South Park: 21.évad

Én azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy milyen nagy botrányt kavart a széria, amikor bemutatkozott. Arra is, amikor az HBO megvásárolta, s különböző kalózkiadványokon jutott el végül hozzám, melynek következménye az lett, hogy iszonyatosan megszerettem az akkor talán…

ER: 11.évad

Magyar cím: Vészhelyzet …és eljöttek azok az évadok, amelyeket tényleg csak akkor tudok magamévá tenni, amikor legalább két napot itthon vagyok, mert egyszerűen nem vesz rá a lélek, hogy munka után/előtt nekiüljek akár egy részt is megnézni. Nagyjából majdnem három hetet…

Brazilok (2017)

Magyar cím: Brazilok  Az én véleményem a magyar filmgyártással kapcsolatban leginkább az, hogy Magyarországnak kevés valóban ismert színésze van. Az a kevés ismert színészt pedig minden egyes elkészült filmben látni egy idő után unalmas. Ráadásul amennyiben közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat, akkor…

ER: 10.évad

Magyar cím: Vészhelyzet Szeptember óta eléggé rákaptam a sorozatra annyira, hogy szinte pár nap alatt kivégeztem egy évadot. Ez úgy néz ki, hogy ez átmeneti volt, ugyanis a tizedik évaddal kissé nehezen birkóztam meg. Itt inkább nem időhiányt, vagy kedvet mondanám…

Jungle (2017)

Magyar cím: Dzsungel  Amikor hazajövök, akkor első dolgom azonnal megnézni, hogy aznap érkezett-e valami friss filmes hírmorzsa, előzetes, vagy éppenséggel digitális megjelenés. Azonban szomorúan tapasztaltam, hogy sajnos nagyon kevés olyan anyag érkezik, amelyik számomra alkalmas arra, hogy meg is nézzem. Nagyon…

ER: 9.évad

Magyar cím: Vészhelyzet  Rengeteg sorozat nézését hagytam abba úgy, hogy időközben a kedvencek is véget értek, valamint az újoncok nem hozták azt a szintet, hogy mellettük maradjak. Ennek köszönhetően az általam nézett sorozatok száma kétjegyűből egyjegyűre redukálódott. Így hát elkezdtem…