Child’s Play (2019)

Magyar cím: Gyerekjáték

Azt hiszem, hogy horror rajongóknak nem kell bemutatni Chucky karakterét, aki a kilencvenes években tűnt fel először a mozivásznakon, és számos folytatást megért az ő története. Bár tény, hogy inkább az első két film volt az, amely említésre méltó. A kétezres évek után előjött egy olyan fajta megmozdulás a filmkészítés kapcsán, hogy az alkotók a régi klasszikusokat előveszik, s újra megfilmesítik. Akadnak olyanok, amelyek jól sikerülnek, de a legtöbbjük sajnos mellékvágányra fut végül. Ilyen a 2019-es Gyerekjáték is.

Részletek

X-men: Dark Phoenix (2019)

Magyar cím: X-men: Sötét Főnix

Nem vagyok Marvel alkotások rajongója, így nekem a képregények kimaradtak. Ha kizárólag az X-men filmekről van szó, akkor nekem az első kettő volt egy tisztes iparosmunka, míg a harmadik egy kilógó lóláb, ami minden bizonnyal a rendezőváltás miatt volt olyan, amilyen. Utána viszont elkezdett zavarni az, ami ezekre a filmekre érvényes: Reboot. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehet úgy megcsinálni egy folytatást, vagy egy új filmet, hogy a korábban elkészítettek ne legyenek értelmetlenek, ha az ember leülne, és egyszerre megnézné őket egymás után.
Ennek a következménye is, hogy az X-men filmek otthon nézősökké váltak. Mivel érdekelt, és volt is kivel elmennem, így a Dark Phoenix végül moziban nézős lett.

Részletek

Az élet

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.

Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor “fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.

Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.

Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.

Godzilla: King Of The Monsters (2019)

Magyar cím: Godzilla – A szörnyek királya

Az 1998-as Godzilla filmet láttam, és nekem visszafogottan ugyan, de tetszett, de annyira nem rántott be. Leginkább a befejezés, ami tulajdonképpen nyitva hagyta a folytatás lehetőségét, ami soha nem készült el. Ezért is kaptam fel a fejemet, amikor kiderült, hogy érkezik egy új film, ami azonban nem folytatás, hanem reboot az amerikai franchise-nak. Aztán jöttek az előzetesek, s odáig jutottam, hogy a 2014-es első résztvégül moziban néztem meg. Habár egyetértettem a kritikák egyes részeivel, de végül mégis ott lett a film a Blu-ray gyűjteményben.
Aztán megérkeztek az új előzetesek a folytatásról, és mindenképpen tudtam, hogy ez ismét moziban nézős lesz. Ami meg is történt, de ismét érdekes élményekkel keltem fel a moziszékből.

Részletek

Brightburn (2019)

Magyar cím: Brightburn – A lángoló fiú

Moziba való járásom az elmúlt években eléggé megritkult, annak köszönhetően, hogy sajnos kevés az olyan alkotás, amelyre felkapom a fejem. Arról nem is beszélve, hogy az olyan filmek, amelyekre nem tudom biztosan megmondani mennyire fog tetszeni jobb, ha megvárom a hivatalos megjelenést. Persze azok az esetek, amelyeknél meghívott vendég vagyok felülírják ezt, így történt, hogy a Brightburn nem volt a megtekintendők listáján, de végül mégis moziban néztem meg. Sajnos elhibázott koncepcióként éltem meg. 

Részletek

A mi kis falunk: 3.évad

A magyar alkotásokhoz mindig szkeptikusan álltam hozzá. Egyrészről ott volt, hogy nem igazán tudtam őket élvezni. Sokszor a rossz rendezés, vagy pedig a színpadiasság volt az, ami miatt végül úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó magyar filmeket, sorozatokat nézni. Persze akadtak gyöngyszemek, de úgy tűnik a rossz korszak kezd letűnni, mert kezdenek valóban minőségi darabok előbukkanni. Persze ezeket magyar viszonylatban kell érteni. Ilyen A mi kis falunk, amely nemrégiben tudta le a harmadik etapját, amely más volt, mint az előző kettő.

Részletek

The Big Bang Theory: 12.évad

Több, mint egy hete már annak, hogy legyűrtem a The Big Bang Theory 12.évadát, amely nem évad, hanem sorozatzáró is lett annak köszönhetően, hogy az egyik főszereplő nem akarta megújítani a szerződését egy újabb évadra. Én már régóta nem vagyok nagy rajongója a sorozatnak, de mivel nagyon kevés néznivaló akadt, így egyszeri abbahagyásom után ismét nekiálltam, s végül szokásos megnéznivalóvá nőtte ki magát. Mivel heti húsz perc belefért az időmbe, így végül nem váltam meg tőle. Azonban tény, hogy többnyire évad végén legtöbbször arra sem emlékeztem, hogy mi volt az epizódok java részében.
Ha már előre tudott volt, hogy a széria be fog fejeződni, én nagyon vártam, hogy majd hogyan is fogják lezárni, de sajnos azt kell mondanom, hogy ez maximum egy évadzárónak mehetett volna el, abból is a gyengébből.

Részletek

Chernobyl – 1×01 (Pilot)

Ugyan nem szerettem az HBO saját gyártású sorozatait, de azt kell mondanom, hogy ha valamibe belefog, akkor bizony érdemes figyelmet szentelni rá, továbbá bepróbálni legalább az első részt, hogyha olyan alapkoncepciót  vesz alapul, ami az embernek bejöhet.
A Chernobyl katasztrófájáról szerintem nem nagyon van ember a földön, aki ne hallott volna. Engem kifejezetten érdekel, és nagyon sokat olvastam róla, valamint néztem róla videóanyagot. Ezért is voltam kíváncsi, hogy vajon ezt a témát felölelő sorozat vajon milyen lesz?

Részletek

Big City Life

Hatalmas zenerajongó lévén ehhez a bejegyzéshez, és a címéhez tökéletesen illik a Mattafix – Big City Life című zenéje. Ugyanis én is hasonló módon előadhatom ezt a számot, ha alapul vesszük az elmúlt hetek eseményeit.
Úgy vélem, hogy egy objektíven, és logikusan gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy ma milyen helyzetek uralkodnak az országban, továbbá milyen szituációkkal, és élethelyzetekkel kell szembenéznie az embereknek. A függetlenedés kitolódása, és mellé a kiszolgáltatottság szülőktől, rokonoktól, partnerektől pedig lassan szociális problémává növi ki magát. Ahogyan teltek az évek – annak ellenére, hogy szülői részről ez teljesen normálisnak vélték – engem elkezdett frusztrálni az, hogy a keresetem egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy függetlenedni tudjak. S amennyiben lemondok minden luxusról úgy, hogy nem is élek luxusban, akkor is évekbe telne, mire valamit is tudnék kezdeni magammal. Abba pedig végképp nem akartam belemenni, hogy egy párkapcsolat rántson ki az otthoni falak közül, hogy aztán egy másik embertől függjek. Így aztán tavalyi elhatarozásom előkészületekben, és sprólásban jelent meg, melynek végeredménye pedig az lett, hogy május elején budapesti lakos lettem. 

Az előző munkahelyemen sok probléma volt, amelynek rákfejéne leginkább abból fakadt, hogy szinte csak női kollégáim voltak, így sajnos megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor hátrányos diszkrimináció ér azért, mert milyen nemű vagyok. Ehhez nem akartam asszisztálni, így nagy megkönnyebülés volt a felmondás, és bíztam benne, hogy nem kell majd visszamondanom, ha valami közbejön. Szerencsére nem így történt. Nem vagyok a lusta fajta, s ugyan nagyon bátorítottak, hogy nem lesz gond, de az utolsó hétben mégis elkapott egy minimális pánik. Mindez úgy, hogy három havi spórolt pénzem volt a bankszámlámon, és biztos volt a felköltözés.
Végül a költözés az ünnep után közvetlenül történt meg. Első dolgom volt a bérlet megvásárlása, s másnap állásinterjúkra való járkálás. Ami olyan jól sült el, hogy tulajdonképpen felkerülésemkor volt egy szabad éjszakám, egy pénteki napom, és egy szabad hétvégém. Ugyanis már próbanapoztam a következő hét hétfőjén. A műszak közepén, már további napokról volt szó, majd a további napokban már az egész havi beosztás megbeszélése volt napirenden. Egyelőre munka van, aztán meglátom mennyire lesz tartós, illetve vállalható. 

A fő dolog nálam egyértelműen az volt, hogy ki tudjak mozdulni. Sajnos a lakóhelyemen a szórakozási tevékenységeim nagyon beszűkültek, lévén megyeszékhely kapcsán sem voltunk elárasztva. Csak úgy, mint munkahelyekkel, és azok alacsonyan tartott fizetéseivel. A cél az egyedül való közlekedés volt úgy, hogy még mobiltelefon nélkül is hazataláljak, továbbá rögzüljenek a területek, és azok elnevezései. Egy hét alatt, már kívülről tudom, hogy hogyan kell eljutnom a Margitszgetre, ahol eddig csak a rossz időben fürdőző kacsákat örökíthettem meg.:

Sajnos az időjárás nem kedvezett, de az esernyő mindig kéznél volt. Igyekeztem mindent körbejárni, bár tény, hogy még így is akadt, ahová nem jutottam fel. Odahaza sokat bicikliztem, így aztán nem kis mozgásigényem alakult ki. Azonban a fővárosban a közlekedési morál miatt nem is mertem biciklivel való közlekedésben gondolkodni, így végül maradt a sok séta zenehallgatással. Szerencsére azért voltak szebb napok, amikor csatangolhattam a város zöld részein. 


Pet Sematary (2019)

Magyar cím: Kedvencek temetője

Általános iskolásként szerettem a horrort, mint műfajt. A szülők nem, így aztán emlékszem hányszor eset meg az a szituáció, amikor a szülőket elnyomta az álom, én pedig halkan magamévá tettem a távirányítót, majd kellő hangerő levétellel csatornát váltottam. Ugyan kedvencemmé nem vált, de mégis megmaradt bennem a jellegzetes jelenetsoraival az 1989-es eredeti Pet Sematary, valamint a később érkező második rész pár gusztustalan fordulataival.
Számomra az igazi horrorok a 80-as és 90-es években érkeztek, mert a 2000-es évek után átment az egész műfaj egy hatásvadász vérrel átitatott agyatlan tucat hentesfilmbe. Mindezek mellett pedig megindultak a feldolgozások. Persze az esetek többségében kevés sikerrel. Ahogyan előkerült Stephen King könyvek, akkor elkezdtem reménykedni, hogy a Kedvencek temetője is újrafeldolgozásra kerül, hogy meglássuk hogyan mutat húsz évvel később a fejlettebb filmes technikával megvalósítva.

Részletek

This Is Us: 3.évad

Magyar cím: Rólunk szól

Tavaly, amikor kifutott a második évad, mindenképpen azt gondoltam, hogy érdekes lehet majd a folytatás. Leginkább azért gondoltam, mert a befejezés a már meglévő koncepción frissített egyet. Az idei sorozatos évadban ismét lecsengett 17 epizód, de sajnos azt kell mondanom, hogy nem kapott el annyira a gépszíj, mint ahogyan azt a korábbi két évad tette.

Részletek

Alvilág: 1.évad

Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell mondanom, hogy elég előítéletes vagyok a magyar alkotásokkal szemben. Pont azért, mert kevés az, amely szerintem valóban minőségi termék, s nem csak a sokadik ripacskodás szinte ugyanazokkal a színészekkel. Az Alvilág letudta az első – és feltehetően – egyetlen évadát, s azt gondolom bőven elég volt ez a nyolc rész.

Részletek

A tizedik év!

Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik  hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a “helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.

Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom. 

Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.

Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.

Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.

Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.

A tanár: 2.évad

A magyar film, és sorozatgyártás nálam amolyan mostohagyerek volt mindig. Ha szórakozásról volt szó, akkor ritkán választottam hazai gyártású alkotást. Egy időben számomra kifejezetten irritáló volt az a jelenség, hogy a legtöbb filmben, sorozatban szinte mindig ugyanazok az arcok tűntek fel. Én nem úgy értelmeztem, hogy ez a jelenség azért van, mert egy réteg annyira jó színészetben. Hanem olyan érzés fogott el, mintha nem lennének újak, akik megtudnak ütni egy bizonyos szintet. Arról nem is beszélve, hogy nálam rossz pontnak számított sokszor, hogy a színészek úgy színészkedtek, mintha a színpadon lennének, s ezáltal jelenetek tömkelege nálam sterillé vált, mint egy Domestos reklám.
Számomra ez a dolog pár éve változott meg, amikor többek között a magyar HBO-nak is köszönhetően elkezdtek felbukkanni a minőségibb kivitelezésű alkotások, amelyek végre le tudtak kötni, s ki tudtak kapcsolni. Továbbá újabb arcok kerültek megismerésre, amely megszüntette azt az érzést, mintha minden egyes magyar alkotásokban ugyanazok a színészeket szerződtetnének le. Kicsivel nyitottabban álltam az új koncepciókhoz, így tavaly magamévá tettem A tanár első évadát, mely folytatása már év elején megérkezett, s két hete köszönt le a képernyőről.

Részletek