A koronavírus árnyékában

Nagyjából két hét múlva olyan évfordulóhoz érünk, amelyet szerintem senki nem szeretne sem ünnepelni, sem pedig emlékezni rá. Ugyanis lassan egy éve annak, hogy megtörtént a bejelentés, hogy koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezután pedig elindultak azok az intézkedések, melyeknek egy részét a lakosság értelmetlennek tartotta, másik része pedig megterhelőnek. Én nagyjából mindkettőt éreztem, de reménykedtem abban, hogy majd az év végére lecseng ez a dolog, de sajnos a héten ismételten meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket, amelytől konkrétan érzelmileg instabilnak érzem magam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én azon kevés emberek közé tartozom, akik igazából nem panaszkodhatnak. Egyrészről megmaradt a munkám, habár a kijárási korlátozás, és a boltzár miatt egy kisebb összegtől kezdtem el elesni havi szinten. Ami nem olyan sok, de mégis érződik a fizetésemen. Mivel kereskedelemben dolgozom nem másról beszélek, mint a délutános műszakpótlékról. Ámbár azokhoz viszonyítva, akiknek adósságuk van, elvesztették a munkájukat, vagy megbetegedtek azt gondolom csendben maradhatok, de ez mégis zavar. Másfelől pedig senki nem betegedett meg a környezetemben, tehát ha a korlátozások betartását nézzük, akkor semmilyen hatása nincs rám a járvány, kizárólag érzelmileg visel meg, de most már nagyon.
Az egy év nagyon sok volt ebből. Volt persze pozitív oldala is, ha megnézem, hogy hány helyre sikerült eljutnom, mert a turizmus gyakorlatilag szinte a csőd szélére került, ezért az árak lejjebb mentek, így olcsóbb volt elmenni kirándulni. Addig, ameddig nem volt kijárási tilalom, addig bevallom én is jobban viseltem, habár az emberek agresszív viselkedéséből hamar elegem lett. De azt gondolom talán a szerencsésebbekhez tartozom, akiknek majdnem biztos munkahelye van azokkal szemben, akik sajnos a csőd szélére kerültek. Azonban nem mehetek el az mellett, hogy azok táborát erősítem, akik szerint a jelenlegi intézkedések csak látszat intézkedések, és sajnos átgondolt valóban hasznos döntés nincs mögötte.

A vásárlási idősáv bevezetése totális hülyeség volt, hiszen az idős korosztály akkor mehetett vásárolni, amikor csak akart. Mint kereskedelmi dolgozó ezt többször el is mondtam jó pár ismerősömnek, hogy a délutáni időszakban konkrétan a boltok tömve voltak, és egy részük bizony pont az a korosztály volt, amelynek létre lett hozva a vásárlási idősáv. Mindezek mellett a kijárási tilalmat sem értem teljesen, hiszen nappal tömve van a város, s az üzletekbe is beözönlik a sok ember. Ami nem csoda, mert eddig is ez volt a délutáni időszakban, de a hét órási boltzár azokat is erre kényszerítette, aki egyébként este nyolckor tervezett volna vásárolni menni.
Ezért is gondolom többek között, hogy ezeknek az intézkedéseknek nincs értelmük, hiszen a fertőzésveszély sokkal nagyobb, amikor a jelentős embertömeg beözönlik zárás előtt egy boltba, vagy amikor napközben tömve vannak a tömegközlekedési eszközök. Engem kifejezetten azért is viselnek meg ezek a korlátozások, mert sajnos a munka miatt gyakorlatilag a szabadidőm szinte arra a két szabadnapra korlátozódik, amelyet megkapok az adott héten. Mivel javarészt délután dolgozom, így a boltzár miatt korábban is kell indulnom, így gyakorlatilag úgy néz ki a napom ilyenkor, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, s igyekszek haza. Este nyolctól meg gyakorlatilag unatkozom, mert ugyebár nem lehet az utcára kimenni.

A legnagyobb problémát nálam leginkább a szociális tevékenység jelentik. Egyrészről hétvégéken javarészt dolgozok, így a hétköznap vagyok szabad. Ekkor azonban sok ember elfoglalt, vagy pedig késő délután ér rá. A kijárási tilalom miatt pedig nagyon be vagyok korlátozva. Hiszen, ha valaki este hat után ér már csak rá, akkor nagyon el kell gondolkoznom, hogy benne legyek egy találkozóban, hiszen nem mindegy, hogy az illető hol lakik. Mindezek mellett nehéz a személyes kapcsolattartás, hiszen sokan dolgoznak, vagy ha nem érnek rá akkor a kijárási tilalom szeli ketté a lehetőségeket. Emiatt pedig úgy érzem, hogy több kapcsolatom is kezd megszűnni a személyes találkozó hiánya miatt.
Mindezek mellett pedig ott van a szórakozási tevékenységének lehetőségének hiánya. Konkrétan majdnem minden zárva van, így aztán akár egy strand, vagy egy mozi szóba se jöhet. Vagy az sem, hogy egy kávézóban megigyunk egy pohár üdítőt. Így marad a séta, vagy a másik lakására való felmenetel. Én az a fajta voltam, aki ha nagyon nem tudott társas programot összehozni, akkor feltalálta magát és elment sétálni. Ha az nem elégített ki, akkor ott volt sok lehetőség, de sajnos ezek is zárva vannak jelenleg, és nem tudni, hogy mikor nyitnak ki ismét. Ráadásul elvileg nyárig meg is vannak hosszabbítva az intézkedések. Így pedig elég elkeserítő számomra, mert eddig könnyebben bírtam, hiszen tél volt, hideg volt. Most viszont jön a tavasz, s éled a természet. Még, ha nem is sikerül összehoznom társas csavargást, akkor egyedül is elég látványos, ahogyan Budapest kivirágzik, és ahogy az emberek is felélednek. Azonban nem tudom mi lesz így sok mindennek a sorsa.

Tavasz?

Ugyan még csak február van, de nagyon megörültem neki, amikor a szabadnapomon végre ki tudtam mozdulni. Nem csak azért, mert végre pihenős voltam, hanem azért is, mert ez az első alkalom, amikor olyan idő van, amikor még a kabátot is levettem annyira jó idő volt. Így az első sétám a Gellért-hegy irányába vezetett.

Ezek után természetesen folytattam az utamat a “csúcsra”. Mindenképpen örültem, hogy hétköznap volt, mert így kevés ember volt fent, s nem volt tömeg, mint ahogyan lenni szokott. Annak mindenképpen örültem, hogy kitartott a jó idő. Időközben még sikerült hóvirágokba is belebotlanom.

Majd ezek után pedig úgy döntöttem, hogy a hegy másik oldalára fogok átsétálni, miközben még egy hintázást is bepróbáltam. Bízom benne, hogy további korlátozások nem lesznek, mert nagyon szeretném igazi tavasszal is megcsodálni azt a szép kilátást, amit megörökítettem.

Ezek után pedig a Margit-szigetre indultam el, ahol további virágokra bukkantam, mely jelezte, hogy a természet tényleg érzi a tavaszt.

Nem sokkal később pedig a japánkertben csodálhattam meg a napozó teknősöket.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a sétát azért a végére már elfáradtam. Annak fényében főleg, hogy ez az egy pihenőnapom volt, és holnap újra kezdődik a hajtás. De ennek ellenére is sikerült összehoznom 17 km-nyi sétát.

Műszaki szerelem: Huawei P40 Pro

Bizonyos szintig márkahű vagyok, és szeretem a bevált dolgokat. Több bejegyzés született esetemben mobiltelefon témában. Idénre terveztem egy váltást, amely a vártnál előbb meg is történt. Az új szerződéskötés után már másnap kiszállításra került a szolgáltatótól az új telefonom, amely nem más, mint a Huawei P40 Pro, mely az első felsőkategóriás telefonkészülékem.

Az igazság az, hogy felsőkategóriás telefonban soha nem gondolkodtam akármennyire is tudok vigyázni a készülékeimre. Eddig szerencsére egy sem hibásodott meg, s nem is törtem el egyiket sem. Egy készülékem sem járt szervízben egy kivétellel, ahol megtanultam mit jelent a szürke import készülék. Mivel felelősségteljesnek érzem magam, és nem teszem le akárhová, óvatosan veszem ki a zsebemből, nem telefont nyomkodva sétálok az utcán, tokban tartom, továbbá odafigyelek, hogy lehetőleg ne is essen ki a kezemből, így bevállaltam ezt a készüléket. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy egy éve jelent meg, és elég sokat esett az ára. Egyik oldala volt a járvány, hiszen a gazdasági válságban a legfontosabb nem a műszaki luxustermékek vásárlása. Továbbá az amerikai szankció, amelynek köszönhetően továbbra is android operációs rendszer fut a készüléken, de GMS, azaz Google keretrendszer nélkül, tehát Play áruház hivatalosan nem telepíthető, továbbá olyan alkalmazások, amelyeknek működéséhez a Google-re, vagy annak keretrendszerére van szükség azok hibaüzenettel nem lesznek hajlandók elindulni telepítés után, vagy nem is lesznek telepíthetőek. Akkor miért is maradtam a Huawei vonalon?

Egyrészről tudatos vásárló vagyok. Pár száz forinton nem szoktam gondolkodni, vagy egy-két ezres tételen. De több tízezernél már igen. Olyan terméknél, amit nem napokra, hetekre választok viszont fontos, hogy ne fürödjek be vele. Első dolgom volt a tesztek elolvasása, vélemények magamévá tétele, amely megerősített, hogy erős telefon, és Google nélkül is teljesen élhető, hiszen rengeteg alkalmazás már elérhető a Huawei saját áruházában, vagy máshonnan telepíthető teljesen hivatalosan, és működőképesen. A telefonjaimat többségében zenehallgatásra, fényképezésre, telefonálásra használtam. Ha applikációkat veszek alapul, akkor bankszámlaegyenleg ellenőrzés volt, ami lényeges számomra, továbbá olyanok, amelyek szociális kapcsolattartásra alkalmasak. Ugyanis nálam a kommunikáció egy ideje már virtuálisan történik, és telefonálás is sokszor nálam úgy néz ki, hogy a messengeren kezdeményezünk hívást, ami ingyenes.
Fórumokon kérdezgettem embereket, ami fontos szempont volt számomra, hogy az általam használt applikációk olyanok voltak, amelyek rendelkeztek internetes weboldallal, tehát a mobiltelefonon lévő böngészőből konkrétan minden elérhető. Azok is, amelyek a Google-höz tartoznak. A telefon kissé nagy, de bőven elfér a kezemben, és a zsebemből sem lóg ki. Korábban már vásároltam tokot hozzá, továbbá jack átalakítót, ugyanis az IP68-as por és víz védelem miatt is nincs jack csatlakozó. A Phone Clone nevű alkalmazással fél óra sem kellett, és mindent át tudtam vinni, és mindent tudtam szinkronizálni. Alternatív applikáció áruházat is feltelepítettem, de ahogyan enyhült az újdonság varázsa visszatért a hagyományos használat, így szinte semmit nem érzek abból, hogy nincs GMS a készüléken. Egyetlen egy applikáció volt, ami csak applikáció formában létezett, ez nem működik a telefonon, így a korábbi készüléken töröltem a profilomat, és magát az alkalmazást is. Azt az alkalmazást amúgy is ritkán használtam, mert csak egy ideig volt weboldal része, továbbá ha otthon vagyok nem telefont nyomkodok, és konkrétan idegesítő volt, hogy a telefonon is csatlakoznia kellett az internetre, és belépve, futónak kellett lennie az adott applikációnak, hogy a laptopon tudjam weboldal formájában használni.

Ami nekem nagyon nagy vásárlási impulzust jelentett az a kamerarendszer, és a kamera, melyben a telefon csúcsnak számít. A kijárási tilalom, rossz időjárás és a munka miatt, valamint a kijárási tilalom miatt nem nagyon tudtam tesztelni, de az a kevés teszt is meggyőző volt. Ugyan a blogra tömörítve töltök fel mindig képeket, de még így is látványos az eredmény. Első nap estéjén a macskán teszteltem:

Másnap szerencsés voltam, mert pihenő napom volt. Az időjárás hellyel-közzel kegyes volt, így a Margit-sziget volt kiválasztva, ahol a szűrök mellett a zoom funkciót is kipróbáltam. Ott már elkezdődött a szerelem.

Odafelé a villamoson zenét is hallgattam már, s a hangzás is elég meggyőző volt számomra. A szigeten megtapasztaltam mennyire fürge a telefonszoftver, továbbá szülői házba is telefonáltam, így bebizonyosodott, hogy sem térerő, sem pedig hangzásbeli gondok nincsenek. Ezek mellett minden applikáció működött, valamint ekkor már éreztem, hogy a vásárlás nagyon jó döntés volt. Ugyan sokat nyomkodtam, és merült is a telefon, de totális meglepődés volt, hogy egy óra sem kellett, hogy 30%-os töltöttségről teljesen fel legyen töltve.
Az biztos, hogy ahogy lehetőségem engedi tesztelni fogom a kamerát, így ahogyan kijön a jó idő csavarogni fogok a városban, így a fotók kategória elég aktív lesz véleményem szerint idén. Aki gondolkozik ilyen telefon vásárlásán annak csak ajánlani tudom. Engem meggyőzött. És örülök egy kicsit az amerikai szankciónak, mert így árban nagyot esett a készülék, és számomra is elérhetőnek ítéltem meg.

Framing Britney Spears (2021)

A kilencvenes években voltam gyerek, és a kétezres években voltam tinédzser. A zenei ízlésem változott ugyan, de gyerekként a pop, mint műfaj nagyon tetszett. Látványos volt és felpörgető. Soha nem tartottam magam Britney Spears rajongónak, de általában a slágerlistás számok bejöttek. Klippek, és koncertfelvételek kapcsán mindig azon gondolkoztam milyen fantasztikus lehet ilyen embernek lenni, és ha lenne lehetőségem, s tehetségem én is ezt az utat választanám.
Ahogyan beleléptem a tinédzserkorba a zenei ízlésem változott, és egyre inkább kialakult a privát szféra iránti igényem már otthon is. Az énekesnő akkor kezdte a lejtmenetét karrierben és magánéletben egyaránt, és akkor azért már elkezdtem gondolkozni mire lenne lehetőségem, mit tennék, ha bármit elérhetnék az életben. Egy valami biztos számomra. Ha közismert lehetnék, akkor csak akkor választanám, ha csak ez az út jelentene nekem anyagi stabilitást. Ugyanis nem tudnám elviselni azt, hogy ha nem lenne privát szférám, s egyfajta köztárgy lennék. Az énekesnőről készült dokumentumfilm pont ezért volt érdekes számomra, mert bemutatta mi van a siker és a csillogás mögött.

Tovább

Üzenet

Minap épp dolgozni mentem, s mivel előbb indultam el, így úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, és kerülő úton megyek dolgozni. Ekkor találtam szembe magam ezzel a kiírással, ami nem csak elgondolkoztató, hanem meglepő is volt egyben.

Generációváltás: Huawei P40 Pro

Ha vásárlásról van szó, akkor nagyon igyekszek odafigyelni, hogy lehetőleg ne bukjak anyagilag. Ez főleg igaz műszaki termékekre is. Eddig szerencsésnek bizonyultam javarészt, hiszen mindig utánajártam honnan vásárolok, és mit. Már januárban volt egy bejegyzés, hogy a két előfizetésem közül az egyik lejárt, s a másik pedig lejár nyáron, így esedékes lesz ismét egy új készülékvásárlás, mert belefog férni a költségvetésembe.
Eddig sikerült visszafognom magam, ugyanis végül döntés született, hogy a másodlagos előfizetés megörökli tőlem az anyám mivel az ő előfizetésével most probléma van, így a sajátomat meghosszabbítottam, s így végül kihasználva a járvány és az amerikai szankció miatt erős értékcsökkenést beruháztam újabb Huawei készülékbe, amely jelen esetben egy P40 Pro:

Az elmúlt időszakban utánajártam mindennek, s több fórumon is jelen voltam, így minden kérdésemre választ kaptam azoktól, akik már rendelkeznek a készülékkel. A jelenlegi készüléken is teszteltem azokat az áruházakat, ahonnan beszerezhetem majd azokat az applikációkat, amelyeket használok, de épp nincs fent a Huawei saját áruházában. A készülék egyelőre nincs a kezemben, és kiszállítják pár napon belül, mert sajnos üzletben való átvételre lehetőség nincs, s az értékcsökkenés hatással volt arra is, hogy a szolgáltató ne is tartson az üzleteiben csak bemutató darabot.
Természetesen felhívták rá a figyelmemet, hogy mit kell tudni a készülékről, s eléggé meg is lepődött az ügyintéző, hogy mennyire jól tájékozott voltam. Ámbár tény, hogy ha pénzről van szó, akkor azért odafigyelek, főleg akkor, ha nagy összegről van szó. Mivel eredetileg is ezt a készüléket terveztem megvenni, így már megvásároltam az USB-C – Jack átalakítót, valamint korábban már rendeltem tokot, ami a mai napon átvehető volt. Mivel minden alkalmazás elérhető lesz, így minden bizonnyal nem csináltam rossz vételt, s nagyon kíváncsi leszek a fotós képességeire, amit minden bizonnyal tesztelni fogok, hiszen nem csak enyhe időjárással nézhetek majd szembe, hanem haza is látogatok majd a jövő héten.

Jurassic World: Camp Cretaceous: 2.évad

Sokszor felmerült a kérdés, hogy vajon mi a jobb? Egy adott szériát nagyon gyorsan megtekinteni, és utána hónapokat várni a folytatásra, vagy pedig szépen adagolva nézni? Azt gondolom mindkettőnek megvannak a maga előnyei. Amennyiben a premierkor csatlakozunk egy sorozat nézői közé szinte elkerülhetetlen a heti követés, ha később, akkor pedig van lehetőségünk gyors tempóban haladni. Ez nyilván elsősorban a TV csatornákra igaz, míg a Netflix egyben tolja fel a sorozatait. Így van a Jurassic World: Camp Cretacous-szal is, amelyet nagyon gyorsan magamévá tudtam tenni. Ami nem is volt nehéz, hiszen fél órás játékidővel, és nyolc részes évadokkal nem is volt ez nehéz.

Tovább

My 600-lb life: 2.évad

Magyar cím: Az élet 250 kiló felett

A téli időszak, továbbá a kijárási tilalom miatt gyakorlatilag az estéim elsősorban sorozat nézéssel telnek. Mivel sok befejeződött, vagy abbahagytam, esetleg épp szüneten van, így kevés néznivaló akadt. Így aztán úgy döntöttem, hogy ha már többször belefutottam a TLC csatorna reality show műsorába, amely valamennyire megfogott, akkor már belekezdtek, ha már elérhető online is. Az első évad után nagyon gyorsan magamévá tettem a második évadot is. Amely nem is volt nehéz, hiszen összesen nyolc résszel rendelkezett. Ebből fakadóan egy újabb adagot kaptam azoknak az embereknek az életéről, akik valamilyen oknál fogva több száz kilósra híztak, s ennek a shownak köszönhetően is úgy döntöttek, hogy változtatnak az életükön.

Tovább

My 600-lb Life: 1.évad (2012)

Magyar cím: Élet 250 kiló felett 

Annak idején sok TV csatornát néztem, amely kissé alább hagyott, amikor tinédzser lettem. Ennek egyik fő oka az internet hozzáférés lett, amelynek köszönhetően elérhetővé váltak médiatartalmak, amelyeket reklám nélkül megtekinthettem. Ennek ellenére továbbra is elérhetőek volt a kábel TV a szobámban, de egy idő után igazából csak háttérzajnak szolgáltak, mert így elnyomták a kintről beszűrődő zajokat az adott csatorna hangja. Persze mindig igyekeztem olyan csatornát választani, ami nem is köt le, de nem is zavar. Általában sorozatos csatornák voltak, ahol már annyiszor ismételt szériák voltak, amelyekre nem voltam már kíváncsi. Aztán egy idő után bekerült a csomag kínálatba a TLC nevű csatorna, amely többnyire reality szériákat tűzött műsorára. Ekkor akadtam rá egy nap az este folyamán műsorra tűzött My 600-lb Life-ra, mely magyar vonatkozásban is figyelemfelkeltő volt. Ugyan nem követtem nyomon a műsorrendet a munka és a magánélet miatt, de fix programmá vált az itthon az Élet 250 kiló felett.
A felköltözéssel ez a csatorna kikerült a látókörömből, de a sorozat továbbra is érdekelt. Aztán unalmamban minap rákerestem, s sikerült rálelnem, hogy elérhetőek az epizódok online is. Így aztán azonnal nekikezdtem a 2012-ben bemutatott 6 részt tartalmazó első évadnak. Bár tény, hogy egyszerre érdekes, és gyomorforgató. Ugyanis a széria az evészavarral küzdő embereket mutatja be, akik több száz kilóra híztak.

Tovább

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Sorozatok, amiket nagyon akartam szeretni

Gyerekként nagyon szerettem sorozatokat nézni. Tinédzserként egy fő szórakozást lett, és egy olyan viselkedéstípust vettem fel, hogy ha valamit elkezdtem nézni, akkor hiába vált később irritálóvá, tovább néztem. Aztán szépen lassan felnőttem, és a szabadidőm hasznos eltöltésével eljött az a dolog, hogy ha valaminél azt éreztem, hogy már nem köt le, akkor abbahagytam.
Mindezek mellett mai napig megmaradt egy szokásom, hogy TV előtt alszok el. Ennek is köszönhetem, hogy sok sorozatot ismertem meg, és akadt olyan, amiből csak megnéztem az adott részt, ha ráakadtam a csatornák szörfözése közben, vagy pedig sok cikkbe futottam bele. Ezért akadtak, amelyeket többször elkezdtem, vagy nekiindultam, de mindig belebuktam.
Tovább

Tovább tart még a “szerencsém”?

A tavalyi év azt gondolom sokaknak nem volt szerencsés, hiszen a világjárvány elég szépen keresztül húzta mindenki számítását. Mindezek mellett természetesen igyekeztem a lehető legjobbat kihozni az egészből, ami nem teljesen jött össze, hiszen tavaly ősszel elindult egy nem túl rózsás helyzet, ami elég hullámzó életciklust okozott nálam. Az ősszel történő költözést követő fogászati problémára felírt antibiotikum kúrának köszönhető hetekig tartó gyomorprobléma után, és sikeres gyökérkezelt fog egy lezárást jelenthetett volna, ha utána két héttel nem diagnosztizálnak bárányhimlőt.
Az időjárás változékony volt, és a kijárási tilalom továbbra is fenn maradt, így sajnos a szabadidőm hasznos eltöltéséhez sokszor a négy fal között kellett maradnom, amit sokszor nehezen viseltem. Bíztam benne, hogy lesz igazi tél, de sajnos ez most elkerült minket, így aztán tettem egy sétát a Margit-szigeten, ami szinte tavaszban pompázott.

Persze kezdtem már megnyugodni, amikor további nehézségekkel találtam magam szemben. Annak örültem, hogy két napot itthon voltam, annak kevésbé, hogy a második pihenőnapom estéjén a lakótársam egyik ismerőse tiszteletét tette este a lakásban, és fél órával a távozása után vettem észre, hogy a pénztárcámmal együtt távozott.
Alapjáraton se szeretek magamnál készpénzt hordani, így a pénztárca tartalma ezer forintot se érte el, ellenben benne volt a tízezer forint értékű bérletem, és minden iratom. Természetesen mindent letiltottam, így az anyagi károm nagyjából húszezres tételű, s jelenleg ideiglenes személyi igazolvánnyal, és lakcímkártyával rendelkezem. Rendőrségi feljelentés megtörtént, bankkártya és adókártya igénylés megtörtént, személyi készül, így viszonylag könnyen sikerült intézkedni, de még így is feszült vagyok ez miatt. Mindenesetre már jeleztem mindenkinek, hogy egy hónapon belül tiszteletemet teszem majd otthon. Addig pedig igyekszek pihenni, és nem idegeskedni, ha már hellyel-közzel sikerül a táplálkozásomat kontroll alatt tartani.

Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Sikoly a digitális sírból: Tomb Raider 10th Anniversary Edition

Nagyjából a tinédzserkor előtt álltam, amikor odahaza meglett az első számítógép. A vásárlása természetesen minden szakértelmet mellőzött, így nem is csoda, hogy a használt masinának a valódi értékének többszörösét lett kifizetve, melyre csak utólag döbbentünk rá, amikor be lett vizsgálva. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy elkezdtem olvasgatni, és mindennek utánajárni, hogy amikor saját számítógép összerakására adtam a fejem, akkor lehetőleg ne bukjak nagyot anyagilag. Bevallom kezdetben gyűlöltem a számítógépet, hiszen sok pénzt emésztett fel, s vásárlása mögött az az indok állt, hogy majd lehet rajta játszani, s ez sokkal olcsóbb megoldást jelent, mint kimozdulni főleg télen. Szülői oldalról teljes volt a kábulat, én pedig egyfajta ellenséget véltem felfedezni a gépben. Egészen addig, míg 2003 nyarán nem futottam össze a legelső Tomb Raider-rel, amelynek köszönhetően elindult egy szerelem a franchise iránt, amely akkor már több résszel is rendelkezett. Ámbár a franchise nem épp a legjobb időszakát élte, s szinte meglepetésként ért mindenkit, amikor az eredeti fejlesztőcsapatot lecserélték. Főleg azért, mert időközben napvilágot látott egy olyan videó, amely egy törölt koncepciót tárt elénk. Ez pedig nem volt más, mint az első rész remake változata, mely a Tomb Raider 10th Anniversary Edition nevet viselte. Sokan kíváncsiak voltunk a szinte majdnem kész állapotában elkaszált játék milyen is lehetett volna, de kénytelenek voltunk megelégedni pár képpel, és videóval. Egészen mostanáig. Ugyanis a játék kipróbálható változata napvilágot látott az év elején.

Tovább