Supernatural: 14.évad

Rengeteg pozitív hozzászólást olvastam, hogy mennyire magára talált a sorozat ismét, amikor bejelentették: ennyi volt. Elgondolkoztam, hogy van-e értelme visszatérni a szériához úgy, hogy közben tudom nem sok van már neki hátra. Egy régi kedvencről van szó, s egy olyan sorozatról, ahol elmondható, hogy olyan minőségi szintlépések történtek az első évadokban, hogy csak lestem, s még rajongói fórumokon is fent voltam, hogy azon kattogjunk, hogy mi is várható majd a következő szezonban. A felnőttkor, a munka, s a magánélet hármasa egy olyan szituációt hozott létre, amelyben bizony el kellett döntenem, hogy mit is csinálok a szabadidőmben, ami jelentősen karcsúra sikerült. Így végül a sorozatot kaszáltam.
Az új évad, valamint a tél beköszönte arra ösztökélt, hogy ha már nem tudok csavarogni anélkül, hogy ne fagynék halálra, akkor ideje elővenni a sorozatokat. Amikből egyébként is keveset követek, így megadtam a második esélyt a Supernaturalnak. Tegnapi nap gyorsan magamévá is tettem a soron következő etapot, s este is csak annyi reakció jött ki belőlem, hogy megállás nélkül ráztam a fejemet, miközben az új évadot a régiekhez hasonlítva azok a gondolatok szállingóztak a fejemben, hogy ez hova is süllyedt az évek folyamán. 

Részletek

Supernatural: 13.évad

Mai napig elevenen él bennem az az emlék a sorozattal kapcsolatban, amikor egy esős napon próbát tettem az első évad bevezető epizódjával. Ha jól emlékszem talán a harmadik évad előtt állt a széria. Nagyon élveztem, és igazi nagy döbbenet volt a harmadik évad vége. Szintén friss emlékként él bennem, hogy tíz évvel ezelőtt hány száz hozzászólás született egy feliratos fórum Supernatural fórumában. Teóriák, tények, hírek, és persze ez mellett a női rajongók szidása. Aztán szép lassan elkezdett a sorozat a lejtőn menni, majd végül úgy döntöttem, hogy nekem ennyi volt. Majd jött egy bejelentés, mely szerint a sorozatnak a tizenötödik évada lesz az utolsó. Az évek alatt az általam követett sorozatok száma keményen négy darab lett, így úgy döntöttem, hogy bevállalom a maradék évadokat akármilyen minőségűek is. Bevallom nagy falat úgy nézni valamit, hogy azt nem nagyon lehet már élvezni, s csak unaloműzésre használom.

Részletek

Az utolsó hónap!

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.

Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Supernatural: 12.évad

Annak idején nagyon sok sorozatot néztem. Diákként megengedte az időm, hogy nagyon sokba belekezdjek. Ha számomra már érdektelenné váltak még akkor is folytattam őket, hiszen amit elkezdtem azt be is fejeztem. Aztán szépen beléptem a munka világába, s az életem máshogyan kezdett el működni, s sokkal jobban megbecsültem a szabadidőmet, s ezáltal kénytelen voltam azokat a szériákat abbahagyni, amik már nem nyújtottak élvezeti értéket számomra.
Sok olyan emberrel beszéltem már, aki közölte, hogy nem néz sorozatokat. Amit nem nagyon értettem, hiszen azért én nagy sorozatkedvelő voltam. Az általam kedvelt szériákat vagy én hagytam abba, vagy pedig befejeződtek ,s kevés volt, amely újrázást követelt. Így jelenleg négy sorozat van, amit nézek. E mellé vettem fel ötödiknek a Supernatural-t, amelyet egyszer már abbahagytam. Mivel pótolható epizódmennyiség áll ellőttem, s közeledik a tél, így visszatértem, ha már idén befejeződik a sorozat. Bár tény, hogy élvezeti értéke nem nagyon van, s az épp szóban forgó évadról sem készülne írás, ha éppenséggel nem lett volna rossz idő ma ahhoz, hogy a négy fal közt töltsem a szabadnapomat, és unalmamban ne essek neki a sorozatnak.

Részletek

Supernatural: 11.évad

Régen nagyon sok sorozatot néztem. Ha valamit elkezdtem nézni, akkor azt végig is néztem. Még akkor is, amikor már számomra “elromlott”. Tehát érdektelenné, unalmassá, vagy élvezhetetlenné vált nekem. Aztán elkezdtem dolgozni, s a pénzkereset lehetővé tette, hogy szabadidőmet jobban el tudjam tölteni, és így el kellett kezdenem abbahagyni azokat a szériákat, amelyekre ráuntam. Négy évvel ezelőtt a tizedik évadával a Supernatural volt a soros.
A sorozat, ami tetszett nekem, de sajnos az első négy évad után nálam erős lejtőbe kezdett menni. Miután megtudtam, hogy a tizenötödik évad lesz az utolsó úgy döntöttem, hogy lassan belefutva a télbe felzárkózom a maradék négy évaddal, s az utolsó meg majd nyár elején legyűröm.

Részletek

Az “utolsó nap”

A munkahelyváltással nagyon szerencsés voltam, hiszen tulajdonképpen sokkal előnyösebb helyzetbe kerültem. Első körben annak örültem, hogy végre volt szabadságom. Gyakorlatilag majdnem teljes hetet tudhattam magaménak, amiből két napot töltöttem otthon. Tekintve, hogy otthon költözéssel kerültem szembe, így sajnos az első két nap egyáltalán nem a pihenésről szólt, továbbá mikor visszaérkeztem a fővárosba gyakorlatilag egy nap arra ment rá, hogy pihenjek. Arról nem is beszélve, hogy a maradék időben próbáltam kicsit leleményesebb lenne. Első körben a Normafa volt a cél, ahol megnéztem az őszi tájat, valamint megvártam a naplementét. Emellett persze még kilátogattam a Margitszigetre.

Az időjárás előrejelzés miatt a tegnapi nap volt az utolsó tavaszias, napsütéses, rövid pólós idő, így ezt az utolsó napot én a szabadban töltöttem, s estére igyekeztem sétálós összejövetelt tartani.
Ami mindenképpen pozitív, hogy maradt még szabadságom, tehát mindenképpen lesz még egy 4-5 napos kikapcsolódásra alkalmas munkaszüneti nap számomra. Bár tény, hogy előre jeleztem, hogy decembertől előbb nem lesz nálam hazalátogatás.

Crawl (2019)

Magyar cím: Préda

Egy ideje eléggé elszoktam a filmnézésétől. Elsősorban ez az újakra érvényes, hiszen nagyon sok olyan alkotás lát napvilágot, amelyen tökéletesen érződik az anyagiasság, és az virtuális orgazmusra való hajlás, hiszen még mindig sokan azt gondolják, hogy egy jó látványvilággal mindent el lehet adni.
A horror műfajt mindig is szerettem, de sajnos kevés az olyan alkotás, amely igazán megfogott volna az elmúlt időszakban. Elsősorban pont azért, mert valahogy mindegyikből hiányzik az egyediség, mint ahogyan az elmúlt években tapasztaltam az újabbnál, újabb alkotásokban. Természetesen a horror műfajon belül van egy olyan, rész, amelyben nem természetfeletti lények szerepelnek, hanem egyszerű állatok, amelyektől az emberek rettegnek, hiszen mi prédák vagyunk nekik. A Crawl pedig az aligátort veszi alapul.

Részletek

Ősz

A nyár elég hosszúnak tűnt nekem. Mondjuk hozzásegített az is, hogy a fővárosba való költözésem után egy olyan munkahelyet fogtam ki, ahol nem volt fizetett szabadság, így gyakorlatilag ismét sikerült a nyarat végig dolgoznom, ráadásul úgy, hogy a strandra – amit egyébiránt nagyon szeretek – nem jutottam ki. Úgy látszik azonban, hogy a munkahelyváltás némileg pozitívan hatott rám, hiszen sokkal jobb a közösség, kevesebb feszültség, stressz van, továbbá megkaptam, amit szerettem volna: nyolc órás munkaidőt, vele pedig mindenféle hivatalos bejelentést.
Mindezek mellett természetesen teljesen elvitte a figyelmemet a munka, valamint a munka utáni pihenés, és szabadidős tevékenység olyannyira, hogy gyakorlatilag a sétáláson, és a zenehallgatáson nagyon mást nem is csináltam. Így némileg a filmekkel, és a sorozatokkal is lemaradtam. Ugyebár jön a hidegebb idő, valamint a tél is itt van a nyakunkon, tehát nagy valószínűséggel nemsokára a sétáim nem pár órát fognak igénybe venni, hanem sokkal kevesebbet, így beszorulok majd a négy fal közé. Ezáltal elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mit is csináljak. Ugyan annak idején abbahagytam a tizedik évadnál a Supernaturalt, de mivel idén a tizenötödik lesz az utolsó a sorozatból, így úgy döntöttem, hogy felzárkózok belőle, ami nagyon jól fog menni, hiszen a jövő héttől hat napig szabadságon leszek.

Az év második szakasza is érdekesen fog kinézni, hiszen a mostani szabadságom mellett lesz még legalább ugyanennyi idejű. Mindezek mellett pedig a hazalátogatás is egy naposak lesznek, hiszen költözés miatt az új házban nem elsődleges feladat lesz egy szoba kialakítása számomra, hogy közben nem otthon élek. Így aztán várható némi konfliktus abból, ha nem otthon fogom tölteni az éjszakát.
Egyébiránt abszolút teljes meglepetés volt számomra, hogy a felköltözés mennyire megváltoztatta a dolgokhoz való hozzáállásomat, elsősorban azt, hogy mennyire elfelejtkeztem olyan dolgokon agyalni, amiken agyaltam még odahaza laktam.

It: Chapter Two (2019)

Magyar cím: Az – második fejezet

Egészen pontosan két évvel ezelőtt nekem hatalmas nagy meglepetés volt az It, amelyet úgy tekintettem meg a moziban, hogy igazából nem is nagyon érdekelt. Mivel a horror az egyik kedvenc műfajom, így nagy meglepetés volt, hogy végre volt egy film, amely tényleg tetszett. Így hát nem is volt kérdés, hogy annak a Blu-ray változatát be is rendelem, miközben kíváncsi voltam, hogy vajon milyen is lesz a folytatás.
Idén többször jutottam el a moziba, mely nem csak a kínálat miatt történt meg. Viszont tény, hogy legjobban eme filmet vártam, főleg azért is, mert a játékidő majdnem 3 (!) órásra sikerült. Természetesen nem hagyatkoztam senkinek a véleményére, hiszen eléggé megosztotta a közönséget a második rész. Volt, aki szerette, s volt olyan is, aki utálta. És persze ott vannak azok, akikhez én is tartozom: felemásra sikerült véleményem szerint.

Részletek

Itt van az ősz, itt van…. (?)

Szinte észrevétlenül, de elszaladt fejünk felett ismét a nyár, s lassan elmondható, hogy már szeptember közepén vagyunk. Mindezt úgy, hogy jómagamnak kivételesen eseménydúsnak volt mondható ez a rövid időszak.
Az egész ugyebár kezdődött azzal, hogy április utolsó napján befejeztem a munkát a második munkahelyemen három év után, s majd a következő munkanapon felvéve a fizetésem, s a kilépő papírjaimat hátrahagytam mindent, s felköltöztem Budapestre. Ennek oka elsősorban az volt, hogy sajnos hiába laktam megyeszékhelyen nem igazán tudtam elhelyezkedni, s nem is igazán éreztem azt, hogy az életem előre haladna, aminek elsősorban a fizetés, és a munkahelyhiány volt az oka. Tehát akármennyire is volt egy munkahely rossz, akkor is kapaszkodni kellett belé, mert nem volt másik. Vagy, ha ott is hagyta az ember, akkor ha nem volt szerencséje akár hónapokig kereste a következőt. A hagyományos módszert alkalmaz önéletrajz kiküldéssel felköltözéskor gyakorlatilag egy szabad hétvégém volt, s máris munkába álltam.

Megfogadtam, hogy támaszkodok az összegyűjtött pénzemre, s nem vállalom el az elsőt, amelyik szembe jön. Ennek ellenére csak sikerült rögtön az elsőre igent mondanom, ahová felvettek volna, így aztán bekerültem egy kisebb magánvállalkozóhoz, ahol sajnálatos módon több olyan dolog is volt, amely nem tetszett nekem. Ugyan hősiesen viseltem ezeket a kisebb, de annál jobban frusztráló dolgokat, mígnem két héttel ezelőttig sikeresen összecsaptak a hullámok a fejem felett.
Első körben tudni érdemes, hogy nagyobb városban könnyebben találtam szórakozási lehetőséget, továbbá az új ismerősi kör is lehetővé tette, hogy végre ne a négy fal között kuksoljak, vagy pedig különböző virtuális programok segítségével tartsam a kapcsolatot másokkal. Ennek is volt köszönhető, hogy a programok, és a rövid időre párkapcsolatra változó párkapcsolati státuszom rendesen elvitte az időmet. Egyrészről otthonról is megtapasztaltam azt a bizonyos fekáliakavarást, amely az váltotta ki, hogy mertem változtatni, s otthagyni mindent, mely burkolt irigységet szült. Mindezek mellett pedig egy olyan probléma merült fel a munkahelyemen, amelyet véleményem szerint nem kezeltek helyesen, s emberhez méltón, mely arra ösztönzött, hogy azonnali hatállyal felmondjak, s másnap már munkanélküliként ébredjek.

Igazából gondolkodásra ösztökélt, hogy saját magammal kapcsolatban talán nem is vagyok annyira objektív, hiszen nem éreztem magam elég tökösnek. Úgy sem, hogy képes voltam majdnem kétszáz kilométerre arrébb költözni, továbbá pár embert “kitakarítani” az életemből a hozzáállása miatt. Mindezek mellett pedig ott van, hogy képes voltam felmondani úgy, hogy nem volt másik munkahelyem. Természetesen nem bírtam magammal, így vasárnap este műszak után hazaérve már küldözgettem is önéletrajzokat. Úgy gondoltam másnap sétálok, s a cél a Normafa lesz, még szép idő van. Végül nem jutottam fel, ugyanis vissza kellett fordulnom, hogy odaérjek az üzemorvoshoz alkalmassági vizsgálatra. Tíz órával a műszakom letétele után már fel is vettek a következő munkahelyre. Azaz fél napot voltam munkanélküli. Mivel minden hivatalosan ment, így nem is tudtam azonnal munkába állni, de összesen négy napot töltöttem csak itthon.

A négy napot igyekeztem pihenéssel tölteni. Két napot odahaza töltöttem, míg a maradék kettőt pedig idefent. Igazából csak a Margitszigetig jutottam ismét, ahol a mókusokban gyönyörködtem, ahogyan keresik az élelmet a téli időszakra.
Az igazság az, hogy egyelőre jónak néz ki a munkahely, amit találtam. Legalábbis normálisabb, mint az előző. Elég már csak abból kiindulni, hogy legalább nyolc órás munka, s nem pedig napi tizenvalahány. Mindenesetre tény, hogy ismét egy nyugodtabb időszak elé nézek, amellyel kapcsolatban bízok, hogy jövedelmező lesz számomra.

Volt egyszer egy kirándulás

Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.

Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.

A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.

A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.

Azok az új készülékek

Majdnem egészen pontosan egy éve volt egy olyan bejegyzésem, hogy középiskolás korom óta milyen mobiltelefon készülékeim voltak. Akadtak olyanok, amelyek kibírtak pár évet, de volt olyan is, amely csak fél, esetleg egy évet volt a tulajdonomban. Egészen sokáig a feltöltőkártyások csapatát erősítettem, ennek okán aztán az aktuális készüléket mindig az épp akkori árfolyamon, s teljes összegben kellett kifizetni. Mivel már tavaly eldöntöttem, hogy élek a lehetőséggel, s felköltözök a fővárosba úgy döntöttem, hogy az akkor kinézett Huawei Mate 20 Lite nem fog beleférni a keretbe, ha a kikalkulált összeggel szeretnék felköltözni. Így aztán fogtam magam, és szépen átváltottam előfizetésesre, mert úgy éreztem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy kontroll alatt tudjam tartani a hívásokat. Főleg úgy, hogy rengeteg ingyenes alkalmazás van, amelyben opció a hívás.
Múlt héten gondolkoztam, hogy mivel nagy zenerajongó vagyok, így kellene egy új fülhallgató, így végül úgy döntöttem, hogy míg mások alkoholra, és cigire költenek, addig én beruházok egy komolyabb fülhallgatóra, s magam mögött hagyom a termékhűségemet, mely a Sony fülhallgatói felé mutattam. Így lett egy SoundMagic fülhallgatóm, amely szépen kihozta az aktuális készülékem egyetlen egy hátrányát: maximális hangerőt kevésnek éreztem az előző telefonomhoz képest. Készülékváltást nem terveztem, azonban ma egy Huawei P30 tulajdonosa lettem: 

A történet úgy kezdődött, hogy idehaza ház vásárlás miatt egyelőre meghiúsult az a terv, mely szerint hazalátogatva elkísérve édesanyámat egy új készüléket választok neki, amely minden szempontból megfelelő lenne neki. Lecserélve ezzel korábbi készülékét. Azonban hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy megyek egy kört, hogy megoldható-e lenne, ha én kötök egy újabb előfizetést, és így tulajdonképpen megoldódna a telefonvásárlási probléma.
Nagy hezitálás után végül az a döntés született, hogy semmi értelme nem lenne egy ugyanolyan készülék megvásárlásának, mint amivel rendelkeztem, melynek két éves részletfizetésből letelt már egy. Mivel karcmentes, és hibátlan állapotban volt, így végül az a döntést hoztam, hogy továbbadom. Így, ha esetleg megsérülne, akkor ott van a tudat, hogy nem új készülék volt, és egy év múlva egyébként is csak a hívás és az internet csomagdíja maradt volna fent.

Bevallom elsőre kicsit csalódottnak éreztem magam, de aztán működésközben magára talált a telefon. Örültem annak, hogy egy picivel kisebb, de mégis erősebb, így pont kézre áll, valamint hangzásilag jobban is teljesít, mint az előző. Annak mindenképpen örülök, hogy 128 gigányi tárhellyel rendelkezem, így végül a második előfizetéshez tartozó sim kártya is a készülékbe került, s még telepakolhatom zenékkel a telefont. Mindezek mellett az ujjlenyomat olvasó a készülék elején kapott helyett az érintőképernyő alján, így aztán több hely maradt hátul. Azonnal vad fényképezésekbe kezdtem, s örültem az eredményeknek.

A fenti képek eredetileg 40 Megapixel nagyságban készültek, így nagyon rá lehet nagyítani minden részletre. De mivel sötétedés után készült, így már természetes, ha vannak benne hibák. Nyilván verőfényes napsütésben lehet a legjobb képeket készíteni, továbbá ha háttérképnek akarnék bármely fényképeket kirakni monitorom, vagy a laptopom maximális képernyőfelbontása is Full HD, azaz 1920×1080-as,  s azon a hibák nem jönnének ki.
Természetesen lőttem képeket már hazafelé, este.

A fenti két kép már bőven sötétedés után készült, amikor még volt némi minimális fény. Ennek ellenére nagyon jó képeket csináltam, és annak külön örültem, hogy ugyan nincs este mód a fénykép applikációban, hanem már önmagától beállítja a megfelelő értékeket. Persze ahol nincs semmi fény, ott a vaku jöhet segítségül.

Nem érzem, hogy hülyeséget csináltam volna, továbbá bízom benne, hogy a készüléknek nem lesz semmi hibája, valamint nem is sérül meg. Az elmúlt tíz évben több érintőképernyős telefonom volt, és egy sem esett még ki a kezemből, vagy ütődött meg. Bízom benne, hogy ez így is marad.

Termékajánló: SoundMagic fülhallgató

Nagy zenerajongó lévén szinte állandóan ott van a zsebemben a fülhallgatóm. Ráadásul én az In Ear, azaz “hétköznapi” nevén az “agyba dugósat” szeretem, melynek köszönhetően a külső hanghatások kiszűrésre kerül. Márka hű is vagyok, így sokáig a Sony termékeit használtam, lévén annak idején nagy hatást gyakoroltak rám annak köszönhetően, hogy az akkor walkman mobilok betörtek a piacra.
A termékeket továbbra is jónak tartottam, de számomra halkabbak lettek. Úgy döntöttem, hogy mivel megkeresem az árát egy új terméknek, ezen nem kellene spórolnom. Míg más cigire, és alkoholra költ, én addig költök ilyen termékekre. Pontosabban a SoundMagic SM-E10C-re.

A terméket sikeresen 12 990 forintos áron sikerült megvásárolnom. Az árcímke miatt sokáig is gondolkodtam rajta, hiszen ha könnyen szakad a vezeték, akkor felesleges kiadás lenne. De megnyugodtam abban, hogy csavart, és vastag zsinórnak köszönhetően nagy valószínűséggel nem kell ettől a problémától tartanom. Főleg annak fényében, hogy egy piros tartó tok is jár hozzá. Külsőre nagyon jó fogást ad, mindazonáltal, hogy én az arany és fekete páros mellett döntöttem. Mondjuk tény, hogy nagyon alternatív választási lehetőségem nem volt.

Amit észrevettem, hogy sokkal jobb hangzása van, mint az előző fülhallgatómnak. Jobban szólnak a basszusok, és sokkal jobban kijönnek a formátumbeli különbségek. Egy ideig én is mp3 tömörítési formátumot használtam, de áttértem a flac-ra, ami ugyebár veszteségmentes formátumot jelent. Azok a számok, amelyek ebben a formátumban került a telefonomra sokkal erőteljesebben, és hangosabban szólal meg, mint az mp3-ban konvertált társaik.
Mindezek mellett fontos megemlítenem, hogy headsetként is lehet használni, amit rögtön ki is próbáltam. Semmi problémát nem találtam ebben, habár tény, hogy nagyban hozzájárult a telefonom minősége, és a kifogástalan térerő.

Természetesen egyéb kellékeket is kapunk, mint például egy jack csatlakozót, valamint számítógéphez használható átalakítót is, habár utóbbire semmi szükség nem lesz minden bizonnyal, ha a mai számítógépeket, és azokon futó operációs rendszereket nézzük.
Én nem bántam meg a vásárlást, habár tény, hogy én vigyázok is a dolgaimra, így azt gondolom, hogy ha egy gyengébb kábel nem szakadt el, akkor egy erősebb sem fog, főleg hogy kaptunk hozzá fülhallgató tartót is.

Bukott birodalom

Annak idején eléggé belekezdtem az eredeti blu-ray lemezek gyűjtősébe, lévén akkor ezt találtam akkor a legjobb hobbinak, ha már a négy fal közti tevékenységet kell űzni. Azonban idővel ez megváltozott, lévén eldöntöttem, hogy másik városba való költözéssel sokkal jobban kijönnék anyagilag, ezáltal nem csak spórolni tudnék, és félretenni, de még mellette programot is tudnék szervezni, valamint olyan költségeket is bevállalhatok, amelyet addig nem tehettem volna meg. Tehát anélkül, hogy ne nulláztam volna magam. Persze egyelőre a félretevés nagyon nem működik, hiszen a nyár folyamán volt egy hét, amely kiesett nekem, továbbá a régi kollégákat felinvitáltam, s mivel keresetem már szinte kétszerese az övéknek, így aztán egy pár plusz költséget bevállaltam.
Amikor elindultam otthonról úgy döntöttem, hogy az eredeti filmek megvásárlását félre teszem még konkrétan ki nem alakul egy biztosabb létkép számomra, addig pedig bőven egyszerű, ha minél kevesebb fizikai dologgal rendelkezem. Amit pedig eddig megvásároltam megfér otthon. Azonban nem bírtam a kísértéssel, így a mai napon végül megszereztem fémes kiadásban a Jurassic World: Fallen Kingdom-ot, csak úgy, mint elődjét.