Termékajánló: SoundMagic fülhallgató

Nagy zenerajongó lévén szinte állandóan ott van a zsebemben a fülhallgatóm. Ráadásul én az In Ear, azaz “hétköznapi” nevén az “agyba dugósat” szeretem, melynek köszönhetően a külső hanghatások kiszűrésre kerül. Márka hű is vagyok, így sokáig a Sony termékeit használtam, lévén annak idején nagy hatást gyakoroltak rám annak köszönhetően, hogy az akkor walkman mobilok betörtek a piacra.
A termékeket továbbra is jónak tartottam, de számomra halkabbak lettek. Úgy döntöttem, hogy mivel megkeresem az árát egy új terméknek, ezen nem kellene spórolnom. Míg más cigire, és alkoholra költ, én addig költök ilyen termékekre. Pontosabban a SoundMagic SM-E10C-re.

A terméket sikeresen 12 990 forintos áron sikerült megvásárolnom. Az árcímke miatt sokáig is gondolkodtam rajta, hiszen ha könnyen szakad a vezeték, akkor felesleges kiadás lenne. De megnyugodtam abban, hogy csavart, és vastag zsinórnak köszönhetően nagy valószínűséggel nem kell ettől a problémától tartanom. Főleg annak fényében, hogy egy piros tartó tok is jár hozzá. Külsőre nagyon jó fogást ad, mindazonáltal, hogy én az arany és fekete páros mellett döntöttem. Mondjuk tény, hogy nagyon alternatív választási lehetőségem nem volt.

Amit észrevettem, hogy sokkal jobb hangzása van, mint az előző fülhallgatómnak. Jobban szólnak a basszusok, és sokkal jobban kijönnek a formátumbeli különbségek. Egy ideig én is mp3 tömörítési formátumot használtam, de áttértem a flac-ra, ami ugyebár veszteségmentes formátumot jelent. Azok a számok, amelyek ebben a formátumban került a telefonomra sokkal erőteljesebben, és hangosabban szólal meg, mint az mp3-ban konvertált társaik.
Mindezek mellett fontos megemlítenem, hogy headsetként is lehet használni, amit rögtön ki is próbáltam. Semmi problémát nem találtam ebben, habár tény, hogy nagyban hozzájárult a telefonom minősége, és a kifogástalan térerő.

Természetesen egyéb kellékeket is kapunk, mint például egy jack csatlakozót, valamint számítógéphez használható átalakítót is, habár utóbbire semmi szükség nem lesz minden bizonnyal, ha a mai számítógépeket, és azokon futó operációs rendszereket nézzük.
Én nem bántam meg a vásárlást, habár tény, hogy én vigyázok is a dolgaimra, így azt gondolom, hogy ha egy gyengébb kábel nem szakadt el, akkor egy erősebb sem fog, főleg hogy kaptunk hozzá fülhallgató tartót is.

Széllel szemben

Mindenképpen vicces az, hogy azon emberek közé tartozom, akiknek napi szinten minimum szükségük van arra, hogy legalább két órát zenét hallgassanak. Szinte minden műfajban találtam kedvemre valót egészen a gyerekdaloktól a komolyzenéig. Eme blogon is indítottam külön zene kategóriát, amely ritkán van/volt használva, s a legutolsó bejegyzésem is nagyjából két évvel ezelőtti.
Mindez persze úgy, hogy volt olyan, hogy akár hetekig nem néztem meg egy filmet, vagy értem végére egy sorozatnak, mert zenét hallgattam. De nem egyszer akadt olyan, hogy találkozókra nem mentem el, vagy inkább előbb eljöttem, később értem oda csak azért, mert épp találtam kedvemre való nótát, és azt rongyosra hallgattam. Ugyan nem vagyok rá büszke, de olyan is volt, később mentem aludni, majd kialvatlanul mentem dolgozni a zenehallgatás miatt, vagy majdnem elkéstem. 

Azonban a legjobbak mégis a főcímzenék. Igaz, hogy szorosan összefüggnek az adott tartalommal, de amennyiben minőségiek azok megragadnak az ember fejében. A hazai sorozatgyártástól mindig is óvakodtam, de úgy néz ki, hogy fejlődünk. Van még bőven hova, de azért már láthatóak a minőségi megmozdulások. Legutolsó ilyen A tanár, mely ugyan egyszer nézős lett, de azt el kell ismerni, hogy a főcím és annak zenéje zseniális lett. 

…és a tegnapi napon befutott a klipp is: 

The Riddle

Nagyon szeretem a vizuális tartalmakat. Legyen az zene, film, sorozat, vagy játék. Viszont, ha egyszer olyan helyzetbe kerülnék, hogy a látásom, vagy a hallásom mentsék meg, mert kettő közül csak egyet tudnak, akkor mindenképpen az utóbbira voksolnék. Iszonyatosan nagy zenerajongó vagyok.
Olykor az újakat, olykor a régieket hallgatom. Tény és való, hogy a régiek nosztalgia szempontjából nagyon jó. Azokat szeretem, amik teljesen felpörgetnek, s kizökkentenek a hétköznapi fásultságból. Minden bizonnyal ismeri mindenki azt az érzést, amikor egy számot nem tud kiverni a fejéből, s folyamatosan az dúdolja. Na én így vagyok Gigi D’Agostina The Riddle című számával:

Egészen pontosabban csak voltam, míg rá nem kerestem, hogy ez hogyan is szólhat élőben. Ekkor jöttem rá, hogy ez csak egy feldolgozás. Az eredetije Nik Kershaw előadásában fenomenális produkció számomra. Megint megvan mit hallgatok egy hétig:

Esti “muzsika”

Olykor-olykor szoktam “kóvályogni” az internet bugyraiban. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy zenei térre jutok, ahol szépen elkezdem nézegetni az ajánlott videókat.
Ugyan már korábban ezeket hallgattam, de valahogy nem nyerték el a tetszésemet. Elképzelhető, hogy a korral változik a zenei ízlés is? Mindenesetre itt három videó. Igen. Queen.

Green Day – Minority

Gyerekként sokat hallgattam rádiót. Nagyon sok zenét még onnan gyűjtöttem be, amit leginkább a kazettás magnómnak köszönhettem.
A tökéletes digitalizáció okán zenehallgatás kizárólag számítógépen internetezés közben, illetve telefonon van jelen. Ennek okán nagyon ritkán jutok hozzá a “friss” tartalmakhoz. Mondjuk még toplistákat sem nézek, ámbár ideje lenne elkezdeni, hátha akad némi csemege számomra.

A számomra új zenékhez többnyire sorozatokból, filmekből jutok hozzá, vagy csak a youtube által ajánlott videók alapján. Minap a videók közti “szörfözés” közben rákattintottam azokra az összeállításokra, melyek egy adott évnek a toplistás számait szedték össze. Nem kell mondanom, hogy legalább két órát még a gép előtt ültem. Nos a címbeli szám lett az egyik kedvencem, íme:

Zanzibár – A legszebb dal

Bevallom nem nagyon szoktam magyar előadókat, zenekarokat hallgatni. Habár tény, hogy kevés olyan van közülük, amelyikre tényleg azt lehet mondani, hogy minőségi zenéket gyártanak.
Na szerintem az egyik ilyen a Zanzibár. Ugyan rajongójuk nem vagyok, de ennek ellenére azért akadt egy-két számuk, ami szerintem jelentősen odaver. Tegnap annak köszönhettem, hogy legalább két órával tovább maradtam fenn a tervezetnél, mert őket hallgattam.
Konkrétan: A legszebb dal.

Glee Cast – Take On Me

Egészen pontosan három évvel ezelőtt volt bejegyzés a Glee zeneisége terén. Ami nem véletlen, ugyanis a sorozat első két évada zseniális volt, majd szépen lassan, de biztosan elkezdte a mélyrepülést. Én már csak a zenék miatt tartottam ki, s el is kaszáltam, de amikor bejelentésre került, hogy az idei, azaz a hatodik évad lesz az utolsó akkor úgy döntöttem, hogy visszatérek az utolsó évadra, ami talán 13 epizódos lesz.
A kezdés szokásosan harmatgyenge volt, viszont egyetlen egy pozitívum momentumát emelném ki: az a-HA – Take On Me feldolgozását.

Enya – Caribbean Blue

Enya munkásságát annyira nem ismertem, de azért akadt egy-két olyan szám, ami nekem nagyon tetszett. Példának okáért a címben szereplő dallam a fogorvosnál hallottam először (Hozzátenném, hogy a jelenlegi nagyon ügyel arra, hogy a páciens jól érezze magát, el tudjon lazulni, így nyugtató, lágyabb zenék szólnak a háttérben).
Caribbean Blue illetve a további rajongói feldolgozások, melyek a másodlagos telefonomra felkerültek, s ezek ringatnak álomba. Mesteri!

Ocho Macho – Jó nekem

Nagyon nincs időm zenetévéket nézni, s nem igazán hallgatok szabadidőmben rádiót. Így nagyon az újdonságokkal nem is vagyok tisztában, s csak ritkán kerül be a telefonom zenetárába egy-egy új dal. Ebből a szempontból jó, ha az ember munkahelyén szól a rádió. Az pedig még jobb, ha az ember képes megjegyezni a dalszöveget. Nos ismételten sikerült ez, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy mindez hajnalban jutott eszembe, s azonnal gép elé ültem, hogy megkeressem, hogy aztán két órán át megszakítás nélkül hallgassam, s másnap pedig hulla fáradtan menjek dolgozni.

Teenage Dirtbag

Biztos mindenkivel előfordult, hogy bizony hall valami zeneszámot tévében, rádióban vagy valahol máshol. Iszonyatosan megtetszik, s bizony bele is másik a refrénje, vagy a dallama az ember fülébe, de sehogy nem tudja beszerezni az adott számot, mivel nem tudja az előadót.
Abban az esetben ez igazán gáz, ha az egy külföldi eladótól van, s mi magunk pedig szinte semmit nem értünk az adott nyelven, így még dalszöveg alapján se tudunk keresni.

Nekem is voltak ilyen  zeneszámok az életemben.
Biztosan mindenki emlékszik a Kész Átverés című műsorra. Nos a kezdetektől nyomon követtem az adásokat – habár már nem vagyok nézője a műsornak -, s rendszerint előfordult, hogy egy bizonyos számot bevágtak rövid bejátszások elé. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mi lehet. Később hiába lett végül internet hozzáférésem a refrénre csak halandzsa szinten emlékeztem, hisz akkor még angol nyelvórákra nem jártam. Nos ennek biztosan van legalább 10-12 éve, s azóta sem jöttem rá, hogy melyik számot szeretem annyira, amit csak akkor tudok élvezni, ha valahol ritkán meghallom. Nos jelenlegi munkahelyemen már háromszor belefutottam, azonban minap megálltam egy pillanatra és eléggé erősen koncentráltam a zeneszövegre, majd pedig azt a karomra írtam, hogy végül nehogy kimenjen a fejemből, hisz legalább még egy óra volt a munkaidőm végéből. Az persze más kérdés, hogy ha ezt valaki látta és/vagy meglátta volna bizonyosan feltételezte volna, hogy agyi kapacitásom egy szinten van egy zöld moszattal. Hazaérve azonnal beírtam a keresőbe a refrént és….

…igen… ez a Teenage Dirtbag. És tizenvalahány éve után bármikor, bárhol meghallgathatom újra és újra…