A második hullám

Bő hat hetünk van hátra a 2020-as évből, de azt hiszem már jó előre látom, hogy miről fog szólni a szokásos év végére szánt évértékelő. Ez nem más lesz, mint a koronavírus, amelynek második hulláma elérkezett. Sajnálatos módon eléggé behatárolja az életemet így, de azt kell mondanom még ennek ellenére is befoghatom a szám, hiszen van hol laknom, van munkahelyem, és személyes ismerőseim közül senki nem betegedett meg, s csak közvetlen ismerősök vannak, akik ismernek olyanokat, akik átestek, vagy épp küzdenek ezzel a kórral. Vannak, akik tagadják a létezését, de akadnak olyanok, akik tulajdonképpen összeesküvéselméleteket gyártanak, és persze olyanok is, akik rettegnek. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor én valahol a középmezőnyben helyezkedek el, hiszen nem tagadom a létezését, de nem is gyártok vagy foglalkozok összeesküvés elméletekkel, továbbá nem is vagyok pánikban. Persze minden lehetőséget alapul vettem, tehát a “mi lesz, ha….” gondolatok már rég átfutottak az agyamon. A megcsappant lehetőségeknek annyira nem örülök, ámbár a korlátozásokat már egyre inkább nehezebben viselem. 

Az egyik dolog, amelyet egyre nehezebben tudok elviselni az a kötelező maszkviselés. A munkámból kifolyólag sajnos kénytelen vagyok nyolc vagy annál több órán keresztül viselni, így nekem színtiszta felüdülés volt, amikor kiléptem az utcára, és lekaphattam az arcomról. Sokfélét kipróbáltam, de igyekeztem az elfogadható áron mozogni, így sajnos teljesen tökéleteset nem sikerült találnom. Olyat, amiben nem izzad be az arcom, amelynek következménye a fülem és a szám környékén történő bőrhámlás, továbbá nap végére nem érzem azt, mintha a fülem le akarna esni. 

A kötelező maszkviseléssel még kibékülnék, de sajnos azt kell mondanom, hogy sajnos a kijárási tilalommal már nem. Ugyan kaptam munkáltatói igazolást, és előrébb is csúszott a délutános műszakom, de sajnos azt kell mondanom, hogy a korlátozással a szabadidős tevékenységem tulajdonképpen majdnem nullára csökkent. Hiszen nem lehet csavarogni a városban, illetve be vagyok korlátozva, ha az időt kell figyelembe vennem, amivel kapcsolatban már volt kellemetlen élményem. Mivel javarészt délután dolgozom, így tulajdonképpen nem akarok a tyúkokkal aludni menni, és a kakasokkal kelni, akkor a munkanapjaimon programot szervezni nem tudok. Tehát marad az, hogy felkelek, és elmegyek dolgozni, ahonnan hazajövök. A másoknál való alvást amúgy se volt sosem kedvencem, de nem nagyon tetszik, hogy amennyiben szórakozni szeretnék, és nem legkésőbb este hétkor lelépni, akkor kénytelen lennék másoknál aludni.
A boltok korábbi zárásának érveit megértem, viszont gyakorlatban ez nem nagyon akar működni. Hiszen elvileg az lenne a cél, hogy kevesebb legyen a tömeg. Ennek ellenére meg pont besűrűsödnek az emberek, és ahogyan láttam elindult az ismételt felvásárlás. Tehát tömött kosarak, tömeg, és persze ingerült emberek, s mindezek mellett több bolt is alkalmazta, hogy már fél hét után nem lehet bemenni a tömeg miatt. Mivel nem vagyok itthon ülős, így sajnos engem megvisel az, hogy ennyire korlátozva vagyok. 

Mi lesz később, még nem tudom. De nagyon bízom benne, hogy tavaszra lerendeződik ez az egész, mert nehezen viselem ezt a káoszt. Azt még inkább, hogy idén már hazautazás nem lesz, mert otthon a család felé jelezte az orvos, mivel fővárosban élek, ami egy gócpont jó lenne, ha nem látogatnék haza. 

Kettő lépés előre, s egy hátra

Szépen, de lassan elbúcsúztunk a nyártól. Sajnos a járvány miatt egy olyan nyártól kellett elbúcsúzni, amely sajnos kevés örömet tartogatott. Sajnálatos módon nagyon korlátozottá váltak a szórakozási lehetőségek, illetve számomra volt egy nem kívánt költözés is, amelyet öt hónappal később egy héttel ezelőtt követte az ismétlés. Annyi különbséggel, hogy az új helyem tulajdonképpen a régi. 

A nyár viszonylag eseménytelen volt, s csak némi meglepetés volt, ami hozott némi pozitívumot. Azonban azt kell mondanom, hogy az új helyet teljesen megszokni nem tudtam, hiszen sajnálatos módon nagyon gyorsan kellett cselekednem, így aztán teljesen elengedni magam egy átmenetinek szánt helyzetben nem nagyon sikerült. Mindezek mellett sajnos kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy bizony a félelmeim nem bizonyultak alaptalannak, ha azt veszem alapul, hogy mennyire mélyen belegondoltam abba, hogy mi történhet akkor, ha két egyedülálló ember összeköltözik, s az egyiknek időközben megváltozik a kapcsolati státusza.
Jómagam így jártam, ámbár nem az én kapcsolati státuszom változott meg, hanem a másik félnek, aki egy hónapnyi ismeretség annyira fontossá vált, hogy tulajdonképpen egy konfliktushelyzet közepébe kerültem, melynek okát mai napig sem tudtam kibogozni. Mivel egyébként is instabillá válhatnak ilyenkor az emberek, így inkább ki akartam maradni ebből. S mivel az előző lakótársam is benne volt az albérletkereső csoportban, így öt hónap után ismét kapcsolatba kerültünk egymással. 

Bevallom az a fajta vagyok, aki szereti megoldani a problémákat, mintsem elszaladni elölük. Sajnálatos módon tavasszal be kellett látnom, hogy egy barátság mennyire erős tud lenni, így a tovább lépés mellett döntöttem. Továbbra is azon a véleményem vagyok, hogy jól tettem, ha megnézem mi lett a végeredmény. Hiszen miután elköltöztem nem sokkal később a nagy barátság is felbomlott, hiszen kiderült, hogy az általunk befogadott személy mennyire kétszínű.
Természetesen igazat adtam, hogy egy másik fél tudta nélkül rögzített beszélgetés pontot tehetett volna a problémára, de továbbra is kiálltam azon tényező mellett, hogy akármennyire is meg tudtam volna magam védeni, azért erre a szintre nem akartam lesüllyedni. Végül egyetértettünk abban, hogy egy kapcsolatba belekeveredni nem szabad, és résztvevőnek sem kell benne lenni, főleg olyanban, ami ennyire friss, s kiszámíthatatlan. Végül a több éves ismeretséget, és az egy éves együttlakást, mely egy harmadik fél intrikája miatt szakadt félbe alapul lett véve, így nagyjából két nap alatt gyorsan lezongoráztam a költözést. 

Anyagilag így jövök ki a legjobban, s a munkahelyem is közel van, továbbá nem egy ismeretlen emberrel költöztem össze. Persze megértem, hogy az ember kifordulhat önmagából, ha kapcsolati státusza megváltozik, de azért nyilván érzelmileg nem a legjobb, ha alapul veszem, hogy tulajdonképpen egy hónap elegendő volt, hogy költözésre kerüljön a dolog. Ámbár abból a szempontból büszke vagyok magamra, hogy ismét fel mertem állni, és habár gyors volt a reakcióm mégis mertem döntést hozni ahelyett, hogy a többséghez mérve sipákoljak és sajnáltassam magam, vagy várjam a sült galambot.
Munka szempontjából a munkahelyem és a pozícióm stabil továbbra is, habár az egyik munkatárssal régóta húzódó velem szemben táplált ellenszenv gyakorlatilag most került a napvilágra, amely végül abban nyilvánult meg, hogy akkora összetűzés kerekedett a dologból, amin a vezetők már nem tudtak elvonatkoztatni. Így végül döntést kellett hozni, s átmenetileg elválasztani minket egymástól, továbbá tőlem türelmet kérni, míg nem találnak helyette mást. Sok probléma volt és van vele, végül a velem való összetűzés tett pontot a pályafutásának a végére. 

A költözést gyorsan lezavartam, így jelenleg próbálom megszokni a régi/új helyemet, így az időm java részét továbbra is a városban és a város külrészein történő csavargással, és zenehallgatással töltöm. Így igyekszem az év hátralévő részét tölteni, s bízni benne, hogy továbbra is sikeres leszek abból a szempontból, hogy nem betegszem meg, s nem kerülök karanténba se, továbbá a munkahelyem is mentes lesz ettől a járványhelyzettől. 

Az utolsó látogatás?

Lassan végéhez érünk a nyárnak, amit én nehéz szívvel fogadok. Egyrészről sajnálatos módon ismét szembesültem vele, hogy vannak hátrányai is annak, ha az ember nem csak teljesít, hanem túlteljesít a munkahelyén. Így alakult az, hogy egy hat napos szabadságot sikerült beszereznem a nyár elején, s szépen, de biztosan végigdolgoztam az egész nyarat. Ami még önmagában nem lett volna gond, de sajnos a beosztás milyensége, és a további járványügyi intézkedések a szórakozási, és a szociális tevékenységekre jelentősen rányomta a bélyegét. Mindezek mellett igyekeztem a szabadidőmet hasznosan eltölteni, így amikor jó idő volt, akkor próbáltam kimozdulni készülve arra, hogy a lassan egy hónapja belendített második hullám megérkezik a Koronavírus helyzetben. Első körben kihasználtam, hogy két szabadnapom egymás mellé került, így tettem egy kört a Margit szigeten, habár a zenélő szökőkutat csak nyár elején sikerült kétszer megcsodálnom. 

A legjobban továbbra is japánkert, illetve a vadaspark volt az, ahol több időt töltöttem el. Utóbbinál kicsit elgondolkoztam, ugyanis tervbe volt véve állatkertezés, de kizárólag csoportos programként. Csodálva a vadaspark állatvilágát félve a járvány miatt újra bekövetkezhető intézkedésektől úgy döntöttem, hogy kihasználom a jó időt, és elmegyek a fővárosi állatkertbe. Olvastam jó pár negatív értékelést róla a járvány után, így félve mentem el, de úgy voltam vele, hogy egész napos programnak tökéletes. Egy részével egyet is értek, miszerint túl sok idő megy el a Biodom építésére, miközben jelentős részek vannak lezárva, illetve nem teljesen karbantartva. Nyilván járványügyi intézkedések alatt nem épp az állatkert a legfontosabb dolog, de azért borzasztó volt látni sok helyen az algás vizet, s piszkos üveget. Jelentős része nem volt lezárva, de a lepkeház nyitva tartásának örültem. 

Sokadszorra voltam itt, de még mindig magával tudott ejteni. S habár a beosztásom milyensége miatt kénytelen voltam egyedül menni még így sikerült élvezetesre formálni a túrámat. Teljesen sikerült kikapcsolódnom, ámbár sajnáltam, hogy az ajándékbolt még továbbra is drágának találom, legalábbis a fővárosi árakhoz mérten. Mondjuk egy olyan helyen, ahol sok külföldi fordul meg nem csoda, ha hozzájuk vannak mérve az árcímkék. 

A séta hónapja

Én az a fajta ember vagyok, aki sajnos nem tud a fenekén megülni, s egész nap a négy fal közt ülni. Sajnos a járvány jelentősen rányomta a bélyegét a kiruccanási lehetőségekre, de az augusztusban sikerült teljesítenem több, mint 100 km-t, ami talán több is lehetett volna, ha nem felejtem el bekapcsolni az egészség applikációt a telefonomon. 

A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: 

Pangás

Mindenképpen el kell ismernem, hogy ez az év nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt terveztem. Az idén bekövetkezett járvány gondoskodott róla, hogy szinte az összes tervemet keresztül húzza. Így sajnos a szabadidős tevékenységek, magánélet továbbá a munkahelyi problémák kezelése sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, hiszen “gyönyörűen” keresztül lettek húzva a számításaim. Sajnos a járványügyi intézkedések továbbra is tartanak, amelyek sajnos továbbra is rányomja a bélyegét a mindennapokra. Mindezt úgy, hogy konkrétan én nem is érzem azt, hogy járvány lenne, hiszen egyetlen egy beteg emberrel sem kerültem kapcsolatba, és olyannal se, aki ismert volna olyat. Természetesen nem azok táborát erősítem, akik összeesküvés elméleteket gyártanak, és egy hatalmas nagy átverésnek gondolják az egészet. Hanem egyre inkább azt érzem, mintha ez az egész sokkal nagyobbnak van beállítva, mint amekkora valójában.
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem volt túl jövedelmező számomra az elmúlt egy hónap, de igyekeztem úgy élni, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a mindennapjaimra. Ebben hatalmas nagy segítségül szolgált, hogy a jelenlegi lakótársam egészen normális, így rá tudtam venni, hogy próbáljuk be A mi kis falunkat, amely olyan jól sikerült, hogy jelenleg a negyedik évadot nézzük épp. Ez az egyik oka annak, hogy jómagam semmiféle új tartalmat nem tudtam magamévá tenni, így semmi újat nem láttam az elmúlt hónapban. Legyen szó sorozatról, vagy filmről.

A másik dolog, amely miatt nem sikerült, hogy folyamatosan dolgozok, s a heti két pihenőnapom szinte sose csúszik egybe, továbbá mindig van valami probléma, amely okán kikapcsolódásként inkább a csavargást választom. Sajnos a problémakör az az, hogy a szabadságokat ki kell adni, továbbá több dolgozónak is voltak beosztás módosítási problémái, amely szinte kivétel nélkül negatívumként csapódott le rám. Vagy kevesen voltunk, és megszakadtunk a munkában, vagy pedig az én beosztásom lett szétszabdalva. Ámbár már akadt példa, hogy a beosztás módosításra nemet mondtam, vagy pedig feltételhez kötöttem, mert úgy érzem nekem is szükségem van pihenésre. És úgy elég nehéz megoldani, ha csak egy nap van, vagy úgy van megoldva, hogy épp délután dolgozom, amely nem csak a csavargás, és programszervezést húzza keresztül, hanem azt is, hogy az emberek többsége késő este nem ér rá, vagy éppenséggel nincs kedve tenni egy sétát a városban, vagy a város csendesebbik részén. Ez valószínűleg változhat, hiszen az egyik munkatársam családalapításba kezdett, így valószínűleg a pozícióváltással megszűnhet az a fajta probléma, hogy a délután elviszi az egész napomat.
Programok terén maradt többször a séta, így például eljutottam először a kopaszi gátra, amelynek létezéséről valahogy elfelejtkeztem. Továbbra is meglepő számomra, hogy tisztában voltam a főváros nagyságával, de mégis folyamatosan fedezek fel újabb és újabb helyeket. 

Nagyon hangulatos, ámbár véleményem szerint ahhoz, hogy egész nap ott legyek ahhoz személy szerint kicsinek találom, s a délutáni órákban talán még zsúfoltnak is mondhatnám. Azonban van szép része is, s remélem a felújítás alatt álló részt is hamarosan elkészítik. 

Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

Amikor “zenél” a szökőkút

A fővárosba való költözésem egyik alapja leginkább az volt, hogy minél jobban ki tudjak mozdulni otthonról. Amivel korábban sem volt probléma, de hiába laktam megyeszékhelyen, ha kevésnek, s kicsinek éreztem a várost. Annak fényében, hogy jómagam nem dohányzom, s alkoholt sem iszok, így maradt részemről a mozi és a strand, illetve a séta. Budapestre való költözésemnél rögtön azt vettem figyelembe, hogy mennyi helyre el lehet menni, s nem csak egy kis területre vagyok beszorítva. Persze ennek voltak előnyei, hátrányai egyaránt, de egy év távlatából sem bántam meg, hogy felköltöztem. Annak idején azonnal beleszerettem a Margit-sziget mesés hangulatába, de elsősorban a szökőkútba.

Látványilag is elég szép, főleg akkor, amikor elkezd alkonyodni, s ki van világítva. Ehhez párosul, hogy hangfalszettből zenei blokkal színesítették még az egyébként is elég gyönyörű helyszínt. Tavaly amikor csak tehetettem kilátogattam, s mindig megnéztem az esti kilenc órás előadást. Habár tény, hogy enyhe negatívumnak éltem meg, hogy jó idő esetén mindig zsúfolva volt emberrel. Egyrészről nem meglepő, ellenben nagyon nehéz jó felvételeket készíteni így, legyen az videó, vagy fénykép. Amikor a téli időszakra lepihent a szökőkút alig vártam a tavaszt. Azonban a koronavírus okozta világjárványnak köszönhetően legalább két hónapot csúszott érthető okokból a szökőkút beüzemelése. Persze, ha nem lett volna elég, akkor bizony az állandó délutános műszakoknak, és az elég ronda időjárásnak köszönhetően majdnem egy hónapot kellett várnom, mire kijutottam, és megcsodálhattam ismét.

A zenei blokkon történt némi változtatás, de a jól bejáratott komolyzenei részt azért meghagyták. Ahogyan néztem változtattak némileg a megvilágításon, illetve módosítottak egy kicsit a vízjátékon is. Ámbár tény, hogy valószínűleg ez csak olyanoknak tűnhet fel, mint én, aki rendszeresen kijárt. S havi szinten legalább 5-6 alkalommal tekintette meg a fényárban úszó szökőkutat. Természetesen maradt a jól megszokott híres emberek blokk, és a táncoló párral való zenei rész lezárása.

Jómagam nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy most jelenleg egyedül tudtam csak kilátogatni. Első körben azért, mert nagyon vártam végre, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba még úgy is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy bizony tart még a világjárvány, és lehet egy második hullám is, amikor ismét minden bezárásra kerül. Nagyon vártam már azt, hogy végre visszatérjen a régi ritmusom, mert úgy éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni attól, ami történik körülöttem, s a világban.

Természetesen bízom benne, hogy nem lesz második hullám, s sikerül majd minél többször kijutnom, ha az időjárás is engedi.

A továbblépés

Bő egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy hogyan is sikerült megtennem az első lépés afelé, hogy elköltözhessek otthonról. Sajnálatos módon én is azon fiatalok közé tartoztam, akik az anyagi körülmények és az egyedülálló kapcsolati státusz miatt nem engedhette meg magának, hogy különköltözzön. Azonban jött egy lehetőség, és úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a világot, s ha pofára esek még akkor is van egy lehetőség: hazaköltözni.
Gondolom mindenkinek vannak olyan tapasztalati élethelyzettel kapcsolatban, ami átmenetinek indult, majd végül tartós lett. Nálam így volt a lakhatással, ami pár hónapnak indult, de mivel annyira jól kijöttem, akivel laktam, hogy végül a maradás mellett döntöttünk. A koronavírus nem csak a gazdaságra, hanem az élet minden területére kihatott. Így történt meg, hogy az átmenetiből tartóssá vált együttlakásra pontot tettem május végén. 

Az egyik problémaforrás az volt, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság kihatott az albérletárakra, így az előző lakótársam elkezdett azon agyalni, hogy most kellene költözni, mert nagyon jó áron lehet megfogni lakásokat. Annyit kell csak tenni, hogy több évre kötünk albérleti szerződést. Jómagam ennek nem örültem, hiszen előrelátó voltam. Bármelyikünk elveszítheti állását, megbetegedhet, karanténba kerülhet, s a bevételi forrás bármikor elveszhet. Így azt szerettem volna, ha kivárjuk ennek az egésznek a végét, s ha stabilizálódik a helyzet, akkor lehet továbblépni. Azonban ez nem így történt, hiszen becsatlakozott egy harmadik ember az együttlakásba, s így elindult a mindenki által ismert kavarás a másik háta mögött. Próbáltam megoldani a problémát, de sajnos a jelzésem, hogy üljünk le és beszéljünk nem igazán működött. Ekkor már lassan egy hónapja tartott a helyzet, s én pedig besokkaltam, hogy hogyan akarjak így együtt élni emberekkel. Egy csütörtök este pedig elhatároztam: ennyi volt. Mivel volt hová mennem, így a költözési szándékomat bejelentettem, s három nappal később el is költöztem, sikeresen. 

Nem fogok hazudni, hogy az egy év, az egy év volt. S nem épp így képzeltem a szétköltözést. Bármilyen is állapotban voltam, mégis sikerült különválasztani az érzelmeket, s letisztázni magamban, hogy helyesen cselekedtem, s jelen helyzetben sokkal jobb körbe kerültem. Nem csak sikerült lenyugodnom, hanem a napi feszültségemet is sikerült lejjebb adnom, hogy már sokkal magasabb lett az ingerküszöböm. Úgy érzem, hogy sikerült megnyugodnom.
A koronavírus okozta hatások még mindig tartanak, de a lazításoknak már sokkal jobban örülök. Végre lehet menni kirándulni, szédelegni, s nem csak a négy fal közt kell ülni. Szerencsérea beosztásom is megfelelő lett, így a jövő héten több, mint fél év után ismét hazautazhatok, s végre találkozhatok a már rég nem látott ismerősökkel. 

Az élet

Ismét eltelt egy hónap. Egy hónap az előző bejegyzésemtől, valamint két hónap attól, hogy idehaza is “berobbant” a koronavírus járvány, melynek következtében gyökeresen változott meg mindenki élete. Hiszen nincs az életnek olyan területe, amelyre nem nyomta volna rá a bélyegét ez a vírus. Aki nem akarta komolyan venni, vagy nagyon el akarta engedni annak sem ment, hiszen a járványügyi intézkedések mindenkire vonatkoztak. Tartalékra tettem magam, már ami a virtuális világot illeti, s igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Ráfoghatjuk, hogy sikerült, de nagyon rányomta a jelenlegi helyzet a bélyegét mindenre.

Tovább

Otthon maradni megoldás?

Nagyjából egy hónapja kezdődött el, hogy idehaza is kihirdették, hogy nálunk is kimutathatóvá vált két Magyarországon tartózkodó embernél a koronavírus, amely jelenleg világjárványt okoz a földön. Én annyira nem foglalkoztam ezzel a dologgal, s éltem a mindennapjaimat a megszokott módon. Egészen addig, míg egyszer csak nem kezdett el leállni minden, s nem kezdődött meg a tömeges munkanélküliség, kilátástalanság, és az emberek pánikhelyzete. Ami egyébiránt érthető.
Először annyira nem foglalkoztam vele, de most már ez a dolog nagyon beivódott a mindennapokba. Olyannyira, hogy lassan már egy böngészőt nem lehet megnyitni úgy, hogy az első dolog, amivel az ember ne találkozzon az a koronavírussal kapcsolatos hírek lennének. Egy ideig én is kizárólag a munkahelyem és a lakhelyem között ingáztam, s a csupán húsz perces munkautamat gyalog tettem meg. Nagyjából két hétig ment ez így, amikor a stressz ki nem jött rajtam, és el nem mentem kicsit kimozdulni.

Tovább

A vírus

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mennyi idő fog eltelni, hogy a “Helyzetjelentés” kategóriában mikor fognak olyan bejegyzések születni, amelyek arról szólnak, hogy merre jártam, mit láttam, kivel voltam, és milyen további terveim vannak. Továbbá mennyi ideig fog tartani, hogy ha ebben a kategóriában bejegyzés születik, akkor nem az lesz a központi téma, hogy jelen pillanatban egy világjárványt próbálunk túlélni, aminél már csak az súlyosabb, hogy ennek kapcsán egy elég erős gazdasági világválság kapcsolódik.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem nagyon követtem a híreket, mert úgy voltam vele, hogy nem akarom magam felidegesíteni azokon a digitális szennyen, amely a hírműsorokból, és hírportálokból “folyik”. Ennek kapcsán annyira nem követtem nyomon, hogy mi is volt decemberben, és annyira nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz majd tavasszal, mert az foglalkoztatott, hogy nemsokára itt a jó idő, és végre hosszabb időre ki lehet mozdulni. Aztán hazánkba is megérkezett a  koronavírus. Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e bejegyzést ezzel kapcsolatban. Aztán úgy döntöttem, hogy végül én is írok róla, de nem arról, amit bármely oldalon lehet olvasni, hanem arról, hogy én rám ez hogyan hatott, s hogyan éltem meg.

Tovább

Pál-völgyi barlangrendszer

Mielőtt még minden bezárt volna, előtte egy héttel volt két szabadnapom. Lassan egy éve, hogy felköltöztem Budapestre, de még mindig vannak olyan helyek, ahol nem fordultam meg. Mivel jobban a természet felé húz a szívem, így nagyon örültem,hogy újabb helyet fedeztem fel. Ez volt a Pál-völgyi barlangrendszer. Viszonylag egyszerű volt odajutni, s nagyon élveztem a majdnem egy órás barlangban való bolyongást.

És, ami a legfontosabb volt, hogy a túra végére láthattam denevért is. 

Biciklizés helyett gyaloglás!

A mozgás az életem egyik legfőbb mozgatórugója. Tulajdonképpen nem tudok megmaradni a négy fal között, s csak akkor jellemző rám, amikor nem megyek sehová, ha beteg vagyok, vagy tulajdonképpen majd összeesek a fáradságtól. Sajnálatos módon ez hatványozottan igaz volt a téli hónapokra még akkor is, ha valódi tél nem volt, s csak párszor hullott hó, ami majdnem egy nap alatt el is olvadt.
A telet imádom, ámbár nem a hideg miatt, hanem a látványa az, ami vonz. A hideg megvolt, de sajnos a látvány már nem igazán. Nagyon sokat kivett belőlem, hogy majd szét fagytam, mert egyszerűen nem tudtam kényelmesen felöltözni, hogy ne fázzak, vagy ne legyen akadály a mozgás. Ennek is köszönhető, hogy sajnos érdekesen teltek az elmúlt hónapok, és egyre inkább észrevettem a feszültség jeleit magamon, hogy nem nagyon tudtam kimozdulni rendesen.
Nem csak a blogon, hanem a bejegyzéseken is látszik, hogy teljesen más irányt vett az életem, amióta felköltöztem a fővárosba, amelynek lassan már egy éve. Kevés sorozatot nézek, s azokkal is le vagyok maradva, s akad, hogy akár napokig nem nézek meg új epizódot még akkor is, ha felhalmozódik, s a letöltött film is akár hetekig a laptopom merevlemezén tárolom. Ellenben igyekszem a szabadidőmet mindenképpen kihasználni.

Az elmúlt két hónap javarészt a munkáról szólt. Nagyobb távokat nem tettem meg, így sokszor a séta nálam annyit jelentett, hogy kerülőúton jöttem haza, vagy pedig távolabb eső boltba mentem el vásárolni, mintsem elmenjek valahová. Persze a személyes találkozók megmaradtak, így örültem, hogy azoknak köszönhetően ki tudtam kapcsolódni.
Azért a februárban volt jó pár olyan nap, amikor sütött a nap, és jó idő volt. Legtöbbször mindig akkor, amikor dolgoztam, és akkor mindig megjegyeztem, hogy csak akkor van jó idő, amikor munkanap van. Mivel sok helyen megfordultam már a fővárosban, így mindenképpen szerettem volna olyan helyekre is eljutni, ahol még nem voltam. Mivel elsősorban a természetet kedvelem, ezért a műemlékek, látványosságok másodlagosak voltak. Sokszor futottam bele azokba a villamosokba, buszokba, melyeknek végállomásaként Hűvösvölgy szerepelt. Egyszer azonban itthon eszembe jutott a név, így rákerestem, s örültem, hogy természetről van szó. Így az egyik szabadnapomon gondoltam egyet, s leutaztam. Mindenképpen megfogott a környezet, már csak azzal is, hogy a megelőző napoknak köszönhetően patak is csordogált rendesen.

A patak felett egy hídon kellett átmennem, amely egy kisebb erdőbe vitt be. Nagyon jól esett a séta, habár még kopaszok voltak a fák, de már arra gondoltam milyen gyönyörű lesz, amikor majd minden zöldbe borul, és hallani lehet majd a többféle madárcsicsergést. Nagyon jót kirándultam, s kifejezetten egy vizuális élmény volt, amikor kijutottam a nagy rétre, ahol megpillantottam a nem messze lévő hegyeket, amelyeket természetesen meg is másztam. Igaz, hogy egy pihenőnapom volt, de nem bántam meg, hogy erre ment el, mert kikapcsolódtam, valamint nagyon jó volt a friss levegő is, arról nem is beszélve, hogy ez nekem mekkora újdonság volt.

A jó időnek köszönhetően többször előfordult, hogy munka előtt a Margitszigeten is tiszteletemet tettem, ahol épp a sziget felkészítése folyik a tavaszra. Készülnek az új virágágyások, és rendbe szedik az elhanyagolt részeket. Természetesen ezekről is igyekeztem minél művészibb fotókat készíteni.

Ami mindenképpen pozitív, hogy ismét elkezdtem használni a telefonom egészség applikációját, mellyel mértem, hogy az adott hónapban mennyit gyalogoltam. Az, hogy mennyire nem tudok megmaradni a seggemen, az gyönyörűen látszik abból, hogy a legyalogolt táv 100 km felett volt.
Bízom benne, hogy lesz ennyire jó a március, s lesz valódi tavasz, amelyet már nagyon várok, hiszen akkor indul majd meg az igazi csavargás.