve orvosi ügyeletre mentem, ahol átestem életem első (és remélhetőleg utolsó) koronavírus tesztjén, ami negatív lett (és remélem státusz nem is fog változni). Azonban kórkép nélkül továbbirányítottak a bőrgyógyászati klinikára. Ekkor már ideges voltam, hiszen nem szerettem volna hetekig rendelésekre járkálni, továbbá nem is szerettem volna, ha valami komolyabb dolog lenne. Végül a szakrendelésen a kórkép összeállt. Mivel soha nem voltam himlős, így most felnőttként munkakörömből adódóan valakitől valószínűleg elkaptam a bárányhimlőt.
Az interneten fellelhető képek alapján nálam kevés jelent meg, továbbá lázam sincs, illetve az itthon maradást is meg tudtam oldani, hogy a már betervezett szabadság mellé minimális táppénzzel majdnem két hétig leszek itthon. Felvilágosítottak mindennel kapcsolatban, s visszafelé úton mindent beszereztem, hogy napokig ne kelljen mennem sehová. Az orvosi előírásokat betartva véleményem szerint jövő héten már semmi problémám nem lesz.

Amit pozitívumként megéltem, hogy végre helyrejött a gyomrom. Ami negatívumként ért, az első sorban mekkora anyagi kiesés volt, amit most sikerült összehoznom, valamint egyébként is nehezen viselt kijárási korlátozás most totálisan itthon maradásra sarkall. Az egészet próbálom máshogyan értelmezni, tehát sok pihenés, alvás, s minél energikusabban térjek vissza későbbiekben a hétköznapokba. Addig pedig felzárkózom magam sorozatokkal, és filmekkel. Továbbá mindennek utánanézek az interneten, ami eddig érdekelt.

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

Karácsony helyett csavargás

A piros napos ünnepekkel eléggé hadilábon állok. Ugyanis én elsősorban olyan személy vagyok, aki akkor tudja magát jól érezni, amikor olyan kedve van. Továbbá akkor tudok ünnepelni, ha arra nyomós indok van. Tehát a névnapok, születésnapok, nemzeti ünnepek, és egyéb ünnepek nálam nagyjából tizenkét éve kiestek. Ugyanis engem kifejezett irritál, ha kötelező jelleggel kell csinálni valamit, vagy kötelező jelleggel kell pofavizitet tartani. Idén a hazautazás teljesen elmaradt, ugyanis ott is jelentős a megbetegedések száma. Továbbá az a döntés született, hogy nem lenne jó, ha egészségesként otthon kapnám el a rokonoktól, barátoktól, vagy ha nem mutatok tüneteket, de fertőző vagyok, akkor pedig én tőlem kapnák el.
Eredeti terv ugyebár úgy volt, hogy valószínűleg egyedül nekivágok a városnak, de végül akadt társaságom, aki sokkal többre értékeli a jó hangulatot, társaságot, mint a ráfeszülést az ünnepre. Így aztán a mai napon kihagyva a fővárosban való császkálást Szentendrére látogattunk el.

Miután a város részén tettünk egy sétát, utána megkóstoltuk a helyi lángost, majd lesétáltunk a Duna korzóra, ahol megtekintettük a kacsákat, amelyekről elkészítettem valószínűleg a sok ezredik fotóimat.

Egyetlen egy negatívum volt az egészben, hogy sajnos csak szentestére oldották fel a korlátozásokat, így sajnos hamar véget ért a csavargás, hiszen este nyolcra már itthon kell lenni. Ámbár tény, hogy még így is remekül sikerült a nap, mintha itthon ültem volna, vagy “kötelező” programokon kellett volna részt vennem.

Vajon lesz karácsonyi séta?

Sajnálatos módon a kijárási tilalom miatt nem csak a szociális életemre került egy bélyeg, hanem a szabadidős tevékenységeimre is. Így aztán egy ideje nálam a séta annyit jelentett, hogy elmentem sétálni, vagy elintéztem az adott tennivalókat, esetleg elmentem dolgozni. Így aztán nem is meglepő, ha nagyon jól feltudtam zárkózni a sorozataimmal, amelyből egyébként is keveset néztem, azonban most újakra is szert tettem. Ugyan jól szórakoztam, de a friss levegő mindenképpen hiányzott.
Ami kicsit feszélyezett, hogy sajnálatos módon elfogytak a szabadságaim, így aztán a munka jelentősen elvitte a szabadidőm jelentős részét. Ennek is köszönhettem, hogy sokszor a négy fal közt voltam. Kissé frusztráló volt, de úgy voltam vele, hogy nem vagyok beteg, továbbá karanténban sem vagyok, valamint a munkahelyem is megvan még és elég stabil lábakon áll. Eddig. Szerencsére múlt héten átestem az utolsó fogászati kezelésemen, így örültem annak, hogy pontot tehettem ennek az ügynek a végére is. A gyomrom úgy néz ki, hogy kezd helyreállni, és a gyógyszertárban ajánlott vény nélküli szer napi adagját is elkezdtem csökkenteni, így bízom abban, hogy két nap múlva – amikor abbahagyom teljesen – nem fognak visszatérni a problémák, habár megpróbálok odafigyelni az étkezésre. Ez is hozzájárult, hogy kimerültnek érzem magam, hiszen nem aludtam sokszor eleget, de a mai napon kilátogattam a Margitszigetre, ahol egy hónapja nem voltam nagyjából. Remek séta volt a jó levegőn, ámbár kissé csalódott voltam, mert reméltem, hogy majd fel lesz díszítve minimálisan, ami nem történt meg, így csak a japánkertben lévő kacsákat csodálhattam meg.

A város egyébiránt nagyon szép, ahogyan fel van díszítve, de sajnos a korlátozások miatt nem nagyon tudtam eddig szétnézni. Azonban örömmel fogadtam a hírt, hogy szentestére egy napra feloldják a korlátozásokat, így ha minden rendben lesz, akkor mindenképpen megyek este csavarogni. Ugyanis közös megegyezés született, hogy a vírus miatt nem látogatok idén haza, továbbá egyébként sem mozgatott jó ideje a karácsony, hiszen csak azért vártam, mert tudtam, hogy lesz két munkaszüneti napom, amikor pihenhetek. Idén kivételesen jól jártam, hiszen nem akartam műszakcserét, de mégis belementem, így összejött öt egybefüggő nap, s mindenképpen szeretném úgy eltölteni, hogy kicsit kimozdulok itthonról, s kiszellőztetem a fejem.
Azt persze alapul veszem, hogy másnak ez egy fontos ünnep, így aztán mennyire lesz társaságom, azt egyelőre nem tudom. De azért bízok abban, hogy majd találok magam mellé valakit, valakiket, és aztán akár egy jó beszélgetés is társulhat a sétához.