Hogyan hatott rám a mobil világ fejlődése?

Az elmúlt időszakban több összegző bejegyzés született tőlem, amely leginkább a sorozatokat majd pedig későbbiekben mellékágon a filmeket vette alapul. Minap az egyik ismerősömnek fejtettem ki a negatív véleményemet arról, hogy a mobil világ akkora fejlődésen ment keresztül, amivel sokaknak nem sikerül lépést tartani, s többség ebben nem a lehetőséget látja, hogy könnyítse az életét, hanem inkább lustaság felé billen a mérleg nyelve holott rengeteg lehetőség adott. Arról már nem is beszélve, hogy véleményem szerint egy kiskorúnál inkább ártalmas az internethez való korlátlan hozzáférés továbbá nem biztos, hogy jellemfejlődésében építő jellegű lesz egy telefon megléte. Az elérhetőség fontos egy bizonyos kortól, de tény az is, hogy egy szülő nem tudja teljesen ellenőrzés alatt tartani, hogy gyermeke milyen tartalmakkal találkozik. Főleg, ha az iskolatársakat vesszük alapul. Ezzel kapcsolatban nekem a második osztály jut mindig eszembe, amikor egyik osztálytársam egy pornóújságot csempészet be, s azt nézegettük a délutáni szabadfoglalkozás alatt, amikor a tanárnak más dolga akadt, s nem figyelt ránk. Minap az előbb említettek mellett szó esett a márkákról, technikai specifikációkról, s ekkor fordult meg a fejemben, hogy ez egy jó alap lehetne egy újabb összegző írásnak, melynek középpontjában a mobil világ fejlődése állna, s annak rám gyakorolt hatásai továbbá hogyan változott meg a mobiltelefonos viselkedésem.
Annak idején gyermekként nagy dolognak számított, ha valaki rendelkezett vezetékes telefonnal. Emlékszem második osztályba jártam, amikor az egyik lányba szerelmes voltam, s mikor kiderült az otthoni száma mindig azt ismételgettem. Persze soha nem történt telefonhívás irányába. Tény, hogy én is azok közé tartozom, akik még emlékeznek a telefonfülkékre, s bizony mi is telefon betyárkodtunk, habár ez nem volt jellemző ránk, s egy bizonyos határt nem léptünk át. Például nem hívtunk ki rendőröket, mentőket hamis bejelentéssel nem létező problémához. Az első készülék, amellyel találkoztam Benefon márka volt, s apám céges telefonként kapta. 

Emlékszem, hogy sok hívást nem bonyolított rajta, s csak párszor volt használva. Ellenben akkora volt, mint egy tégla, s nagyjából olyan nehéz is volt. Amennyiben már töltöttségi szintje alacsonyra került, akkor nagyjából fél napig kellett töltőn lennie, hogy ismét használható legyen. Nem emlékszem pontosan, hogy melyik szolgáltató volt akkor, de arra igen, hogy amikor elmeséltem az iskolában, hogy lett mobiltelefonunk, akkor a márka olyan gagyinak hatott, hogy senki nem akarta elhinni. Végül egy munkahelyi balesetnek volt köszönhető, hogy a család tulajdonából kikerült. Két nagy szolgáltató volt Pannon GSM és az a Westel. 1999-ben érkezett meg harmadik mobilszolgáltató a Vodafone, s akciós telefonkészülékeknek és a ballagáshoz közel kerülve akciós kártyás feltöltős telefonként lettem valamikor 2001-ben mobiltulajdonos, ami nem volt túl kifizetődő a szülői részről. Miért is?
Tovább

Kata és a Rezsicsökkentés csökkentése

Gondolkoztam azon, hogy vajon virtuális papírra vessem-e a gondolataimat az elmúlt hét politikai eseményei kapcsán. Az engem körülvevő emberekkel annyira nem beszéltem még erről a témáról, s igazából szülői részről volt szó erről. Egyrészről hátrányos helyzet miatt másrészről pedig a tüntetések kapcsán, amiben egyelőre én nem vettem részt, s egyelőre nem is tervezek ott lenni. Egyrészről engem a Kata módosítás nem érint, de a rezsicsökkentés már komolyabb teher lehet mindezt úgy, hogy egy olyan időszakban van meglépve, amely elég gerinctelennek gondolok. Végül úgy döntöttem hozzászólásokban vitatkozás helyett inkább leírom a saját véleményemet ezzel kapcsolatban több megnézett videó és írás után.
Az jó előre leszögezném, hogy én azok táborát erősítem, akik elmentem szavazni, s komoly problémába ütköztek azzal kapcsolatban, hogy hova is tegye azt a bizonyos jelet. Tulajdonképpen nem igazán politizálok, s a politikusok közül sem tudok kiemelni egyet sem, aki szimpatikus lenne számomra. Egyszerűen csak megpróbáltam egy döntést hozni. Abból a szempontból azért némileg büszke vagyok magamra, hogy tájékozódtam, s minden szempontból elítélek egy olyan politikai propagandát, amely mások mocskolódására épült az mellett, hogy mekkora költsége volt, s több, mint egy hónapig “tündökölt” a megvédés szó az ablakommal szembeni hirdetőoszlopon, ami mentális hányingert jelentett nálam. Így én nem a jelenlegi kormányra szavaztam, hanem a megnéztem a többi párt kormányzásra megalkotott koncepcióját, s így szavaztam. Ami elég vicces, hogy már a szavazáskor is ért atrocitás egy nyugdíjastól mindezt úgy, hogy a lakcímemet mondtam be. Ez elszomorító számomra. 

Azzal mélységesen egyetértek, hogy adót csalni nem túl szép dolog. De az sem, hogy az adók a csillagos ég szintjére emelkedett, s lassan már, ha az ember tisztességesen akar dolgozni, akkor két dolog közül választhat. Vállal alul fizetett munkát, amelyre mindig van kereslet, és örülhet az “alamizsnának” vagy pedig idővel ő is elgondolkozik azon, hogy a választott szakmáját otthagyja esetleg ő is szépen elkezd adót csalni. Azt gondolom mindenkinek van tapasztalata olyan céggel, amelyik nem akarta őt bejelenti, vagy csak négy órásra, s közben meg a dupláját esetleg a tripláját dolgozta a hivatalossá tett munkaidejének. Én is jártam így bár tény, hogy nem sokáig maradtam az ilyen helyeken. Végtelenül elszomorító, hogy a Kata átszervezés elvileg most több munkanélkülit fog majd eredményezni. Aki pedig kétségbeesetten dolgozni akar az kénytelen lesz bármit bevállalni, hogy anyagiakhoz jusson, s mindezek mellett pedig a munkanélküliek száma növekedni fog. Elég érdekes dolog, hogy miket harsogtak hangosan a választásokban, s alig három hónap után tulajdonképpen szembefordul a kormány önmagával miközben több ezer embert sodor bajba. Ráadásul mindent rekordgyorsasággal, s úgy, hogy nagyon reagálni se lehessen rá? Ez sok mindent elárul mindenképp.
De mennyire is igazságos ez a dolog? Tulajdonképpen semennyire. Hiszen mindenkinek lesz olyan ismerőse, aki majd szépen a bőrén tapasztalja a jelenleg meghozott döntést. S továbbra is az interneten található kalkuláció által szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy aki 10 és 30 ezer közötti villanyszámlával rendelkezett eddig az majd 100 és 200 ezer között legyen. Ekkora emelést csak nagyon kevesen tudnának elviselni főleg ilyen bérek és nyugdíjak mellett. Amennyiben ez megtörténik minden bizonnyal elég lesz majd egy tényleges tüntetéshez, amely elég nagy számban fog megtörténni. Bár tény, hogy az én tapasztalataim alapján ez is erősen kérdőjeles. 

Jómagam nem élek egyedül lévén a fővárosi lakbér árak nem engedik meg ezt a kényelmet számomra. Mi céges lakásbérlők vagyunk, így számlát cégtől kapunk így már most megfogalmazódik a kérdés, hogy nekünk lesz-e emelés, vagy eddig is az emelt árat fizettük. Mindezek mellett még érdekesebb dolog, hogy volt egy ár sáv, ami alá akkor sem mentünk, amikor az elvileg beharangozott világpiaci ár alacsonyabb volt, mint a rezsicsökkentett ár. Azt gondolom most sokan gondolkodóba estek, hogy mi lesz, hiszen én is elgondolkoztam azon, hogy mennyi lehetőség adott nekem. Hát be kell vallanom, hogy nem sok. Főleg annak fényében, hogy ha a hazaköltözésben gondolkodnék, akkor nőne a fogyasztás, így nagyobb lenne a felhasználási arány, s több lenne a számla. Mindezek mellett munka kevés, vagy nincs továbbá azt is figyelembe kell venni, nem korszerűsített házról van szó, tehát minden bizonnyal nagyobb fogyasztási aránnyal bír már most, mint egy korszerűsített példája. 

Persze lehetne alternatív megoldásokat keresni, mint például újabb lakótársat keresni, amivel nőne a bevétel, de ezzel arányosan nőne a fogyasztás is. Tehát ez is egy kiskapu, amely egy zsákutcához vezet. Én egy tüntetésen sem vettem részt, de gondolkoztam azon, hogy kinézek a Margithídra, hogy szimpátiámat fejezzem ki mindazoknak, akik most szenvedni fogni. Ahogyan néztem a videókat egyetértek azzal, hogy nem véletlen, hogy ez most nyáron történt, s pár nap leforgása alatt, mert egyrészről az emberek többsége szabadságát tölti, dolgozik, meleg van, s még nem foglalkozik ezzel az egésszel, ami általában jellemző szokott lenni a magyar társadalomra. Amit kifejezetten gerinctelenségnek tartok, hogy már jövő hónapban életbe lép az egész, így konkrétan esély nincs arra, hogy életmódváltást eszközöljön akárki, aki a meghatározott mértékek alatti fogyasztást akar megtartani. Mindezek mellett pedig visszamenőleges fogyasztást nézni már maga az átgondolatlanság határát súrolja. Én is azok véleményét osztom, hogy majd akkor lesznek legnagyobb hőzöngések, amikor majd megérkezik az első számlák. Arról nem is beszélve, hogy konkrétan semmi nem lett közétéve, hogy mire is kellene figyelni, így felkészülni se lehet. Már ott bukik a dolog, hogy én például azt sem tudom eldönteni, hogy a villanyszáma fog-e nőni lévén mi céges lakásbérlők vagyunk, s tudtommal a cégek alapból magasabb árat fizettek. Ami kifejezetten undorítónak tartom, hogy konkrétan hat hét alatt fog megmutatkozni mit jelent a Kata átszervezése, s mi fog történni azokkal, akik rezsifizetők. 

A legnagyobb probléma leginkább a szavazókör. Mint ahogyan fentebb említettem elmentem szavazni, s a lakcím bediktáláskor máris egy nyugdíjas beszólt nekem, s bér szavazónak titulált engem mindenféle háttérismeret nélkül. Pont itt kezdődik a probléma. Véleményem szerint szavazni tudatosan és nem szimpátia alapján kellene. Míg én megnéztem az interjúkat és koncepciókat, s megpróbáltam céltudatosan dönteni addig belefutottam abba, hogy nagyon sokan szimpátia alapján döntött. A legnagyobb probléma talán az emberek egymásnak való ugrása, s kívülállóként sokszor találkoztam olyan konfliktussal, amelyben indokok helyett inkább politikai pártállással véleményezték a másikat úgy, hogy sokszor a másik félre nem is volt igaz. Nekem az az álláspontom, hogy a politikusoknak kell alkalmazkodni és odafigyelni a társadalomra, s dolgokat feladni, bevezetni, s nem pedig visszafelé. Ami pedig mindenképp szomorú, hogy hétköznapi emberek feszülnek egymásnak.
Zárószóként csak annyit tudok mondani – amellett, hogy a témával szerintem fogok még foglalkozni -, hogy a legjobb lenne, ha az emberek, embercsoportok, békét kötnének egymással, s szépen összefogva konkrétan az összes politikust elzavarnák, s teljesen újjakkal töltenék fel a parlamentet, akik szavahihetőségekkel indulhatnak. 

Vissza a múltba – Filmek és sorozatok

Aki nyomon követi az írásaimat vagy vet egy pillantást a bal oldalon lévő archívumra az láthatja, hogy jelentősen lecsökkent a havi bejegyzések száma. Sajnos az időjárás elég szélsőséges lett az utóbbi években, s az elmúlt időszakban is többször jártam úgy, hogy azon gondolkoztam, hogy elinduljak-e valamerre vagy tervezzek-e programot esetleg inkább maradjak itthon, s valamivel elüssem az időmet. Így elég könnyen szembe találtam magam azzal, hogy amennyiben a zenehallgatást sem tudom végtelenségig élvezni és csinálni, így maradnak a vizuális tartalmak, mint a sorozatok, filmek valamint a játékok. Utóbbi elég gyorsan kiesett a látókörömből a fővárosba való költözéskor. Főleg azért, mert alapjáraton nem is voltam nagy játékos már korábban sem inkább akadt pár alkotás, ami miatt ott ültem a monitor illetve a TV képernyője előtt. Az más kérdés, hogy a téli időszakban többször választom az itthon való pihenést, mint a kinti hideg levegőt, így olykor-olykor visszatérek ehhez. Így a főbb szórakozási tevékenységem a filmek, s a sorozatok. Ámbár mindkettővel elég nagy bajban vagyok több szempontból is. A fentebb említett költözés nagyobb mozgási teret adott nekem ezáltal több lehetőséget kapcsolatépítésre, így az elsődleges problémakört a szabadban és máshol töltött időszak mellett a munka által lefoglalt idő miatt egyszerűen sokszor dönteni kell, hogy mit is csináljak. A döntésem sokszor pedig a lakás elhagyása, vagy pedig mással, másokkal való találkozás jelenti. Ebből fakadóan még kevesebb időm jut szériák követésére, valamint elég szépen megcsappant általam követett sorozatok száma, amely már a két számjegyet sem éri el. Az említett időjárási tényezők miatt végül elővettem korábban nyomon követett sorozatot, ami elgondolkodtatott a miérteken is. 

A legjelentősebb szórakozási tevékenységem a sorozatok voltak. Ennek pedig egyszerű oka volt, hiszen ezek tulajdonképpen ingyen is elérhetőek voltak számomra. Főleg az internet elterjedésével. Odahaza többször választottam estére ezt a szórakozást, lévén kevés szórakozási lehetőség volt akkor adott számomra a város méretéből fakadóan, ámbár munkába állás után hiába növekedett jelentősen a havi anyagi bevételem maradtam a vizuális világban. Egy ideig úgy álltam a dolgokhoz, hogy amibe belekezdtem azt végig is nézem. Sok szériát csak azért tettem magamévá teljes egészében, mert véget ért, vagy éppenséggel nem rendeltek be hozzá már több epizódot. A munkába állás után jelentősen csökkent a szabadidőm főleg, hogy eltűnt az életemből a nyári szünet, így végül rászoktam arra, ha valami nem tetszik esetleg idővel már nem köt le, akkor azt abba kell hagyni, hogy jusson több a többi sorozatra.
Sok szó esett a blog keretén belül az amerikai upfronts kapcsán, hogy melyek szériák érdekelnek, s melyek nem. Soknak néztem meg az előzetesét, s szépen lassan elfogytak azok, amelyek ténylegesen érdekeltek volna. Túl sok lett a visszatérő, s elhúzott sorozat továbbá az internet térhódítása is szerepet játszhat abban, hogy a visszaeső nézettség miatt már a nagyobb költségvetéssel gazdálkodó csatornák is sokkal kevesebb szériát rendelnek be. Ráadásul a közönség ízlése csak felszínesen fedi le az én érdeklődési körömet, így újoncok szinte már kiestek a látókörömből. A régi szériákkal pedig az a problémám, hogy amik tetszettek azokat már túl sokszor néztem végig esetleg olyanok, amelyek tényleg csak egyszer tudom végig nézni, mert másodjára már untatna. Ámbár tény, hogy idővel kettőhöz is visszatértem, amiről mindenképp tervezek egy teljes írást. 

A mozi már egy másik kérdéskör. Még fiatalabbként leginkább az anyagi része volt problémás ezért is maradt ki tinédzserkoromig ez a fajta szórakozás. Utána azzal a problémakörrel találkoztam, hogy akikkel megvolt a szimpátia, illetve a megfelelő kapcsolat azok vagy nem szerettek moziba járni esetleg szimplán csak más filmek érdekeltek minket. Emiatt is volt az, hogy legtöbbször egyedül mentem el. Későbbiekben ez hiába mozdult pozitív irányba, mert a szakma és ezáltal munkakör amiben elhelyezkedtem többször kívánja meg a hétvégi munkavégzést, s sokaknak ez a fajta szórakozás hétvégi tevékenység. Mondjuk az is tény, hogy inkább itthon szerettem filmet nézni, mert kicsit szabadabbnak éreztem ilyenkor magam továbbá engem kissé zavar a sok csámcsogó és mozgolódó ember egy teremben. Főleg akkor, amikor olyan filmre ültem be, amire szinte az összes jegy elkelt.
A legjelentősebb problémám a mozival továbbra is a kevés nézhető alkotás. Sajnálatos módon ez a világ is elmozdult abba az irányba, hogy hiába nézek havonta több előzetest, vagy találkozok letölthető formátumban új filmmel egyszerűen nem fognak meg. Gyermekként nagyon rajongtam a vígjátékokért, amiből hiába vannak újak egyszerűen fapofával nézem végig amíg a régiken ha nem is nevetek, de legalább elmosolyodom. A horror műfajnál is azt érzem, hogy elmúlt a fénykor. A szuperhős filmek pedig feldolgozhatatlanok lettek számomra azzal kapcsolatban, hogy elindult egy univerzumépítés, amely egyfajta vizuális ráknak érzem. Mert nem vagyok hajlandó olyan tartalmat megnézni, hogy ami érdekel annak a történetvezetésével tisztában legyek. 

A régi kedvencekkel pedig ugyanaz a probléma, mint a sorozatok terén. Amik tetszettek sokszor ténylegesen egyszer végig nézhető alkotások. Ha pedig nem azok, akkor sajnálatos módon már annyiszor láttam, hogy már nem tudnak lekötni. Ami elég szomorú tény, amikor kénytelen vagyok itthon maradni. Egyelőre semmi újdonság nem érdekel, de bizakodó vagyok abban, hogy idővel ez a fajta szórakozási lehetőség is feltámad részemről, s lesznek olyan tartalmak, amelyek lekötnek, érdekelnek esetleg rajongóvá tesznek. 

Miért is nem voltam öt éve strandon?

Az előző bejegyzésem ihlette eme írást, mert miközben kitértem a strandolásra eszembe jutott, hogy gyakorlatilag öt éve nem voltam strandon. Aminek egyébiránt több oka is van sajnos. Mint ahogyan több bejegyzésben is említést tettem róla megyeszékhelyről költöztem fel a fővárosba. Amikor gyermek voltam családi kiruccanás volt a strand, s általában havi egy alkalommal egyik vagy másik szülővel tettem tiszteletemet a helyi fürdőben. Akkor is megvoltak a hőségek, de kevés alkalommal fordult elő, hogy napszúrást kaptam volna, vagy leégtem volna. Most azonban eléggé megváltozott a helyzet. De nézzük őket sorjában. 

Számomra az egyik legjelentősebb dolog az értékek megtartásaamely a strandokat alapul véve elég komoly problémaforrásnak vélek. Amikor odahaza éltem, akkor gyermekként ezzel annyira nem foglalkoztam. Valahogy megvolt oldva, s semmi nem tűnt el. Sok mém kering a neten, hogy legtöbb fürdőző táskával érkezik, majd amikor pedig elmegy fürdőzni, akkor pedig az értékeit törölközővel letakarja. Én soha nem voltam ez a fajta, így amikor beléptem a munka világába, akkor tulajdonképpen úgy oldottam meg a dolgot, hogy kizárólag törölközőt, és a belépőjegy összegét vittem magammal, valamint egy kis szatyrot ivóvízzel. Ennek leginkább az értékmegőrző hiánya, majd pedig későbbi kialakításának díjfelszámolása volt. Ennek fényében pedig sok választásom nem volt. Bár tény, hogy jó megoldás volt, hiszen lopás esetén elég kicsi kár keletkezett volna, s nagyságrendileg olyan kétezer forintra tudnék saccolni. Azonban számos hibája volt, hiszen amennyiben történik valami jelentős dolog, akkor értesíteni nem tudott volna senki továbbá én sem tudtam volna senkit értesíteni. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges igazoltatásnál mekkora gubanc lehetett volna iratok nélkül hazatartani. Ámbár utóbbi dolog soha nem történt meg velem.
A másik legjelentősebb dolog részemről a pihenés lehetősége volt, amelynek lehetősége az emberi tömeg függvényében volt elrejtve. Hangulatfüggő az, hogy mennyire tudom elviselni az embereket. A véleményemet sosem titkoltam, hogy többnyire nem szeretem a családos, vagy nagycsaládos embereket, akiknek gyermeke, gyermekük érzelmi állapota annyira fontos, hogy tulajdonképpen mindent megengednek neki, s ennek köszönhetően a neveletlenség csillaga ragyog az égen. Mindezek mellett természetesen jó pár olyan ismerőssel, s meglévő vagy volt kollégával rendelkeztem, akikkel nem szívesen futottam volna össze, így aztán a strandolás nálam kizárólag pihenőnapra esett, ami csak hétköznap volt megléphető. Ennek is volt köszönhető, hogy a strand látogatása számomra idővel egyszemélyessé vált, mivel hétvégi programnak teljesen kizártnak tartottam. 

Mindenképpen fontos az egészségem számomra, így a harmadik ok inkább egészségügyi szempont. Ahogyan korábban is írtam eléggé megváltozott az időjárás, s nagyjából megszűntek az átmeneti évszakok. Elég zavaró számomra, mert nagyjából egy hét alatt lefut egy tavasz vagy ősz. Persze gyermekkoromban is voltak elég kemény nyári napok, de manapság már lassan elviselhetetlen hőségek vannak. A strand kialakítása nálunk ráadásul úgy volt, hogy kevés árnyékos hely volt, így felnőttként már többször futottam bele, hogy strand alkalmával sikerült leégnem. Ugyan nem olyan szinten, amivel orvoshoz kellett fordulnom, de az ilyen jellegű leégések többnyire bőrhámlással végződtek, amelyek általában pár nap legrosszabb esetben egy hét alatt befejeződtek. További ok sajnálatos módon az árazásban rejlik. Ugyan vannak akciós napok, hétvégék, esetleg kuponok, de a belépőt pár órányi lubickolásért elég merésznek tartom. Nyilván az infláció is megtette a maga hatását, aminek oka az áremelkedés, de azért kissé sajnálom erre a szórakozásra a pénzt. Hazalátogatás többnyire csak három esetleg négy napot ölel fel, mivel ilyenkor zsúfolt napjaim vannak a strandolás kivitelezhetetlen. Minap kezdtem el nézegetni, hogy milyen fürdőzési lehetőségek vannak, ha a fővárost veszem alapul, amely elég szép számnak bizonyult. Ellenben az árcédula már kevésbé, amely ugyan olcsóbb hétköznap, de ha a város nagyságát veszem alapul minimum pénztárcával kellene nekivágnom az útnak, s kivétel nélkül minden strandon felárat számolnak fel értékmegőrzésre. Másik megoldás a kocsivaló való kijutás, s abban tartott értékek, de anyagi szempontból ez sem megoldás, hiszen ott pedig a parkolási díj emeli meg a belépő árát. Ebből fakadóan pedig egy pár órányi strandolás minimum 5000 forintos értékhatárt jelentene. 

Kikapcsolódás szempontjából nagyon gondolkozok, hogy öt év utána ideje lenne kilátogatni valamelyik strandra. De elengedhetetlen lenne vízálló napozó olaj vagy spray beszerzése, valamint úszáshoz használt füldugó, továbbá értékmegőrző használata, amely jelentős anyagi kiadást jelentene. Ugyan nem vállalhatatlan, de bevallom komolyan gondolkozom azon, hogy ennyit megérne-e egy napi lubickolás. Természetesen van még két hónapom minimum eldönteni ezt, bár hajlok afelé, hogy ezt a fajta szórakozást elfelejtsem. 

Instagram: A fotók világa

Az én személyes véleményem, hogy az internetnek nagyon sok előnye mellett nagyon sok hátránya van. Én azt gondolom, hogy rám nézve ez pozitív, hiszen sok embert ismerhettem meg ezáltal, továbbá nagyon sok korábbi ismerőst sikerült megtalálnom, s kapcsolatba kerülnöm velük például közösségi portáloknak köszönhetően. Nagyon szeretek kimozdulni itthonról, amelynek egyik következménye, hogy többnyire a telefonom fényképező funkciója használatba kerül. Természetesen nem teszek minden közzé, de szeretem megosztani azokat a dolgokat, amelyeket érdekesnek találok, vagy számomra jó érzést keltenek. A blogon belül is több képet megosztottam, habár nem eredeti méretében az általában fizetett tárhely lehetőségeit alapul véve. Általában csak pár darabot szoktam megosztani, ellenben több szokott készülni. Ebből fakadóan újból használatba vettem az Instagram nevű közösségi portált, melyet egyfajta fotó profilnak kívánok használni.
A blog indulása óta törekedtem arra, hogy anonim maradjak, de az évek alatt ez megváltozott. Nagyon sok helyen voltam, s szeretek fotózni, de nem szeretném a blogot képtárrá alakítani. Természetesen lesznek kifejezetten fotós bejegyzések, de a legtöbb kép az Instagrammon lesznek majd megtalálhatóak. Több fiókot nem akartam létrehozni, s mivel több ismerősöm is fent van, így magánemberként indítottam útjára az újonnan létrehozott profilomat. Mivel velem kapcsolatban semmilyen privát dolog nem került, s nem is fog, így azt a részét elfogadtam, hogy a blogot olvasók többsége amennyiben megtekinti a profilomat láthat rólam is fényképet. Akinek pedig tetszik az internetes tevékenységem az immáron nem csak a blogon, hanem Instagrammon is elérhet. A fiókom ezen a linken érhető el, vagy a lenti Instagram képre kattintva nyitható meg. Természetesen a link kikerült a menü sávba is. 

Huawei P50 Pro: Végstádium?

Iszonyatos gyorsasággal fejlődik a mobilpiac. Szinte úgy, hogy lassan évente jönnek az újabbnál újabb készülékek, s elég nehéz sokszor nyomon követni, hogy pontosan melyik modell az újabb, vagy épp melyik az, amelyiket érdemesebb megvenni. A legutoljára vásárolt készülékem több, mint egy éves, s a tegnapi napon tulajdonképpen tartalék státuszba került. Ugyanis két előfizetéssel rendelkezem. Az egyikről jövőre járt volna le a hűségidő, míg a másikról már egy hónapja próbálkozok hűséget hosszabbítani, de a szolgáltatói alkalmazásban, s weboldalon csak készülékvásárlással együtt lehetett volna lehetséges. Így aztán tegnap bementem az ügyfélszolgálatra, ahol jelezték, hogy megvan a lehetőség, hogy hűségidőn belül még vállaljak tovább, így mindkét előfizetés egyszerre újítható meg, s egyszerre jár le. Mivel megvolt a megfelelő keret, így aztán a fennmaradó összeget befizettem a tavaly vásárolt Huawei P40 Pro-ra, s mivel megkedveltem a márkát, s tesztek alapos elolvasása után végül tegnap egy Huawei P50 Pro tulajdonosa lettem. 

A márka a Sony után igazi felüdülés volt évekkel ezelőtt, s egyszerre megdöbbentő, hogy mit is tudnak alkotni kamera terén. Mivel nem vagyok mobilfüggő, így konkrétan hat alkalmazást használok összesen, így engem nem nagyon érintett az a fajta problémakör, amely a márkát arra kényszerítette, hogy mindenféle Google támogatottságot mellőzön, s telepíthetetlenné tegye azt. Én kifejezettem örültem neki, mert mindig tele volt a tököm azzal, hogy az új telefon üzembe helyezése arról szólt, hogy az előre telepített alkalmazások több, mint a felét törölnöm kellett, vagy megpróbáltam, ha törölhető státuszba volt. Az este a készülék beállításával telt, majd ezután gyorsan nyugovóra tértem. Szerencsére a mai nap tartogatott annyi jó időt, hogy ki tudtam látogatni a Margit szigetre. 

Valódi tavaszról nem nagyon beszélhetünk, mert sajnos az időjárás eléggé szeszélyes mostanság. Egyik nap az ember megsül szinte, s olyan, mintha nyár lenne, s ekkor pedig másnap meg majdnem megfagy. Miközben sétáltam, s hallgattam zenét egyre inkább erősödött bennem a tudat, hogy jól döntöttem. Egyrészről nagyon könnyű az új készülék, s másrészről az könnyedség nekem, ha éppenséggel nem kell évente problémát generálni a hűségidőből, ha egyszerre jár le. Zenei téren előrelépést tapasztaltam hangzás terén, s a fényképek alapján viszont nem bántam meg a cserét. A halastó látványa kicsit elszomorított, hiszen a tó szóhasználatot inkább mocsárra kellene cserélni, de meglepetésre láttam benne rákokat, amelyekről nagyon jó felvételt tudtam csinálni. Így már most szeretem az új készülékem.

A Huawei nagyot tud alakítani kamera terén, így kérdéses, hogy mi lesz a márkával a későbbiekben. Egyelőre nekem két évig biztosított, hogy eme két készüléket nem szeretném lecserélni, s újat sem vásárolni. Azonban kérdés adott, hogy a Google szolgáltatások, s támogatottság nélkül a cég mire is fog menni, illetve lesz-e utódja a P50 szériának, vagy amikor készülékcserére kerül ismét a sor akkor új márka után kell-e néznem, amit nem szeretnék. 

Választás 2022

Sokan sok helyen hangot adtak a véleményüknek. Volt, hogy személyesen nekem mondták el mit gondoltak, de akadtak olyanok is, akiket a közkedvelt videomegosztó portálokon láttam viszont. Volt amelyik elgondolkodtató volt, hogy egyes emberek milyen értelmesek, de akadtak olyan interjú alanyok is, amelyek kapcsán elborzadtam, hogy ezeknek is szavazati joguk van. Azt gondolom sokan egyetértenek velem abban, hogy sajnos az ország nem épp a legjobb állapotában van, és sajnos sok fiatal, vagy középkorú ember élete kilátástalan. Nem beszélve azokról, akiknek van egy dobásuk, s vagy lesz szerencséjük vagy nem. Ha utóbbi, akkor minden bizonnyal az egész életük tönkre mehet. Fentiek fényében pedig jövőt építeni nem túl egyszerű. Főleg akkor, ha megnézzük a munkalehetőségeket, és a hozzájuk tartozó fizetési szintet. Természetesen ezzel én sem vagyok megelégedve csak úgy, mint a jelenlegi kormánnyal. Így úgy döntöttem, hogy elmegyek szavazni.
Ugyan megkésve érkezik a bejegyzés hozzám, de végül úgy döntöttem, hogy én is írok róla, mint sokan mások. Én azok közé tartoztam, akik azért utána néztem milyen lehetőségek és alternatívák vannak, s azért nem voltam teljesen elájulva. Véleményem szerint, ha alapul veszem az eddigi választásokat, akkor ez volt a legszánalmasabb, amit el tudok képzelni. 

A választás mindig arról szól többségében, hogy melyik párt nyeri meg azt továbbá, hogy ki lesz majd az aktuális miniszterelnök. Bevallom nekem egyik sem volt szimpatikus, s ha őszinte akarnék lenni, akkor bizony elég nehéz döntés volt, hogy kire adjam le a voksomat. Bár volt bennem érzet arra, hogy most sem lesz változás csak úgy, mint az elkövetkezendő években. Ami végülis be is bizonyosodott. Ami nekem nem tetszett, hogy tulajdonképpen erőszakosan mentek a választási marketing, amely nem szólt másról, hogy hogyan gyűlöljék egymást a pártok. Konkrétan nekem elegem volt abból, hogy nem sétálhattam nyugodtan az utcán, mert mindenhol belefutottam olyan plakátba, hogy épp kit kell megállítani, vagy ki az ellenségünk. Ez a gyűlölet kampány pedig azt gondolom elmond mindent az épp kormányon lévő és meglévő pártjainkról. Ami nem épp pozitív. Mindezek mellett pedig kifejezetten idegesítő volt számomra, hogy egy plakát is helyett kapott azon az oszlopon, ami épp az ablakomra nézett. Így ha friss levegőt akartam szívni, akkor mindig ezt kellett néznem. Ez pedig nem épp volt a legjobb. 

Ami viszont számomra egyértelműen undorító volt az leginkább az, hogy az emberek nem vették a fáradságot, hogy utána nézzenek dolgoknak. Már az interjúkból, s a megnyilvánulásokból is egyértelmű volt, hogy nagyon sokan ránéztek egy plakátra, vagy esetleg megnéztek egy közvetítést az általuk kedvelt csatornán és már meg is született a szavazati döntésük. Eközben pedig nem csak a pártok köpködték egymást sikeresen, hanem tulajdonképpen az embereknek is sikerült egymásnak esniük. Ami egyébként eddig is így volt, de választásokkor sokkal ingerültebbek. Aminek az okát nem értem, mert az én véleményem az, hogy a politikusoknak kell a társadalmat képező emberékért lenni, s nem pedig fordítva. Ez pedig borzasztó. 

Mint ahogyan fentebb említettem én is úgy döntöttem, hogy elmegyek szavazni. Lévén három éve Budapesten élek, így nem volt kérdés, hogy nem fogok majdnem nyolcezer forintot kifizetni azért, hogy egy papírra ráírjak egy X-et, mert a lakcímkártyámon még mindig az otthoni szerepel. Így aztán hivatalosan vidékiként mentem el szavazni. Az adott kerületben, ahol élek hamar megtaláltam, hogy hova kell mennem. Egyébként nagyon kedvesen voltak. A biztonsági őrtől kezdve egészen a szavazat számlálókon keresztül a szavazást lebonyolítókig. Ami negatívum volt az pedig nem más volt, mint a szavazók hozzáállása. Már az utcán voltak olyanok, akik egymásnak estek és ordibáltak arról, hogy ki mit gondol. Amikor beléptem a szavazó helyiségbe, akkor egy idős asszony pedig belém kötött azt állítva, hogy engem az ellenzék politikusai megvásároltak, és felhozattak a fővárosba, hogy az aktuális kormányon lévők ellen szavazzak. Ami önmagában nem volt igaz, s ha ezt vesszük alapul, akkor ez akár becsületsértésnek is felfogható. Így én negatív tapasztalattal távoztam végül, de több ismerősöm mesélt, hogy kaptak negatív megjegyzéseket. Akadt olyan is, aki arról panaszkodott, hogy évek óta hordott kedvenc narancssárga színű pólója miatt szóltak be neki, s kötötték össze az adott párttal. 

Számomra bőven elgondolkodtató, hogy ezek az emberek tulajdonképpen mit is gondolnak ilyenkor. Továbbá mi várhat ránk a jövőben, ha megnézzük, hogy milyen helyzetben van az ország, vagy milyen hatással lehet majd ránk a háború. Egyelőre távol tartom magam a politikától, s azoktól is, akik ebben élik az életüket. 

Egy korszak újra nyitása

Hétvégén tiszteletemet tettem hosszabb kihagyás után a moziban. Ennek kapcsán megfogant bennem egy vásárlási szándék, hogy a korábban villámkár áldozatává eső Playstation 4 pótolva legyen. Végül egy hosszabb írásban kifejtettem, hogy végül letettem erről a szándékomról, ami leginkább annak volt betudható, hogy soha nem voltam egy nagy játékosnak mondható ember. Korábban volt egy bőrgyógyászati problémám, amivel kapcsolatban némi összeg volt a számlámon, mert nem voltam megelégedve az állami szakrendelésben dolgozók munkájával. A stílus, és a kezelési módszer kritikán aluli volt, és mivel időközben rendeződött a helyzet, így végül úgy döntöttem, hogy maximum akkor megyek el magánrendelésre, ha újból jelentkezik a problémám. Amelyre nem derült fény, hogy esetleg allergia, vagy valami fertőzést szedhettem össze lévén nem vizsgáltak meg rendesen. Így végül takarékra tettem ezt a dolgot, hiszen jelen pillanatban az elvégzett vizsgálatok alapján minden rendben van. Mai napon egy sétára indultam, és mivel a közelben van egy konzol bolt, ahol használt konzolokat és játékokat lehet venni így betértem, hogy megkérdezem az általam korábban megvásároltakat mennyiért is vásárolnák meg. Végül hosszas beszélgetés után egy megkímélt állapotban lévő első generációs jó állapotban lévő garancia alatt álló használt géppel tértem haza. 

Ahogyan korábban is írtam a konzol alkalmas filmnézésre is, ezért is vásároltam meg annak idején az első konzolt. Az újonnan vásárolható gépek feléért kínálták, így végül úgy döntöttem, hogy mivel több, mint egy hónapja nincs semmi panaszom, így a magánrendelésre szánt összeget inkább erre fordítom. Ugyanis bármikor jöhet egy olyan időjárás, ami nem teszi lehetővé, hogy elmehessek csavarogni. Mindezek mellett a gépet be tudom tenni a hátizsákba, így ha hazamegyek, akkor az esti szórakozás biztosított lehet. Mindezek mellett hiába szeretek zenét hallgatni, filmet nézni, és sorozatozni, azért ha úgy alakul, hogy egész nap itthon vagyok vagy nincs kedvem este sehová menni, akkor egész napos elfoglaltságnak egy idő után unalmas lehet. Másfelől az előző tulaj minden bizonnyal hasonló lehetett, mint én, mert megkímélt állapotban van a gép, továbbá én is vigyázok a dolgaimra. Tehát, ha valami gebasz ütne be, akkor eladásra is tudom kínálni. Így annak ellenére, hogy hosszas gondolkodás után elvetettem azt az ötletet, hogy konzolt vegyek a mai napon végül meggondoltam magam. Bár tény, hogy ha az összeget nézem, akkor senki nem törhet pálcát a fejem felett, hiszen nem vertem magam adósságba. Továbbá “egészségesebb” dolog, mint dohányozni, alkoholt fogyasztani, netán drogot használni. 

Egy korszak vége

Mai napon hosszabb kihagyás után tiszteletemet tettem a moziban. Amire ritkán szoktam beülni azok azon filmek, amelyeknek alapja játékok. Ennek leginkább két oka is van. Az egyik, hogy nagyon kevés kedvencem van, és még kevesebb, amelyeknek képes lennék többször leülni. Továbbá az ilyen jellegű alkotások általában nem szoktak túl nagy sikert aratni. Az Uncharted filmről van szó, ami egy kis fellángolást azért okozott, hogy betérjek pár üzletbe, hogy megtekintsem mennyibe kerülnek jelen helyzetben a konzolok. Ugyanis keret meglett volna rá, de végül csak egy üveg üdítővel tértem haza. Ez nem azért volt, mert tetszett a film, hanem egyszerűen miközben néztem a fejemben kavarogtak a játék bizonyos elemei. Mivel a délelőttöm egy része, és a délutánom ráment erre a dologra, így közben volt időm gondolkodni zenehallgatás közben, amíg betértem pár boltba, és nézegettem az árakat, s mellette pedig a jelenlegi életkörülményeimről és hozzáállásomról gondolkodtam.
Lassan három éve annak, hogy a fővárosba költöztem. Függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye az otthonélésről, de harmincas egyedülálló felnőttként nem kis lépés volt otthagyni azt a várost, ahol felnőttem, s majdnem 200 km-re arrébb költözni. A várost, ahol felnőttem szerettem, de sajnos munkalehetőség nem sok volt. Mindezek mellett pedig szórakozásom kimerült az egy darab moziban, és strandban. Budapestbe már gyermekkoromban beleszerettem és amikor jött ez a lehetőség csak az járt a fejemben, hogy mennyire szeretek csavarogni, és mekkora városról van szó. És elég egy havi bérletet megvásárolnom, és egy csomó helyre eljuthatok köztük amik teljesen ingyenesek. Ha az anyagiakat veszem alapul, akkor pedig nem csak egy stranddal és egy mozival kell beérnem, ha szórakozni szeretnék. Addig maradt a kerékpározás, illetve a film és sorozatnézés, ha otthon voltam. Nagy játékos soha nem voltam, csak pár kedvencem volt, s ennek is köszönhettem, hogy a számítógépemet elkezdtem fejleszteni, amint munkába álltam. S mivel filmrajongó is voltam, így több eredeti kiadványt megvásároltam, s mivel a konzol ezeket lejátszotta, így úgy döntöttem van értelme beruházni. Először egy Playstation 3 volt, amelyen továbbadva egy Playstation 4 lett végül, amely sajnos villámkár áldozata lett. Három évvel ezelőtt a választásom pedig a felköltözésre esett, nem pedig az újabb gépre. Mai napon többször eszembe jutott, hogy mit is tudnék kezdeni egy új konzollal? Még használtan is drágállom, valamint több, mint egy éve felhoztam a számítógépemet a fővárosba, és ha pár órányi játékidőt okozott nekem, akkor még sokat is írtam. Ahogy sétáltam haza pedig egyre inkább azon gondolkoztam, hogy az élethelyzet változásának köszönhetően anyagilag nem érné meg sem új konzolt, s még számítógépre sem költeni. Fürdés után pedig arra gondoltam az lenne a legjobb, ha születne tőlem egyfajta lezáró bejegyzés. 

Tovább

Oltani vagy nem oltani? Ez itt a kérdés!

Lassan itt a január vége, és minden bizonnyal a február is hamar véget fog érni. Ahogyan visszanéztem a blogot egyre kevesebb írás született a helyzetjelentés kategóriában, ami nem is meglepő, hiszen nem nagyon volt kedvem olyan dolgokról írni, amit bárki más olvashat más portálon. Most viszont egy olyan helyzetbe kerültem, amelynek kapcsán úgy gondolom, hogy kommentszekció helyett inkább saját blogom bejegyzésében tegyem közzé a véleményem, hogy mit is gondolok a jelenlegi helyzetről és az emberek valamint az orvosok hozzáállásáról.
Ahogyan belépünk a következő hónapba lassan elérkezünk ahhoz, hogy a pár hétre beígért korlátozás és egyéb intézkedések lassan a második éve fognak tartani. Egy ilyen dolog pedig sohasem kellemes, főleg akkor, ha ez rengeteg nehézséget jelenet. Hivatalos ügyek intézésénél, egészségügyi problémák jelentkezésénél továbbá magánéletben és a munkában egyaránt. Utóbbival még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen a munkahelyemet nem vesztettem el, de jelentősen megnehezítette a járvány a munkavégzésemet. Nekem személy szerint az a véleményem, hogy túl rövid idő alatt lett kifejlesztve egy vakcina, és nagyon sokan betegedtek meg annak ellenére, hogy felvették az oltást, s most pedig ott tartunk, hogy sok helyen már konkrétan felháborodnak, ha közli az ember, hogy nem vette fel semmi oltást. Sajnos én is így jártam egy bőrproblémával, ami egyébiránt nagyon könnyen és egyszerűen kezelhető lenne, ami tulajdonképpen nem jelentene mást, mint egy fél órás rutin műtétet, de jelenleg ott tartok, hogy a harmadik orvost látogatom meg ma, hogy a kötelező oltás elkerülhető legyen. 

Tovább

Boldog ünnepeket?

A blog keretén belül sokszor leírtam a véleményemet. Kissé frusztráló tud lenni, amikor az ember ünnepek előtt, vagy ünnepkor megnéz egy fórumot, vagy közösségi portált, és kétféle helyzettípussal találkozik. Az egyik, aki imádja az ünnepeket, és már előtte ráfeszül és rágörcsöl, más pedig szinte gyűlöli ezeket a dolgokat. Persze viccesek tudnak lenni amikor meglát egy ilyen dologgal központosított mém videót vagy képet, esetleg bejegyzést, de egy idő után elég idegesítő tud lenni. Amikor szóba kerülnek az ünnepek, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én már kinőttem belőle. Ami tulajdonképpen igaz is. 

Ahogyan többször is leírtam gyermekkoromban meghatározóak voltak a névnapok, születésnapok, valamint az ünnepek. Kivételt képeznek természetesen a nemzeti ünnepek, amik hidegen hagynak teljesen. Nagy jelentőséggel bírt például a karácsony, vagy a szilveszter, ami egy jelentős ünnepnek számított nekem. Az igazság az, hogy már gyermekként is nagyon szerettem sétálni, biciklizni, valamint a kirándulások is jelentősen megmozgattak. Tinédzserként már kifejezetten rosszul éreztem magam ezektől, így inkább a véleményemet nem vállalva jópofát vágtam mindenhez. Bár tény, hogy inkább csalódásnak mondhatom az álláspontomat. A karácsony nekem leginkább arról szólt, hogy a feldíszített fa mögött az ablakon kitekintve mennyire szép volt a hó, vagy a havazás. Sajnos mostanság a havazás már lassan csak emlékeimben él, így fehér karácsony nem nagyon fordul elő Magyarországon.
Mindezek mellett inkább szülői hozzáállás volt, ami miatt inkább vártam ezt. A szenteste mindig arról szólt, hogy sütés, főzés, és persze a nap felénél persze frusztráció, és idegeskedés az el nem készült ételek miatt, s az este pedig filmnézés, és döglés az ágyban, valamint a rosszullétig való zabálás volt a fő program. Karácsony első napját még élveztem, és elvoltam, de már karácsony másnapján már nem bírtam magammal, mert annyira untam magam a négy fal között, hogy már nem bírtam elviselni, hogy nem tudok úgy viselkedni, ahogy szoktam. Soha nem felejtem el, amikor emlékeim szerint tizenévesen karácsony másnapján úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálok egyet a környéken, és ezen mennyire ki voltak akadva a szülők, hogy karácsonykor el merem hagyni a házat. Középiskolásként már nem nagyon foglalkoztam ezzel, hanem azt csináltam, amit szerettem. Habár szeretem a bejglit, és a töltött káposztát, de valahogy kifejezetten idegesít, amikor ha hazalátogatok akkor tudom, hogy két napig biztosan ez lesz a menü, és nem ehetek azt, amit szeretnék. Felnőttként pedig tulajdonképpen amilyen magasról csak lehet pottyantok az egészre. Egyetlen dolog az, ami miatt érdemleges számomra, hogy tudom ezeken a napok nekem nem munkanapok. 

A szilveszter egy teljesen más ünnep számomra. Ez az, amit nem igazán tudtam gyerekként hova tenni. Egy ideig persze elhittem, hogy majd lesz egy koccintás, és másnap minden más lesz, mert új év. Aztán amikor eltelt a szilveszter, akkor másnap maradt az üresség érzése, hogy semmi nem változott, valamint semmi különleges nincs a másnapban. Mindezek mellett persze ott volt, hogy otthon szilvesztereztem, és persze az éjfélt mindenképp meg kellett várni. Emlékszem arra a szituációra, amikor egyszer már este tízkor fáradt voltam, és lefeküdtem, és kaptam a döbbent tekinteteket. Aztán tinédzserként megvoltam arról győződve, hogy ezek az érzések azért vannak, mert itthon töltöm az ünnepeket. Aztán eljött a pillanat, amikor nem itthon töltöttem, hanem egy másik városban. Barátokkal. Persze jeleztem, hogy alkoholt nem fogyasztok, de ennek ellenére csak előkerült a bor, sör, és töményebb italok. Így aztán az emeletem töltöttem a szilveszter hátralévő részét azok társaságában, akik szintén nem fogyasztottak alkoholt. A beszélgetés, és hülyéskedés közepette pedig az az érzésem támadt, hogy ezt bármelyik nap megtudnám tenni. Egy év múlva pedig úgy döntöttem nem görcsölök rá az ünnepekre, és nem fogok senkinek sem hazudni, hogy milyen jól telt, és ugyanazt csináltam, mint mindenki más. Szilveszterkor becsuktam az ajtót, elindítottam a számítógépet, s játszottam még el nem fáradtam. Az volt az első jól sikerült szilveszter.
Idén is tartottam magam az álláspontomhoz, és vállaltam a véleményemet. A karácsonyt jelöltem ki hazalátogatásnak, mert biztos voltam benne, hogy szenteste napján legrosszabb esetben is délig dolgozok, és utána következik két biztos szabadnap. Nagyjából úgy telt, ahogy terveztem. Első nap kis pihenés, majd karácsony első napján egy hosszú, s majdnem egész napos séta, hogy mi változott a városban. Kifejezetten örültem, hogy szinte nem is találkoztam emberrel. Karácsony másnapja pedig hazautazásról szólt. Bár tény, hogy az eső és az ónos eső rányomta a bélyegét a szabadban töltött időmre. Szilveszterre a petárdázók és az alkoholfogyasztók miatt továbbra is otthon tervezem tölteni, s délutántól ismét jön a filmnézés, zenehallgatás, majd pedig ha szerencsém lesz és nem lesz egész éjjel tartó zajongás, ami miatt hajnalig ébren vagyok, vagy többször felébredek, ha már sikerült elaludnom. 

És miért is írtam le ezeket a sorokat?
Bevallom, hogy azért kissé engem már szokott frusztálni az ünnepek közti felhajtás, és az emberi viselkedés. Véleményem szerint túl nagy jelentőséget biztosítanak neki, és unalmas, hogy ilyenkor már van egy megszokott “menetrend”, hogy ki hogyan is áll ezekhez a dolgokhoz. Ami kissé furcsa is tud lenni. Személyes környezetemhez is úgy állok már felnőttként, hogy nem árt, ha valaki kimond egy fontos dolgot. Ami nem más, minthogy az ünnepnapok is tulajdonképpen ugyanolyan nap, mint az összes többi. S nem attól fogja valaki jól vagy rosszul érezni magát, mert nem azt teszi, mint mások, hanem azért, ahogyan hozzááll az adott naphoz. És szomorúnak tartom azt, amikor azért születnek konfliktusok, vagy mérgesednek el emberi kapcsolatok, mert sokan képtelenek elengedni a tömegviselkedést, és szabadon élni, ahogyan szeretnének. 

Az elmúlás

Én az a fajta vagyok, aki szinte minden évszakban megtalálja a szépet, és szinte minden dologban tud olyat találni, ami leköt. Mostanság sajnos a munka elég sok szabadidőmet elvette, és sokszor tényleg csak arról szólt az egész, hogy hazaértem, és leültem a TV elé. Sajnos a járvány gondoskodott arról, hogy ismét ne legyen a kedve embernek kimozdulni itthonról, így én is az elmúlt egy hónapban szinte csak ismerősökkel találkoztam, valamint elmentem dolgozni. Azonban a fent maradó szabadságot mindenképp ki kellett adni az év végéig, így a héten pihenést sikerült összehoznom. Azonban nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom, mert nem nagyon volt kedvem ugyanazokra a helyekre ismét elmennem.
Lassan több, mint két éve költöztem fel a fővárosba és nagyon sok érdekes részét fedeztem fel. Elsőkörben inkább a természeti övezeteket tekintettem meg, azonban nemrég hallottak napja újabb ötletet adott, hogy mit is kellene csinálnom. A halál az egyik olyan dolog, ami biztos az életben, és én szerencsésnek mondhatom magam, hogy nagyon kevés olyan ember halt meg, aki ténylegesen közel állt hozzám. Minap amikor egy ajánlott videót dobott fel a youtube akkor döntöttem el, hogy ellátogatok a közelben lévő Fiumei úti sírkertbe, ami elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert inkább néz ki egy emlékparknak, mintsem egy temetőnek. Habár némi negatívumot azért okozott az, hogy a bejáratnál lévő térkép nem túl megbízható, valamint vannak elhanyagolt részek is. Az első megtalált közismert ember emlékműve Vásárhelyi Pálé volt. 

A sírkert egyébként tényleg elég nagy, így nagyjából egy fél napot töltöttem itt, mire körbejártam. Bár tény, hogy az ősznek köszönhető hulló falevelek azért adtak némi hangulatot az egésznek. Azért kellemes élmény volt felfedezni Karinthy Frigyes vagy Mikszáth Kálmán síremlékét. 

Soha nem voltam oda az irodalomért, vagy a költészetért, de azért mindenképpen érdekes volt a híres írok síremlékére rábukkanni. Mivel az időjárás is engedte, hogy bóklásszak, így aztán további meglepetést okozott, hogy Radnóti Miklós és a Móricz Zsigmond síremlékére is rátaláltam. 

Ezek után természetesen nem álltam le, hiszen tovább bóklásztam még a sírkertben, ami részemről vegyes érzelmekkel töltött el, hiszen mint ahogyan fentebb is írtam egyes részei nagyon szépen rendben vannak tartva, míg egyes részei iszonyatosan lepusztulva néznek ki. Annak ellenére, hogy a halál nem egy olyan dolog, amire az emberek többsége vágyna, s nem egy olyan, amelyről szívesen beszél az ember bevallom én kellemesen éreztem magam, mert annak ellenére, hogy az elmúlás nem egy jó dolog, de jó érzés töltött el, hogy az emberek azért megemlékeznek emberekről. Főleg olyanokról, akikről én is tanultam az iskolában, vagy olvastam az interneten. Ilyen Kertész Imre vagy Kosztolányi Dezső

Ahogyan fentebb írtam a térképet nem találtam túlságosan pontosnak, ugyanis voltak olyan sírhelyek, amelyeket szerettem volna megnézni, de akármennyire is követtem a térképet sajnos nem találtam meg. Arra tudok gondolni, hogy vagy el lett bontva, vagy pedig a térkép nem megfelelő. Mindenesetre tervbe van véve még egy séta ámbár tény, hogy az elsősorban közös programként van tervezve. Mindenesetre érdekesnek tartottam, s mivel az időjárás és a hamar sötétedés kevés szabadtéri programot kínál, így úgy döntöttem, hogy a következő programom a héten a Farkasréti temető lesz, ahol nagyon sok híres színész, színésznő és sportoló nyugszik, amely elég látogatott, valamint nagyjából háromnegyed órányi tömegközlekedésre van a lakóhelyemtől. 

A koronavírus árnyékában

Nagyjából két hét múlva olyan évfordulóhoz érünk, amelyet szerintem senki nem szeretne sem ünnepelni, sem pedig emlékezni rá. Ugyanis lassan egy éve annak, hogy megtörtént a bejelentés, hogy koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezután pedig elindultak azok az intézkedések, melyeknek egy részét a lakosság értelmetlennek tartotta, másik része pedig megterhelőnek. Én nagyjából mindkettőt éreztem, de reménykedtem abban, hogy majd az év végére lecseng ez a dolog, de sajnos a héten ismételten meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket, amelytől konkrétan érzelmileg instabilnak érzem magam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én azon kevés emberek közé tartozom, akik igazából nem panaszkodhatnak. Egyrészről megmaradt a munkám, habár a kijárási korlátozás, és a boltzár miatt egy kisebb összegtől kezdtem el elesni havi szinten. Ami nem olyan sok, de mégis érződik a fizetésemen. Mivel kereskedelemben dolgozom nem másról beszélek, mint a délutános műszakpótlékról. Ámbár azokhoz viszonyítva, akiknek adósságuk van, elvesztették a munkájukat, vagy megbetegedtek azt gondolom csendben maradhatok, de ez mégis zavar. Másfelől pedig senki nem betegedett meg a környezetemben, tehát ha a korlátozások betartását nézzük, akkor semmilyen hatása nincs rám a járvány, kizárólag érzelmileg visel meg, de most már nagyon.
Az egy év nagyon sok volt ebből. Volt persze pozitív oldala is, ha megnézem, hogy hány helyre sikerült eljutnom, mert a turizmus gyakorlatilag szinte a csőd szélére került, ezért az árak lejjebb mentek, így olcsóbb volt elmenni kirándulni. Addig, ameddig nem volt kijárási tilalom, addig bevallom én is jobban viseltem, habár az emberek agresszív viselkedéséből hamar elegem lett. De azt gondolom talán a szerencsésebbekhez tartozom, akiknek majdnem biztos munkahelye van azokkal szemben, akik sajnos a csőd szélére kerültek. Azonban nem mehetek el az mellett, hogy azok táborát erősítem, akik szerint a jelenlegi intézkedések csak látszat intézkedések, és sajnos átgondolt valóban hasznos döntés nincs mögötte.

A vásárlási idősáv bevezetése totális hülyeség volt, hiszen az idős korosztály akkor mehetett vásárolni, amikor csak akart. Mint kereskedelmi dolgozó ezt többször el is mondtam jó pár ismerősömnek, hogy a délutáni időszakban konkrétan a boltok tömve voltak, és egy részük bizony pont az a korosztály volt, amelynek létre lett hozva a vásárlási idősáv. Mindezek mellett a kijárási tilalmat sem értem teljesen, hiszen nappal tömve van a város, s az üzletekbe is beözönlik a sok ember. Ami nem csoda, mert eddig is ez volt a délutáni időszakban, de a hét órási boltzár azokat is erre kényszerítette, aki egyébként este nyolckor tervezett volna vásárolni menni.
Ezért is gondolom többek között, hogy ezeknek az intézkedéseknek nincs értelmük, hiszen a fertőzésveszély sokkal nagyobb, amikor a jelentős embertömeg beözönlik zárás előtt egy boltba, vagy amikor napközben tömve vannak a tömegközlekedési eszközök. Engem kifejezetten azért is viselnek meg ezek a korlátozások, mert sajnos a munka miatt gyakorlatilag a szabadidőm szinte arra a két szabadnapra korlátozódik, amelyet megkapok az adott héten. Mivel javarészt délután dolgozom, így a boltzár miatt korábban is kell indulnom, így gyakorlatilag úgy néz ki a napom ilyenkor, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, s igyekszek haza. Este nyolctól meg gyakorlatilag unatkozom, mert ugyebár nem lehet az utcára kimenni.

A legnagyobb problémát nálam leginkább a szociális tevékenység jelentik. Egyrészről hétvégéken javarészt dolgozok, így a hétköznap vagyok szabad. Ekkor azonban sok ember elfoglalt, vagy pedig késő délután ér rá. A kijárási tilalom miatt pedig nagyon be vagyok korlátozva. Hiszen, ha valaki este hat után ér már csak rá, akkor nagyon el kell gondolkoznom, hogy benne legyek egy találkozóban, hiszen nem mindegy, hogy az illető hol lakik. Mindezek mellett nehéz a személyes kapcsolattartás, hiszen sokan dolgoznak, vagy ha nem érnek rá akkor a kijárási tilalom szeli ketté a lehetőségeket. Emiatt pedig úgy érzem, hogy több kapcsolatom is kezd megszűnni a személyes találkozó hiánya miatt.
Mindezek mellett pedig ott van a szórakozási tevékenységének lehetőségének hiánya. Konkrétan majdnem minden zárva van, így aztán akár egy strand, vagy egy mozi szóba se jöhet. Vagy az sem, hogy egy kávézóban megigyunk egy pohár üdítőt. Így marad a séta, vagy a másik lakására való felmenetel. Én az a fajta voltam, aki ha nagyon nem tudott társas programot összehozni, akkor feltalálta magát és elment sétálni. Ha az nem elégített ki, akkor ott volt sok lehetőség, de sajnos ezek is zárva vannak jelenleg, és nem tudni, hogy mikor nyitnak ki ismét. Ráadásul elvileg nyárig meg is vannak hosszabbítva az intézkedések. Így pedig elég elkeserítő számomra, mert eddig könnyebben bírtam, hiszen tél volt, hideg volt. Most viszont jön a tavasz, s éled a természet. Még, ha nem is sikerül összehoznom társas csavargást, akkor egyedül is elég látványos, ahogyan Budapest kivirágzik, és ahogy az emberek is felélednek. Azonban nem tudom mi lesz így sok mindennek a sorsa.

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Tudatos vásárlási folyamat: lesz-e a társam a Huawei P40 Pro?

Idén júliusban lejár a második előfizetésem is, amelyet a nevemre kötöttem. Azt már múlt évben eldöntöttem, hogy a kettőből egyet tartok meg. Természetesen a legrégebbit, s a másikat pedig megszüntetem. A kérdés persze adott, hogy innentől kezdve hogyan tovább. Az idő előrehaladtával az internet térhódítása hatalmassá vált, s ezáltal szinte mindenki számára elérhetővé vált. Számomra ezért is volt nagyon meglepő, hogy még a mai napig is, ha olvasok fórumokat, vagy bejegyzéseket, esetleg találkozok a hétköznapokban emberekkel, akkor mennyire nem tudják kihasználni az internet adta lehetőségeket. Főleg akkor, ha mindenkinek ott van az okostelefon a kezében.
Számomra mindig meglepő volt, amikor nem találták fel magukat tájékozódás terén, de senkinek nem jutott eszébe a telefonján megnézni merre kell menni, ha már van rajta előre telepített térkép. Vagy készülékvásárlásnál kevesen olvasnak teszteket, és tesznek fel kérdéseket megfelelő helyen. Vagy, ha feltesznek, akkor sokszor tapasztalom, hogy egy kis utána olvasás, vagy megfelelő szövegértés esetén nem születne meg az adott kérdéskör. Én próbálok tudatos vásárló lenni, így egy ideje tartó olvasgatás következménye, hogy valószínűleg idén egy Huawei P40 Pro tulajdonosa leszek. De levezetem miért is gondolom így annak fényében, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az amerikai szankció miatt a készülék nem rendelkezek GMS (Google Mobile Service) keretrendszerrel, ezáltal Google Play áruházzal sem, tehát jó pár applikáció hivatalosan nem lesz rá elérhető.

Tovább