Tavaszt hozott az új év

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát:

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt. 

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.  

2021: Az újabb pofára esések éve

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben. Előtte viszont egy visszatekintés hogyan is éltem meg az aktuális éveket, amióta eme blogra vetem a gondolataimat: 

Boldog ünnepeket?

A blog keretén belül sokszor leírtam a véleményemet. Kissé frusztráló tud lenni, amikor az ember ünnepek előtt, vagy ünnepkor megnéz egy fórumot, vagy közösségi portált, és kétféle helyzettípussal találkozik. Az egyik, aki imádja az ünnepeket, és már előtte ráfeszül és rágörcsöl, más pedig szinte gyűlöli ezeket a dolgokat. Persze viccesek tudnak lenni amikor meglát egy ilyen dologgal központosított mém videót vagy képet, esetleg bejegyzést, de egy idő után elég idegesítő tud lenni. Amikor szóba kerülnek az ünnepek, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én már kinőttem belőle. Ami tulajdonképpen igaz is. 

Ahogyan többször is leírtam gyermekkoromban meghatározóak voltak a névnapok, születésnapok, valamint az ünnepek. Kivételt képeznek természetesen a nemzeti ünnepek, amik hidegen hagynak teljesen. Nagy jelentőséggel bírt például a karácsony, vagy a szilveszter, ami egy jelentős ünnepnek számított nekem. Az igazság az, hogy már gyermekként is nagyon szerettem sétálni, biciklizni, valamint a kirándulások is jelentősen megmozgattak. Tinédzserként már kifejezetten rosszul éreztem magam ezektől, így inkább a véleményemet nem vállalva jópofát vágtam mindenhez. Bár tény, hogy inkább csalódásnak mondhatom az álláspontomat. A karácsony nekem leginkább arról szólt, hogy a feldíszített fa mögött az ablakon kitekintve mennyire szép volt a hó, vagy a havazás. Sajnos mostanság a havazás már lassan csak emlékeimben él, így fehér karácsony nem nagyon fordul elő Magyarországon.
Mindezek mellett inkább szülői hozzáállás volt, ami miatt inkább vártam ezt. A szenteste mindig arról szólt, hogy sütés, főzés, és persze a nap felénél persze frusztráció, és idegeskedés az el nem készült ételek miatt, s az este pedig filmnézés, és döglés az ágyban, valamint a rosszullétig való zabálás volt a fő program. Karácsony első napját még élveztem, és elvoltam, de már karácsony másnapján már nem bírtam magammal, mert annyira untam magam a négy fal között, hogy már nem bírtam elviselni, hogy nem tudok úgy viselkedni, ahogy szoktam. Soha nem felejtem el, amikor emlékeim szerint tizenévesen karácsony másnapján úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálok egyet a környéken, és ezen mennyire ki voltak akadva a szülők, hogy karácsonykor el merem hagyni a házat. Középiskolásként már nem nagyon foglalkoztam ezzel, hanem azt csináltam, amit szerettem. Habár szeretem a bejglit, és a töltött káposztát, de valahogy kifejezetten idegesít, amikor ha hazalátogatok akkor tudom, hogy két napig biztosan ez lesz a menü, és nem ehetek azt, amit szeretnék. Felnőttként pedig tulajdonképpen amilyen magasról csak lehet pottyantok az egészre. Egyetlen dolog az, ami miatt érdemleges számomra, hogy tudom ezeken a napok nekem nem munkanapok. 

A szilveszter egy teljesen más ünnep számomra. Ez az, amit nem igazán tudtam gyerekként hova tenni. Egy ideig persze elhittem, hogy majd lesz egy koccintás, és másnap minden más lesz, mert új év. Aztán amikor eltelt a szilveszter, akkor másnap maradt az üresség érzése, hogy semmi nem változott, valamint semmi különleges nincs a másnapban. Mindezek mellett persze ott volt, hogy otthon szilvesztereztem, és persze az éjfélt mindenképp meg kellett várni. Emlékszem arra a szituációra, amikor egyszer már este tízkor fáradt voltam, és lefeküdtem, és kaptam a döbbent tekinteteket. Aztán tinédzserként megvoltam arról győződve, hogy ezek az érzések azért vannak, mert itthon töltöm az ünnepeket. Aztán eljött a pillanat, amikor nem itthon töltöttem, hanem egy másik városban. Barátokkal. Persze jeleztem, hogy alkoholt nem fogyasztok, de ennek ellenére csak előkerült a bor, sör, és töményebb italok. Így aztán az emeletem töltöttem a szilveszter hátralévő részét azok társaságában, akik szintén nem fogyasztottak alkoholt. A beszélgetés, és hülyéskedés közepette pedig az az érzésem támadt, hogy ezt bármelyik nap megtudnám tenni. Egy év múlva pedig úgy döntöttem nem görcsölök rá az ünnepekre, és nem fogok senkinek sem hazudni, hogy milyen jól telt, és ugyanazt csináltam, mint mindenki más. Szilveszterkor becsuktam az ajtót, elindítottam a számítógépet, s játszottam még el nem fáradtam. Az volt az első jól sikerült szilveszter.
Idén is tartottam magam az álláspontomhoz, és vállaltam a véleményemet. A karácsonyt jelöltem ki hazalátogatásnak, mert biztos voltam benne, hogy szenteste napján legrosszabb esetben is délig dolgozok, és utána következik két biztos szabadnap. Nagyjából úgy telt, ahogy terveztem. Első nap kis pihenés, majd karácsony első napján egy hosszú, s majdnem egész napos séta, hogy mi változott a városban. Kifejezetten örültem, hogy szinte nem is találkoztam emberrel. Karácsony másnapja pedig hazautazásról szólt. Bár tény, hogy az eső és az ónos eső rányomta a bélyegét a szabadban töltött időmre. Szilveszterre a petárdázók és az alkoholfogyasztók miatt továbbra is otthon tervezem tölteni, s délutántól ismét jön a filmnézés, zenehallgatás, majd pedig ha szerencsém lesz és nem lesz egész éjjel tartó zajongás, ami miatt hajnalig ébren vagyok, vagy többször felébredek, ha már sikerült elaludnom. 

És miért is írtam le ezeket a sorokat?
Bevallom, hogy azért kissé engem már szokott frusztálni az ünnepek közti felhajtás, és az emberi viselkedés. Véleményem szerint túl nagy jelentőséget biztosítanak neki, és unalmas, hogy ilyenkor már van egy megszokott “menetrend”, hogy ki hogyan is áll ezekhez a dolgokhoz. Ami kissé furcsa is tud lenni. Személyes környezetemhez is úgy állok már felnőttként, hogy nem árt, ha valaki kimond egy fontos dolgot. Ami nem más, minthogy az ünnepnapok is tulajdonképpen ugyanolyan nap, mint az összes többi. S nem attól fogja valaki jól vagy rosszul érezni magát, mert nem azt teszi, mint mások, hanem azért, ahogyan hozzááll az adott naphoz. És szomorúnak tartom azt, amikor azért születnek konfliktusok, vagy mérgesednek el emberi kapcsolatok, mert sokan képtelenek elengedni a tömegviselkedést, és szabadon élni, ahogyan szeretnének. 

Karácsonyi séta

A blog keretén belül többször leírtam, hogy nem nagyon izgatnak az ünnepek. Tulajdonképpen hidegen is hagynak, hiszen nem igazán szeretem a magánéletemben a kötelező jellegű dolgokat. Az ünnepek pedig sokszor ezt jelentik nekem. A szabadidőm jelentő részét pedig nem igazán szoktam és nem is szeretem a négy fal között tölteni. Persze mindig vannak érdekes dolgok, amelyek érdekelnek, így idén is úgy döntöttem, hogy megnézem, hogy hogyan is vannak feldíszítve a főváros egyéb részei. Kicsit visszafogottnak éreztem most, de ennek ellenére azért nem bántam meg, hogy az egyetlen szabadnapomon nyakamba vettem a várost, hiszen “szerencsés” jellemként a következő napokban dolgoztam, s a szabadnapomon pedig esett az eső. Első utam a Fashion Street-re vezetett, bár ott a karácsonyi vásárt nem néztem meg, hiszen rengetegen álltak sorba, valamint el is volt kerítve. Utána pedig az országháznál lévő karácsonyfát tekintettem meg. 

Nekem kifejezetten tetszett. Mondjuk tény, hogy nagy elvárásom nem is nagyon volt. A véleményekre meg nem is nagyon voltam kíváncsi. Ezek mellett persze megnéztem a fényvillamost is. Habár gondolkoztam rajta, hogy teszek vele egy kört, de aztán két okból le is tettem róla. Egyrészről szabadidőmben nagyon sokszor használok villamost, és belülről ugyanolyan, mint amelyik nincs égősorral feldíszítve. Másfelől pedig iszonyatosan tömeg volt rajta, én pedig nem akartam nyomorogni rajta. 

Nálam a karácsony és a szilveszter ezzel a sétával le is zárult, így a december hátralévő részét megpróbálom úgy tölteni, ahogy az átlagos hétköznapjaimat szoktam. Persze nagyban meghatározó lesz, hogy a környezetemben lévő emberek hozzáállása és viselkedése, habár idén is megfogadtam, hogy tartom magam az álláspontomhoz, és ezáltal vállalom is a véleményemet miszerint ünnepelni akkor szoktam, amikor történik valami érdemleges, s nem pedig valamelyik nap pirossal van kiemelve a naptárban. 

Lesz a jobb a helyzet?

Azt hiszem kevés olyan ember van, aki megjósolta volna, hogy hogyan is fog alakul majd a 2020-as év. Az valahol egyértelmű volt, hogy egy világjárványon nem leszünk túl két hét vagy két hónap alatt, azonban most a hideg idő beköszöntével ismét megugrott a fertőzöttek száma. Pont minap beszélgettük többekkel, hogy vajon megint milyen telünk lesz, mert mondjuk én nem szeretném, ha ismét egy időszak arról szólna, hogy elmegyek dolgozni és hazajövök. 

Ámbár tény és való, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan pozícióban és munkahelyen dolgozom, ahol bizony kevés az esélye annak, hogy bezárjunk, vagy felmondjanak. Abból a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hogy én nem lettem eddig még beteg, és sokan mások sem a környezetemben, aki pedig igen, az megúszta komolyabb problémák nélkül. Természetesen szeretném megúszni, ámbár oltáson nem gondolkozok, hiszen több oltott kollégám is ennek ellenére elég komolyan megbetegedett. Persze lassan, de biztosan érkezik a december, és megindulnak az ünnepi felvásárlások és az ünnepi láz majd magába keríti az embereket. Ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindenféle ünnep hidegen hagy, amelyek úgymond csak egy piros napot jelentenek a naptárban. Kérdés persze adott, hogy mennyire is fogok tudni majd kikapcsolódni, valamint pihenni, ha ismételten komolyabb korlátozásokat vezetnek már be.
Mondjuk az is igaz, hogy sok múlik az időjáráson is, hiszen a héten három napon keresztül elég komoly szél volt, így nem nagyon tudtam komolyabban mozogni a városban, és inkább itthon ültem. Annak ellenére, hogy jó volt nem menni dolgozni mégis kissé keserédes volt, és nagyon bízom benne, hogy a decemberi hónap kissé kellemesebb lesz majd. Főleg úgy, hogy tervbe van véve a hazautazás ünnepkor. Habár tény, hogy nem az ünnep miatt, hanem az eltelt idő miatt, ameddig nem voltam otthon. 

Az elmúlás

Én az a fajta vagyok, aki szinte minden évszakban megtalálja a szépet, és szinte minden dologban tud olyat találni, ami leköt. Mostanság sajnos a munka elég sok szabadidőmet elvette, és sokszor tényleg csak arról szólt az egész, hogy hazaértem, és leültem a TV elé. Sajnos a járvány gondoskodott arról, hogy ismét ne legyen a kedve embernek kimozdulni itthonról, így én is az elmúlt egy hónapban szinte csak ismerősökkel találkoztam, valamint elmentem dolgozni. Azonban a fent maradó szabadságot mindenképp ki kellett adni az év végéig, így a héten pihenést sikerült összehoznom. Azonban nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom, mert nem nagyon volt kedvem ugyanazokra a helyekre ismét elmennem.
Lassan több, mint két éve költöztem fel a fővárosba és nagyon sok érdekes részét fedeztem fel. Elsőkörben inkább a természeti övezeteket tekintettem meg, azonban nemrég hallottak napja újabb ötletet adott, hogy mit is kellene csinálnom. A halál az egyik olyan dolog, ami biztos az életben, és én szerencsésnek mondhatom magam, hogy nagyon kevés olyan ember halt meg, aki ténylegesen közel állt hozzám. Minap amikor egy ajánlott videót dobott fel a youtube akkor döntöttem el, hogy ellátogatok a közelben lévő Fiumei úti sírkertbe, ami elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert inkább néz ki egy emlékparknak, mintsem egy temetőnek. Habár némi negatívumot azért okozott az, hogy a bejáratnál lévő térkép nem túl megbízható, valamint vannak elhanyagolt részek is. Az első megtalált közismert ember emlékműve Vásárhelyi Pálé volt. 

A sírkert egyébként tényleg elég nagy, így nagyjából egy fél napot töltöttem itt, mire körbejártam. Bár tény, hogy az ősznek köszönhető hulló falevelek azért adtak némi hangulatot az egésznek. Azért kellemes élmény volt felfedezni Karinthy Frigyes vagy Mikszáth Kálmán síremlékét. 

Soha nem voltam oda az irodalomért, vagy a költészetért, de azért mindenképpen érdekes volt a híres írok síremlékére rábukkanni. Mivel az időjárás is engedte, hogy bóklásszak, így aztán további meglepetést okozott, hogy Radnóti Miklós és a Móricz Zsigmond síremlékére is rátaláltam. 

Ezek után természetesen nem álltam le, hiszen tovább bóklásztam még a sírkertben, ami részemről vegyes érzelmekkel töltött el, hiszen mint ahogyan fentebb is írtam egyes részei nagyon szépen rendben vannak tartva, míg egyes részei iszonyatosan lepusztulva néznek ki. Annak ellenére, hogy a halál nem egy olyan dolog, amire az emberek többsége vágyna, s nem egy olyan, amelyről szívesen beszél az ember bevallom én kellemesen éreztem magam, mert annak ellenére, hogy az elmúlás nem egy jó dolog, de jó érzés töltött el, hogy az emberek azért megemlékeznek emberekről. Főleg olyanokról, akikről én is tanultam az iskolában, vagy olvastam az interneten. Ilyen Kertész Imre vagy Kosztolányi Dezső

Ahogyan fentebb írtam a térképet nem találtam túlságosan pontosnak, ugyanis voltak olyan sírhelyek, amelyeket szerettem volna megnézni, de akármennyire is követtem a térképet sajnos nem találtam meg. Arra tudok gondolni, hogy vagy el lett bontva, vagy pedig a térkép nem megfelelő. Mindenesetre tervbe van véve még egy séta ámbár tény, hogy az elsősorban közös programként van tervezve. Mindenesetre érdekesnek tartottam, s mivel az időjárás és a hamar sötétedés kevés szabadtéri programot kínál, így úgy döntöttem, hogy a következő programom a héten a Farkasréti temető lesz, ahol nagyon sok híres színész, színésznő és sportoló nyugszik, amely elég látogatott, valamint nagyjából háromnegyed órányi tömegközlekedésre van a lakóhelyemtől. 

Keserédes ősz

Sok ember nem szereti az őszt, ami nem is meglepő. Hiszen a nyár szép lassan elmúlik, és megérkezik a folyamatosan váltakozó időjárás, amellyel megérkeznek a frontok, és a hideg idő is. Mindezek mellett pedig a természet is felkészül a télre. Bevallom mostanság nekem sem sikerült elég jól a kikapcsolódás, hiszen elég változékony volt az időjárás kevés napsütéssel. És persze amikor sütött a nap természetes volt, hogy dolgoznom kellett mennem, így az elmúlt bő egy hónapban egy alkalmat kivéve szinte arról szóltak a napjaim, hogy reggel felkeltem, elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem, és lefeküdtem “dögleni”. A sétálásis maximum akkor volt, ha éppenséggel egy park előtt mentem el, és tettem egy kitérőt. Mindezek mellett természetesen azért egy szabad hétvégét sikerült kifognom, amikor is Hűvösvölgybe sikerült eljutni, ahol másokat is sikerült magammal csábítanom. 

A kirándulás egyébként remekül sikerült, és aznap azonnal sikerült is elaludnom olyan jól éreztem magam. Azonban ezután jött némi fekete leves, miszerint megérkezett a zápor és a zivatar, így tényleg arról szólt az egész, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem a négy fal közé. Szerencsémre év végére azért maradt még némi szabadságom, így sikerült úgy megoldani, hogy egy teljes hetet itthon legyek. Mindenesetre mindenképpen megpróbálom úgy időzíteni az egészet, hogy kitudjak kapcsolódni, és lehetőleg el tudjak menni sétálni is, habár az időjárás nem biztos, hogy kegyes lesz hozzám.

Keserédes ősz

Aki olvasott már hozzászólást, vagy bejegyzést tőlem az minden bizonnyal nem most fogja olvasni tőlem azokat a sorokat, amelyek kifejtik, hogy a gyermekkoromban mennyire imádtam az időjárást, és szinte az összes évszakot. Ugyanis mindegyiknek megvolt a maga varázsa, és mindegyikhez volt köthető olyan emlékem, amelyre szívesen emlékszem vissza. Felnőttként ez már kicsit sarkított megjelenést kapott, ugyanis egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok. Beszélek például a tavaszról, és az őszről. Helyette kapunk enyhe telet, valamint elég meleg nyarat.
Bevallom idén sem sikerült eljutnom a strandra, és kirándulni is visszafogottan mentem. Ennek egyik oka volt, hogy iszonyatosan meleg volt, így nappal nem szívesen mentem sehová, hanem estefelé. A munkahelyemen történt változások miatt pedig sokszor futottam szembe azzal, hogy a korán kelés miatt legtöbbször döntést kellett hoznom, hogy szórakozok és jól érzem magam, vagy pedig korán kelek és lehetőleg kipihenten. Én az utóbbit választottam még akkor is, amikor ennek ellenére sem sikerült elaludnom időben. Ez is magával hozta azt, hogy szinte a szeptember egész végig eléggé izzasztóra sikerült, így sokszor csináltam azt, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazaestem, és inkább nem mentem sehová. Ha mentem is, akkor sem szívesen tettem. Természetesen én is azok közé tartozom, akiknél nagyon könnyen kijön a száján a “majd” és a “holnap” továbbá eme szavak társjelentése, még végül odáig jutottam, hogy mire feleszméltem már a csapadékos és hideg időjárás fogadott, s alig két nap alatt a nyár átváltott őszbe. Kollégáimhoz mérve én még szerencsés voltam, mert mindenféle egészségügyi problémák nélkül meg úsztam a dolgot, így nekem nem kellett például fejfájással bemennem dolgozni, és kapkodnom befelé a fájdalomcsillapítókat. 

Szépen, de lassan és biztosan ismét rájöttem arra, hogy nagyjából ugyanaz történt velem, mint pár évvel ezelőtt. Annyira lefoglalt a munka, hogy szinte minden mást elhanyagoltam, így nagyon sokszor csak zenehallgatás volt, s szinte még filmet sem néztem. Azzal nyilván szembe kell néznem, hogy most jön majd a zordabb időjárás, tehát hamar fog sötétedni, és ha akarok valahová menni, akkor azt minél korában kell megtennem, és oda kell figyelnem erősen az időjárásra. Természetesen bízok abban, hogy idén lesz hólepte táj, mert véleményem szerint a fővárosnak azért van jó pár olya helye, amit szívesen megcsodálnék miközben hótakaró borítja.
Amit korábban többször leírtam az az, hogy eléggé mozgásigényes vagyok. A kerékpározás mellett szívesen sétálok is, ámbár mióta felköltöztem csak az utóbbit csinálom. Minap egyik ismerősömnél járva szóba elegyedtünk, és előjött a téma, hogy bizony ő sok mindent kipróbálna úgy is, hogy elmúlt már bőven harminc éves. Így esett meg, hogy előkerült két pár görkorcsolya, és elkezdtünk róla beszélni. Nem kell azt mondanom, hogy aznap azzal is álmodtam, majd miután rákerestem végül oda jutottam, hogy magamnak is vásároltam egy párt. 

Előtte természetesen rákerestem mennyibe kerülnek, és bevallom elcsodálkoztam, hogy akár százezres tétel is lehet egy ilyen. Azonban, aki meg akar tőle szabadulni, és az ember jól utána olvas, az négy számjegyű árat kell csak megfizetnie, és már övé is lehet egy elég jó minőségű korcsolya. A vásárlás mellett inkább az döntött, hogy a városban vannak olyan részek, ahol ezt a tevékenységet elég jól lehetne űzni, továbbá csoportot is találtam, ahová tudnék csatlakozni idővel, és közös gurulós programot is lehet csinálni. Természetesen a védőfelszerelés még hiányzik, de mivel elsősorban tavaszi sportnak tervezem, így aztán ez még várat magára. Mindezek mellett a lakásban felpróbáltam, és kipróbálni is sikerült. Bízom benne, hogy a használat is elesés mentes lesz, ahogyan az első próba.
Mielőtt még belementem volna a vásárlásba, azért meg is kérdeztem pár ismerőst. Felmerült a korábban vásárolt kerékpár felhozatala. Ezt azonnal el is vetettem, ugyanis a véleményemet még mindig tartom, mely szerint a főváros zsúfoltsága nem teszi kerékpárbaráttá. Valamint legalább két éve nem nagyon használtam az otthoni biciklit, amire azért kellene költeni, és a felhozatala sem lenne olyannyira egyszerű, mint ahogyan többek között leírják az interneten. Így aztán hosszas beszélgetés után isteni szikra keletkezett a fejemben, hogy talán az lenne a legjobb, ha a téli időszakban használtan vásárolnék egy olyat, amit annak idején magamnak is vettem, így olcsóbban is kijöhetnék, és nem lenne akkora ráfizetés, ha csak hobbi biciklinek használnám, és a lakásban lenne tartva. Ha a biciklis futároknak sikerül közlekedni a városban, akkor azt gondolom én is megtudom tanulni, habár ahhoz azért tény és való, hogy még jobban meg kell ismernem a város, minthogy beírom az applikációba, hogy hova akarok menni, és kidobja, hogy mikor és mire kell felszállnom, vagy átszállnom. Egyelőre decemberre, vagy januárra tervezem a vásárlást, és kíváncsi leszek, hogy vajon mennyire fog megvalósulni, és lesz-e még egy Neuzer kerékpárom. 

 

Búcsú a nyártól

Nagy mozgásigényem van, így én nem az a fajta ember vagyok, aki képes egész nap a négy fal között ülni. Így, ha esetleg megbetegszek, s olyan betegséget kapok el, amivel pihenni kell és/vagy nem igazán hagyhatom el a lakást, akkor kifejezetten frusztrált vagyok. Minden egyes évszaknak megvan a maga szépsége, és mindegyiket szeretem, ámbár az elmúlt években a szélsőséges időjárás nem igazán a kedvencem. Értem ez alatt, hogy most is tulajdonképpen alig két nap alatt váltott át az időjárás nyárból őszbe.
Mint ahogyan megtettem az elmúlt két évben, így idén is úgy döntöttem, hogy fellátogatok a Normafára, ahol felsétálok az Erzsébet kilátóig.

Nagyon jól éreztem magam, viszont mivel kissé magasan van a kilátó, így ismét szembesültem azzal, hogy még lejjebb kellemesen fújdogált a szél, addig fent sajnos konkrétan úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban kialakulhatott volna tornádó. Annyi mindenképpen pozitívum, hogy már korán sötétedik, tehát már este hét után lemegy a nap. Ezért is esik általában őszre, amikor fellátogatok, és megnézem a naplementét, hiszen így vállalható időben hazaérkezek. 

Ismét hatalmas élmény volt, azonban tény, hogy sokan voltak fent, így aztán volt némi keserűség, hogy kerülgetni kellett az embereket. De ugyebár ez természetes, hiszen egy elég közkedvelt helyről beszélek. 

Búcsú a nyártól

Ismét eljött az az idő, amikor el kell búcsúzni a nyártól. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy nem volt épp jó nyaram. Nem mondom, hogy negatív volt, hiszen kellemetlen dolgok nem nagyon történtek velem. Voltam otthon is, sikerült egy nagyobb lakásba költözni, illetve valamilyen szinten sikerült beilleszkednem a jelenlegi azon a helyen, ahová a felsővezető át tett felsőbb pozícióba. Anyagilag akkora előrelépés nem volt, de jó pár negatívum eltűnt a munkakörnyezetemből, hogy más területre kerültem.
A nyár kissé kemény volt, hiszen kevesen voltunk az új helyen, így nem nagyon tudtam elmenni szabadságra. Azt is augusztusban sikerült meglépnem, és sajnos olyan meleg volt sokszor, hogy kimaradtak a kedvenc elfoglaltságaim, mint a sétálás, kirándulás. És sajnos sikeresen magamra is vettem azt a rossz szokást, hogy elmentem dolgozni, majd hazajöttem, és nem mentem sehová. De ezt az utolsó hetekben igyekeztem levetkőzni. Így aztán örültem, hogy kicsit enyhébb lett az idő, mert így ismét eljutott a Hűvösvölgybe, ahol a Kaán Károly kilátóig felsétáltam. 

Sajnos ismét egyedül kellett ezt a túrát megtennem, de már nagyon szerettem volna a kilátóig felsétálni. Szerencsére eltévedés nélkül ment és semmiféle baleset nem történt velem. Meg is voltam lepődve, hogy mennyire hamar felértem, továbbá milyen szép kilátás tárult elém. 

A szeptemberi terv az lett volna, hogy most nem én utazok haza, de sajnos ez nem valósult meg, mert sajnos a családban felütötte a fejét a covid, de szerencsére mindenki remekül viseli. Jó pár szabadtéri program így csúszott, de annak örültem, hogy ismét kijutottam a Margit szigetre, és remek látványban volt részem, és végre társaságom is akadt annak ellenére, hogy mindez hétköznap történt. 

Annak kifejezetten örülök, hogy kissé visszább vett a nyár, mert már nagyon nem bírtam a nagy meleget, hiszen izzadtam is rendesen, és így kimozdulni elég nehéz lett volna. Minden lehetőséget megragadtam, hogy kimozdulhassak, de sajnos a munka sok időmet lefoglalta. Igyekeztem kikapcsolódni, így sokszor a zenehallgatásban találtam meg a megfelelő stresszoldó lehetőséget. Emellett pedig sikerült új emberekkel is megismerkednem. Távlati terveim nincsenek, csak a korábban meghiúsult fővárosba való rokoni felutazás, továbbá a szabadba való kimozdulás, ha az időjárás engedi. 

A séta

A pozíció és a munkavégzésének helye magával hozta azt a fajta problémakört, hogy az új csapat, és a kieső tagok miatt sajnos nyáron elmaradt a szabadságom kiadása. S az elsőt is augusztusban sikerült megvalósítani. Már akkor is megfogadtam, hogy nem tudom mi várható járványügyileg, de mindenképpen biztos voltam benne, hogy majd szeretném a szabadidőmet rendesen kihasználni, és lehetőleg olyan tevékenységeket összehozni, amelyek feltöltenek is. Az első hét kissé megerőltető volt, hiszen próbáltam bepótolni mindent, amire szabadidőmben nem volt lehetőség. Hiszen volt ismét egy költözés, noha most nagyobb lakás miatt, valamint többször fordult elő, hogy csak hazajöttem, és leültem a TV elé, amelyről jelentősen leszoktam az elmúlt két évben, amikor felköltöztem a fővárosba.
Nagyon sokszor mozdultam ki, s több bejegyzésemben is leírtam, hogy a fővárost nagyon nem tartom kerékpár barátnak, így a kerékpárom lent maradt a korábbi lakhelyemen. Így aztán a kerékpározást felváltotta a séta. Így történt, hogy a szabad hétvégémen úgy döntöttem kilátogatok a rég látott Hűvösvölgybe, azonban némi séta után a telefonom keresője feldobta, hogy nagyjából egy órányi sétára van a Budakeszi vadaspark. S mivel volt három órám zárásig, így végül úgy döntöttem lesétálok oda. Az más kérdés, hogy a térkép navigációja elég érdekes útvonalat adott ki, de végül odaértem. 

A belépőjegy ára szerintem nem volt magas, habár korábbi hasonló jellegű kiruccanásaimnál többen jelezték, hogy magasak a jegyárak. Legyen szó állatkertről, vagy valamilyen hasonló jellegű létesítményről. Ilyenkor mindig jeleztem, hogy nagy állatbarát, és emellett állatrajongó vagyok, így nekem megéri a jegy árát, továbbá érdekes módon sokszor olyanoktól kaptam meg ezeket a kritikákat a jegyárakkal kapcsolatban, akik ennél sokkal többet elbuliznak, vagy az adott jegyár többszörösét elköltik például cigire.
Bevallom meglepődtem, hogy mennyire könnyen odataláltam gyalog. Főleg úgy, hogy egy részét erdős részen ösvényen kellett megtennem. De nem adtam fel, így végül sikeresen lesétáltam, így nagyon örültem, amikor szembesültem azzal a lehetőséggel, hogy van bankkártyás fizetés is. A vadaspark nem hatalmas, és volt pár rész, ami le volt zárva, de nekem tetszett. Nem mondom, hogy idén fogok menni, de jövőre azért betervezek egy sétát ismét, ha kijön a jó idő. Ami külön tetszett, hogy volt egy dinoszaurusz park része is, amely elég jól lett megcsinálva. Egyetlen egy negatívumot tudok felhozni, hogy oda külön jegyet kellett váltani, és sajnos ugyanannyiba került, mint a vadasparkba való belépő, ami így azért nem tartottam túl barátinak. Főleg úgy, hogy a bejárat előtt nem lehetett jegyet venni csak a főbejáratnál. 

Elég jó idő volt, és feltöltődve mentem dolgozni. Az igazsághoz az is hozzátartozik természetesen, hogy korai őszies idővel állunk szemben, tehát esti órákban azért jelentősen hűl le a levegő, s ezt azért én ki is használom. Igaz, hogy vastagon kell felöltözni, de legalább nyitott ablaknál kellemeset lehet aludni, így az elmúlt egy hétben ez is hozzájárult a kellemes alvásomhoz, és a kicsit kipihentebb önmagamhoz. Mindezek mellett most kivételesen a fővárosba való felutazás fog megtörténni családon belül, így ebben a hónapban is van nagyjából egy hetem, és programbörze, amivel kapcsolatban remélem nem lesznek negatív tapasztalataim, továbbá a mai napon sikerült két év után ismét eljutnom a moziba. Annak viszont mindenképpen örülök, hogy kézhez kaptam a bérpapíromat, és a fentiek mellett még így is lesz legalább egy hetem pihenni. 

A negyedik hullám?

Kérdés továbbra is adott, hogy vajon lesz-e negyedik hullám, és ha igen, akkor mit is fog magával hozni majd. Azért bízom benne, hogy némi szabadság azért marad, mert nem tudnék a négy fal közt meglenni. Mindenesetre ma szellős idő ellenére kihasználtam a szabadnapomat, és ellátogattam a rég nem látott római strand melletti sétányra. Egy jó nagyot sétáltam, és egészem Budakalászig elmentem. Sajnáltam, hogy nem volt jobb az idő, továbbá holnap dolgozni kell mennem. 

Őszies nyár

A munkaterület váltással együtt járó pozíció váltás magával hozta azt a döntést, hogy még tavasszal úgy voltam vele, hogy elmegyek szabadságra, és amikor majd visszajövök, akkor majd teljesen a munkára összpontosítok. Ez változóan sikerült, s nem csak a hozzáállásommal kapcsolatos dolgokkal voltak problémák, hanem a munkatársakkal, és munkakörülményekkel is. Ez kissé helyre rázódni látszik, ámbár ez magával hozta azt, hogy sokszor nem volt kedvem kimozdulni. Ehhez még hozzájött egy nyár eleji költözés, mellyel kapcsolatban még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen épületen belül történt a dolog, így sokkal gyorsabban, és hamarabb végére értünk a dolognak. Azonban az időjárás sem volt túl kegyes, hiszen iszonyatos hőség volt, így talán ez is közrejátszott abban, hogy sokszor arról szólt az időm, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem. Kevés programom volt, hiszen munka után nem volt kedvem már sehová menni, s a szabadnapomat igyekeztem minél jobban kihasználni. A fentiekből fakadóan pedig jött az, hogy sajnos nyáron nem voltam szabadságon, így végül ez augusztus utolsó hetére csúszott.
Szokás mondani, hogy sosem kedvező az időjárás, amikor az embernek szabadnapja vagy épp szabadsága van. Ha őszinte akarok lenni, akkor most én is egyfajta szopórolleren vagyok. Ugyanis elég változatos volt az időjárás az elmúlt napokban, így szabadban programot nem nagyon tudtam összehozni, továbbá eléggé kérdőjeles volt számomra is sokszor, hogy mit is kellene csinálnom. Amióta felköltöztem a fővárosba rengeteg helyen megfordultam, és szerettem is volna kimozdulni, de sajnos nem tudtam ezt megtenni. Ugyanis annyi szabadidőm nem volt, továbbá a szabadságom első három napját otthon töltöttem. Most kifejezetten még élvezhető is volt, habár ott is siralmas volt az időjárás, így az utolsó estén többek között sikerült el is áznom. 

Visszatérve a fővárosba azonnal azt helyeztem ki célul, hogy nem tudom mikor kapom meg a következő szabadságomat, illetve a munkaerő hiánynak köszönhetően lesz-e egyben annyi, hogy egy egész hetet itthon tudjak tölteni. Kissé jól esett, hogy lehűlt a levegő, viszont az kevésbé, hogy nem nagyon tudtam emiatt a szabadban mozogni. Mondjuk nem épp a legjobb, amikor az ember majdnem negyven fokban szaladgál erdős, vagy partmenti részeken, de azért mégis másabb, mint amikor gondolkoznia kell, hogy vajon szabadtérre tervezhet-e programot. Mindenesetre bízom benne, hogy még kellemes őszies időben kapom meg a következő adag szabadságomat, amikor jelentősen ki tudok mozdulni, hiszen most több olyan hely is kimaradt, ahová szívesen mentem volna.
Visszaérkezéskor természetesen inkább a szociális kapcsolatokra helyeztem a hangsúlyt. Többek között a már régóta tervezett találkozó is megvalósult, amit általános iskolás osztálytársammal terveztem, aki a járványügyi intézkedések enyhítéséhez kötötte a találkozó lehetőségét. Ez szerencsére meg is valósult, így érdekes volt több, mint tíz éves osztálytalálkozó után látni egymást. Főleg úgy, hogy mindketten sokat változtunk, és sok olyan dologról mertünk beszélni, amiről gyermekként, vagy tinédzserként viszont nem. Így elmondhatom, hogy a szabadságom első fele viszonylag kedvezően telt. Ezek mellett nagyjából egy napot töltöttem itthon, de akkor is ellátogattam korábbi munkahelyemre. Kérdéses volt mit fogok csinálni a rá következő napon viszont hamar megszületett a döntés. 

Én a pesszimisták közé tartozom, tehát azt gondolom, hogy a szeptember ismét járványügyi intézkedéseket fog hozni, így most inkább arra törekedtem, hogy kihagyjam azokat a dolgokat, amelyek úgymond “ingyen” elérhetőek. Ezek mellett az erdős és a parkos részekre gondolok, ami látogatható volt a járvány alatt állandó jelleggel. Tegnap szívesen kilátogattam volna Budapest külterületébe egy kis erdős részen való kóválygásra, de az időjárás elég esőre állt, valamint amennyi portált megnéztem annyiféleképpen jelezték előre az esőt. Így végül úgy döntöttem fedett szórakozást választok. 

Ez a program a fenti képekből jól láthatóan pedig nem más volt, mint a Tropicarium, ahol tavaly voltam utoljára. Aztán ugyebár jöttek a korlátozások, bezárások, valamint a védettségi igazolványhoz való bejutási lehetőség, így nekem kimaradt most. Ahogyan fentebb is írtam a szeptemberrel kapcsolatban a tavalyi tapasztalatokat alapul véve pesszimista vagyok, s ugyan három hét múlva terveztem kilátogatni fizetéskor, de végül tegnap meggondoltam magam. Nem bántam meg még akkor sem, ha egyedül kellett mennem. Jól éreztem magam, és mindent megnéztem, habár egyetlen negatívum volt, hogy az ott élő krokodil kimaradt a látványból. Bár tény, hogy a Google értékelések javával egyet kell értenem, tehát  az állatok száma azért csökkent, továbbá némely akvárium valóban koszos. A jegy árát nem találtam horror árnak, hiszen valamiből ezt is fent kell tartani. Azonban tény, hogy nem biztos, hogy hétköznap délutánra kellett volna időzítenem a látogatást, hiszen a visszaút kizárólag busszal volt megoldható, amelynek duplaannyi időbe került a forgalom miatt. Azonban nem bántam meg, hogy kilátogattam, és következő hónapra csak egy moziprogram van kilátásba helyezve, ha a fizetős dolgokat veszem alapul, és azt, amelyre egy járványügyi intézkedések kezdetekor nem lesz lehetőségem. 

Az állatkert

Az előző helyzetjelentés kategóriában született bejegyzésemben épp azt taglaltam, hogy ez is egy olyan év lesz, amelyben nagyon sok mindent történt már eddig is velem. Az kevésbé tetszett, hogy az évet ismét a járvánnyal nyitottuk meg, tehát ott folytatódott a dolog, ahol abba is maradt. Bevallom én már nagyon kezdtem unni, s leginkább azért, mert elegem volt már a folyamatos maszkból, valamint különböző helyeken való konfliktusokból. Persze érthető mindkét oldal ebből a szempontból, de azért egy idő után azért mégis fárasztó. Ugyan én nem voltam maradéktalanul oda az újabb költözésért, de a lakbér és a lakás állapota végül meg győzött, hogy belemenjek. Habár utólag nem bántam meg, de azért be kell vallanom, hogy a nyaramat szépen eltolta. Egyrészről nem sikerült döntésre jutni a költözés időpontjával kapcsolatban, amelynek eredménye az lett, hogy az utolsó pillanatban derült ki, így tulajdonképpen felemelő érzés volt munka után hazajönni és pakolni. Persze szerencsésnek mondhatom magam, hogy a háztömbön belül volt a költözés, így csak a teherliftet kellett használni.
Ennek ellenére azért két nap alatt lezajlott, de utána még legalább két hétbe teltek a “finomhangolások” a lakáson, mire tényleg kialakult az otthon érzet. Ennek egyik mellékhatása az volt, hogy nem nagyon mozdultam ki otthonról, vagy ha igen, akkor elég keveset. Így aztán kialakult ismét, hogy a munka után maximum vásárolni mentem el, illetve tervezgettem a programokat, amelyeknek jelentős része végül nem valósult meg. Mindezek mellett persze az álláskeresést is aktívabbá tettem, s találtam is mást, s képes voltam a szabadnapjaimat feláldozni a betanulásra, de végül bukás lett a vége, mert rájöttem, hogy eléggé ki szeretnének használni. A jelenlegi helyemen pedig jól jött az emberhiány, mert végül pozitívan jöttem ki az egészből, s nem kellett lesütött szemmel felmondást visszamondani, hanem tulajdonképpen elbeszélgettek velem, én pedig “meggondoltam” magam, így aztán mindenki örült ennek a dolognak. Természetesen magával hozta azt a dolgot, hogy akármi is történik, azért most egy kis időre nagyon takarékra kell magam tennem, így bízom benne, hogy semmilyen jobb lehetőség nem jön szembe velem, mert elég kellemetlen lenne ismét felmondani rövid időn belül. Bár a lényeg számomra az volt, hogy kicsit békén hagyjanak, ami egyelőre sikerült.

A költözés nem kis kiadással járt, s elég ha csak a kaukció összegét veszem alapul. Mindezek mellett persze fontos még megemlíteni, hogy azért magával ragadott a hév, így aztán én is elkezdtem a helyi boltokba járni. S hiába három számjegyű árcédulát viselő dekorációs termékeket vásároltam, ha ezekből egy tucatot sikerült vásárolnom, így lett egy nem kis kiadásom. Pedig úgy álltam a dologhoz, hogy úgy is majd csavarogni fogok, és nem nagyon fogom itthon tölteni az időmet, így nagyon berendezkedni nem akarok. Végül pont máshogyan történt, így az időm java részét itthon töltöttem. Ehhez hozzájárult, hogy sokszor iszonyatosan meleg volt, ami miatt nem sok kedvem volt kimozdulni, vagy épp vihar tombolt. Mindezek mellett persze a munka is leszívta az erőmet, így sokszor tényleg csak arra volt erőm, hogy valamit épp nézzek.
Természetesen azért ez is magával hozta, hogy nem kellett egy hónap ahhoz, hogy tulajdonképpen besokalljak az itthon üléstől, így aztán úgy vártam a fizetést, mint a megváltást. Ugyan terveztem kirándulni, és sok mindent, de sokszor erőm nem volt hozzá, vagy pedig időm. Így ugyan csak egy szabadnap állt rendelkezésre, de a múlt héten úgy döntöttem, hogy tiszteletemet teszem az fővárosi állatkertben. 

Azért nem fogok hazudni, hogy kicsit frusztrálva éreztem magam, hogy akik rendelkeztek oltással, azoknak már korábban is sok helyre elmehettek. Én is szerettem volna kikapcsolódni rendesen, de egy idő után éreztem, hogy a szabad levegőn való sétálás egy idő után már eléggé unalmas tud lenni. Mindezek mellett nagyon szerettem volna elmenni más helyekre is, így végül úgy döntöttem, hogy ha egyedül is kell mennem, de elmegyek, mert nagyon szeretnék a négy fal közül kitörni egy kicsit. Bevallom most nem élveztem annyira, mint a korábbi alkalmakat, ami szerintem nem meglepő, hiszen nagyon sok hely le volt zárva. Mindezek mellett pedig a gondozatlanság benyomását keltette nagyon sok állat kifutója, és pár állat sem nézett ki túlságosan egészségesnek. Még korábban majdnem fél napot eltöltöttem az állatkertben, addig most csak három órát sikerült. Egyrészről nagyon meleg volt, de ennek ellenére viszont sokan voltak. Továbbá nagyon sok minden le volt zárva, s a pandémia alatt véleményem szerint megfelelő anyagi ráfordítással nagyon sok mindent helyre lehetett volna hozni, vagy épp befejezni. Sajnos ez nem sikerült, így nekem ez kissé csalódásnak hatott. Azonban tény, hogy még itt a hónap végi egy hetes szabadságom, amely alatt mindenképpen szeretnék hazalátogatni, és meglátogatni a régen látott ismerősöket. Azért bízom benne, hogy nem betegednek le még többen, s kilépő kolléga sem lesz, mert nem nagyon örülnék, ha nem tudnék egy huzamosabbat pihenni. 

A következő lépcsőfok

Épp minap beszéltem egyik ismerősömmel, aki megerősített abban, hogy ismét egy olyan évben lesz részem, amelyben nagyon sok dolog történt velem. Eddig természetesen voltak negatív, és pozitív dolgok egyaránt.
Az mindenképpen pozitívnak könyvelem el, hogy másik területre kerültem a munkahelyemen belül, így a munkavégzés helye is megváltozott. Ez magával hozta természetesen azt is, hogy megszabadultam olyan emberektől, akikkel nem szerettem dolgozni, vagy pedig olyan habitussal rendelkeztek, amelynél szinte elkerülhetetlen volt a konfliktus, amelyben volt nem is egyszer részem. S mivel olyan ember vagyok, aki törekszik, hogy ne legyenek körülötte problémák, így kissé nehezen viseltem azt, amikor nem tudtam megoldani, mert a másik féllel nem lehetett egyszerűen értelmesen beszélni. Az új hely magával hozta azt, hogy felütötte a fejét az a probléma, hogy konkrétan egy teljesen új csapat lett összeállítva, s ilyenkor természetesen az ember próbál odafigyelni, hogy kinek mit mond, és kivel hogy viselkedik. A lépéstávolság most sem hozta meg az eredményét, ugyanis itt is felütötte az a fejét, amely szinte minden munkahelyen megvan. Ez pedig nem más, mint a másiknak a háta mögötti kibeszélés. Ez pedig magával hozta a konfliktusokat, és a konfliktusokból eredő besértődéseket. És feltárta természetesen azok személyiségét is, akik előszeretettel szeretik kerülni a munkát. Ebből pedig egyenesen következett az, hogy emberek felmondtak. Volt, aki gerincesen tette, de volt, aki egyszerűen másnap nem jött be dolgozni, majd pedig mindenhonnan törölte magát, és tiltott minden kollégáját mindenféle platformon, hogy ne legyen elérhető. Bár annak ellenére, hogy én is aktív módba tettem az álláskeresést, azért ezt a lépést túlzásnak érzem. 

A fentiek fényében nem meglepő, hogy az utóbbi időben nem éppen a kipihent állapotomról voltam híres. Ennek ellenére a magánéletemben is megvoltak a változások. Kisebbek, és nagyobbak egyaránt. Az tény, hogy az említésre méltó az ismételt költözés volt. Azonban most egy nagyobb, és élhetőbb lakás lett végül a végcél, és végre bérleti szerződés is emberbarátnak volt mondható, így aztán áldásomat adtam a dologra. Az más kérdés, hogy mennyire volt felemelő érzés, hogy munka után még a költözéssel is szembe kellett néznem. Annak viszont mindenképp örülök, hogy ezen túl vagyok. A maszkviselés, és az oltási igazolvány miatt, valamint a kevés szabadidő miatt továbbra is városon belül mozogtam, így ha sétára vágytam, akkor továbbra is a Margit-sziget volt az egyik végpont, ahol tiszteletemet tettem a halastónál, ahol elkészítettem a sokadik fényképemet a vízirózsákról. 

Sok tervem a nyárra nem nagyon volt. Ámbár nagyon hiányoznak a szórakozási lehetőségek, így aztán nagyjából három héttel ezelőtt én is rászántam magam, hogy regisztráljak az oltásra, mellyel kapcsolatban eddig is szkeptikus voltam. Az én véleményem leginkább az, hogy túl rövid idő volt, hogy védőoltás jöjjön létre, továbbá én egy teljes kivizsgálásra igényt tartanék magammal szemben, hogy ne legyen mellékhatása egy védőoltásnak. Ilyen kivizsgálásra viszont a járvány alatt sok lehetőség nincs egy egészséges embernek. Azonban annak mindenképpen örültem, hogy a tegnapi nappal eltörölték a kötelező maszkviselést, valamint sok helyre elmehet az ember, hogy nem szükséges az igazolvány felmutatása. Így aztán előtérbe helyeztem mindenképpen egy állatkerti látogatást, továbbá még pár helyre szeretnék eljutni városon belül. Az más kérdés, hogy véleményem szerint ennek meglesz a böjtje, és valószínűleg egy újabb hullámra is felkészülhetünk majd ősszel.